Online szavazást írnak ki a Budapest Honvéd nevéről

2026.01.17. 14:14
null
Szijjártó Péter (Fotó: MTI, archív)
Jövő héten online szavazást hirdetnek, amelyen a szurkolók eldönthetik, hogy a Budapest Honvéd futballklub felnőttcsapata a következő bajnokságtól a jelenlegi nevén vagy Kispest Honvéd néven induljon – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, a klub elnöke szombaton.

A minisztérium közleményében a tárcavezető arról tájékoztatott, hogy néhány héttel ezelőtt összeültek a legendás kispesti szurkolótábor vezetőivel, akiknek sokat lehet köszönni, mert amikor a csapat nagyon mélyen volt, ők akkor is kitartottak mellette.

„Ezen a beszélgetésen az egyik felvetése a szurkolóknak az volt, hogy nem lenne-e jobb, logikusabb ismét Kispest Honvédnak hívni a klub felnőttcsapatát a mostani Budapest Honvédhez képest” – tudatta.

„Most volt az elnökségi ülésünk, és úgy döntöttünk, hogy bízzuk ezt a kérdést a szurkolóinkra. Úgyhogy a jövő héten online szavazást fogunk indítani, amelyen a szurkolóink eldönthetik, hogy a klub felnőttcsapata a következő bajnokságtól Kispest Honvéd vagy Budapest Honvéd néven induljon” – folytatta.

„Arra kérem a Honvéd-szurkolókat, hogy bármely álláspontot is képviselik, mondják el véleményüket, és vegyenek részt ebben a szavazásban” – tette hozzá.

Az eddigi névváltozatok
1909–1926: Kispesti Atlétikai Club
1926–1944: Kispest FC
1944–1949: Kispesti AC
1949–1991: Budapesti Honvéd Sport Egyesület
1991–1996: Kispest-Honvéd FC
1996: Kispest-Honvéd TIG FC
1996–2003: Kispest-Honvéd FC
2003–: Budapest Honvéd FC

 

Legfrissebb hírek

Jacobacci: Együtt tudunk élni ezzel az eredménnyel, a játékkal pedig kifejezetten elégedettek lehetünk

Labdarúgó NB I
10 órája

Pontmentéssel tért vissza a Honvéd – Baki a 88. percben egyenlített

Labdarúgó NB I
11 órája

A versenyképesség megőrzése a legfőbb cél az élvonal aranyérmesénél

Labdarúgó NB I
14 órája

Hosszabbított a Somogyi fivérekkel a Honvéd – hivatalos

Labdarúgó NB I
16 órája

Hivatalos: Keresztes Krisztián Németországban folyatja

Labdarúgó NB I
22 órája

Nevelőklubja ellen szerezheti meg első NB I-es gólját Soltész Dominik

Labdarúgó NB I
22 órája

Lenny Joseph: Az Üllői úton is gólokat szerezve jussunk tovább!; Pécsi Ármin: Nem gondolom, hogy hátraléptem volna

E-újság
2026.07.24. 23:19

Bódog Tamás: Nagy és fontos győzelmet arattunk – a fiatalszabály miatt cserélt kapust

Labdarúgó NB I
2026.07.24. 23:03