A csodacserék egy pontot értek az MTK-nak a Debrecen ellen

2026.02.27. 22:11
null
Bárány Donát két gólt is szerzett, de a Loki csak ikszelt az MTK ellen (Fotó: Czinege Melinda)
Bárány Donát duplájával vezetett a DVSC, mégsem tudott nyerni az MTK Budapest ellen – a mérkőzés jelentős részében visszafogottan játszó vendégek egy perc alatt egyenlítettek az NB I 24. fordulójában (2–2).

LABDARÚGÓ NB I
24. FORDULÓ
Debreceni VSC–MTK Budapest 2–2 (0–0)
Debrecen, Nagyerdei Stadion, 4012 néző. Vezette: Káprály
Gólszerző: Bárány (59., 69.), ill. Németh H. (75.), Kerezsi (76.)

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSE ITT ÉRHETŐ EL!

A téli szünetet még viszonylagos biztonságban, a kiesést jelentő vonaltól hétpontos távolságra töltő MTK az első öt tavaszi fordulóban alaposan visszacsúszott a tabellán. Olyannyira, hogy a 24. forduló előtt már csak kétegységnyire állt a búcsút jelentő 11. helytől. Az emberben önkéntelenül felsejlett 2019 tavasza, amikor Feczkó Tamás elküldésekor még hetedik helyen álló csapat kiesett az első osztályból Lucsánszky Tamás irányításával. Nyolc éve a váltáskor hat ponttal jártak előrébb a jobbik kiesőnél, a bajnokság végén négy ponttal maradtak el a tizediktől…

A debreceni klub ismét bizonyította, hogy a tulajdonosváltás óta komolyan veszi az építkezést, már napközben meglepte szurkolóit, bejelentette ugyanis a nigériai Stephen Odey szerződtetését A 28 éves csatár majd egy évtizede Európában profiskodik, megfordult Svájcban, Franciaországban, legutóbb pedig a dán Randersben futballozott. Az afrikai támadó természetesen még nem szerepelt a Lokiban, ott volt viszont Kocsis Dominik, aki négymeccses eltiltása után Zalaegerszegen már pályára lépett csereként, ezúttal pedig a kezdők között szerepelt a neve.

A hazaiak jóval támadóbb szellemben futballoztak, mint az MTK. Többet volt a labda a Lokinál, veszélyesebb is volt a debreceni csapat, mint a meglehetősen defenzíven játszó fővárosiak. Az MTK leginkább azokra a kontrákra építhetett, amelyeket a bal szélen vezetett, majd egy keresztlabda után az üres területre érkező litván jobbhátvéd Vilius Armalas játszhatta meg a labdát. Tegyük hozzá, a Debrecen támadásait sem nevezhettük életveszélyesnek, Djordje Gordics lecsúszó kapu elé ívelése után mégis bravúrra volt szüksége Hegyi Krisztiánnak. A kapus egyébként egy éve ilyenkor még az akkoriban a kiesés elől menekülő DVSC-ben védett.

 

A második játékrész elején a kék-fehérek átvették az irányítást. Ez persze nem jelentette azt, hogy Erdélyi Benedeknek egyszer is hárítania kellett volna. Ráadásul az 59. percben hátrányba is került a vendégcsapat, Szűcs Tamás középre lőtt labdáját Bárány Donát csodálatos mozdulattal, sarokkal juttatta a kapuba. A DVSC játékosain látszott, hogy élvezni kezdték a futballt. A 66. percben Ilia Beriasvili mentett a gólvonalról, nem sokkal később azonban Djordje Gordic és Bárány Donát olyan gólt hoztak össze, amilyet a játszótéren szoktak lőni a nagyfiúk a kicsiknek.

Kétgólos hátrányban talán minden mindegy alapon elindult az MTK, és ennek meglett az eredménye. Előbb Németh Hunor lőtte ki a bal alsót, majd alig egy perccel később Kerezsi Zalán is betalált. Az egyenlítésben elévülhetetlen érdeme van Pinezits Máténak, hiszen mind a két gólt csereként pályára küldött játékos szerezte.

A hajrában mindkét oldalon adódtak lehetőségek, ám az eredmény már nem változott, így olyan eredmény született, amelynek egyik oldalon sem tudnak igazán örülni. 2–2

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSE ITT ÉRHETŐ EL!

   
AZ ÁLLÁSMGyDVL–KGkP
  1. ETO FC23137347–24+2346
  2. Ferencvárosi TC23134644–25+1943
  3. Debreceni VSC24117636–30+640
  4. Paksi FC23106745–35+1036
  5. Puskás Akadémia23105830–28+235
  6. Zalaegerszegi TE2397735–29+634
  7. Kisvárda2395928–36–832
  8. Újpest FC23851032–39–729
  9. MTK Budapest24751244–53–926
10. Nyíregyháza Spartacus23671031–39–825
11. Diósgyőri VTK23581031–38–723
12. Kazincbarcika23421720–47–2714

 

 

Legfrissebb hírek

Nem lesznek ott az MTK drukkerei az Újpest elleni meccsen

Labdarúgó NB I
3 órája

Fontos intelem az Újpesttől az MTK elleni hazai bajnoki előtt

Labdarúgó NB I
9 órája

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10

Bognár György Szalairól: Aki az utóbbi években Pakson támadóként játszott, annak minden esélye megvolt, hogy gólkirály legyen

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:01

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 19:25

Kétszer is egyenlített Pakson, a harmadik döntetlenjét érte el a Kispest-Honvéd

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 17:25

Négyet vágott Kisvárdán, és a tabella élére ugrott az Újpest – fotókon a hatgólos meccs legjobb pillanatai

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 12:15

Horváth Kevinnek van egy álma: jó lenne újra dobogóra állni

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 10:30