A Kisvárda egy tizenegyessel győzte le a Kazincbarcikát

Vágólapra másolva!
2026.02.06. 19:37
null
(Fotó: Czinege Melinda)
A Kisvárda hazai pályán Cipetic 89. percben értékesített tizenegyesével 1–0-ra legyőzte a Kazincbarcikát a labdarúgó NB I 21. fordulójának nyitó mérkőzésén.

LABDARÚGÓ NB I
21. FORDULÓ
Kisvárda Master Good–Kolorcity Kazincbarcika 1–0 (0–0)
Kisvárda, Várkerti Stadion, 1283 néző. Vezette: Bogár
Gólszerző: Cipetic (89. – 11-esből)

ONLINE KÖZVETÍTÉS ITT!

A tavaly május 25-én játszott Kisvárda–Kazincbarcika mérkőzés 1–1-es döntetlenje után mindkét csapat ünnepelhetett, a házigazda az NB II-es aranyérmét, a borsodi alakulat története első élvonalba jutását. Bő nyolc hónap eltelte után nem ilyen idilli a helyzet a két klubnál: a Kisvárda az első két idei meccsén (MTK 2–3, Diósgyőr 1–1) többet remélt a megszerzett egy pontnál, Kazincbarcikán pedig bizakodásra adhatott okot a Hungária körúton aratott legutóbbi győzelem, de a csapat azzal együtt is a 12., utolsó helyen szerénykedik a tabellán.

Talán még a legutóbbi győzelem lendületéből adódóan a vendégek kezdtek aktívabban, majd szűk húsz perc után vette fel azt az arculatát a mérkőzés, amilyenre számítani lehetett: megbecsülte a labdát és némi fölényben futballozott a Kisvárda, védekezett és a gyors átmenetekben bízott a Barcika. Az első helyzet Aleksandar Jovicic előtt adódott, fejesét védte Gyollai Dániel, miként Oláh Bálintét is. A Kazincbarcika első veszélyes kontráját Meschack Ubochioma zárta le lövéssel, Nikola Radmanovac blokkolt, így a labda nem jutott el a kapuig.

A vendégkapus éberségére szükség volt a továbbiakban is, Martin Chlumecky földről felpattanó fejesét követően is hárított, majd a tizenhatoson kívülre kifutva tisztázott fejjel – az ütközést elszenvedő Novothny Somát ápolni kellett az eset után. Az első játékrész hajrájában a beívelésekre korlátozódtak a veszélyforrások, Hianga’a Mbock végezte el a szögleteket és a szabadrúgásokat, de teljességgel hatástalanok voltak.

A szünetben végrehajtott kisvárdai csere posztváltásokkal is járt, az Aleksandar Jovicic helyére beálló Marko Matanovics a támadósor jobb oldalán kapott helyet, ahonnan az immár magyar állampolgársággal is rendelkező Bogdan Melnik húzódott vissza eredeti posztjára, jobbhátvédnek. Érkezett Molnár Gábor is, aki ugyebár képes olyan villanásokra, amelyek eldönthetik a kivárásra játszó csapatok mérkőzését. A vendégcsapat „eladott” két olyan megugrást a jobb oldalon, amelyből az MTK elleni második gólját szerezte, ám ezúttal pontatlan volt a befejezés. Az újabb kettős hazai csere után Melnik már a középpálya tengelyében találta magát, és Branimir Cipetic igyekezett jobbról szervezni a hazai csapat játékát.

A hajrára, ha lehet, még óvatosabbá váltak a csapatok. Az, hogy Révész Attila mindkét labdaszerző középpályását lecserélte, mintha az sugallta volna, hogy a Kisvárda hajlandó kockáztatni a három pont megszerzése érdekében. Mégis a Barcika előtt két lehetőség is adódott egy akción belül, de előbb Deutsch László, majd Kártik Bálint lövését védte Ilija Popovics. A Kisvárda már négy cserelehetőséget is kihasznált, mire Kuttor Attila először változtatott, az egyik pályára lépő Könyves Norbert volt, aki ugyancsak lehetett volna a mérleg nyelve ezen a mérkőzésen.

Csakhogy ez nem a csatárok napja volt, jellemző, ahogy végül eldőlt a három pont sorsa. A barcikai védő, Kacper Radkowski késlekedett a felszabadítással, az eléje lépő Marko Matanovics lábát találta el, az ebből kapott tizenegyest másik cserejátékos, Branimir Cipetic értékesítette. A Kisvárda első győzelmét szerezte 2026-ban, a kazincbarcikai bennmaradási remények pedig tovább olvadtak a vereséggel. 1–0

ONLINE KÖZVETÍTÉS ITT!

AZ ÁLLÁSMGyDVL–KGk 
1. ETO FC Győr20116341–20+21 39 
2. Ferencvárosi TC20114537–21+16 37 
3. Paksi FC20106441–28+13 36 
4. Debreceni VSC20105531–25+6 35 
5. Puskás Akadémia2094726–25+1 31 
6. Kisvárda2194826–33–7 31 
7. Zalaegerszegi TE2076730–27+3 27 
8. MTK Budapest20731037–42–5 24 
9. Újpest FC2065928–34–6 23 
10. Diósgyőri VTK2047927–34–7 19 
11. Nyíregyháza Spartacus20461021–35–14 18 
12. Kazincbarcika21421520–41–21 14 

 

 

Legfrissebb hírek

Derbi: Szélesi játékosként már nyert az Üllői úton, most edzőként tér vissza

Labdarúgó NB I
7 órája

Markgráf Ákos: Fel kell nőni a feladathoz, különben nem lehet megragadni az NB I-ben

Labdarúgó NB I
9 órája

Az újoncok meccsén korábbi csapata ellen küzd a kisvárdai Lippai Tibor

Labdarúgó NB I
11 órája

Manner Balázs: Sohasem vagyok elégedett magammal

Labdarúgó NB I
13 órája

Osváth Attila a Ferencvárosban folytatja pályafutását – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 17:07

Gruber Zsombor: Varga Barnabás azt mondta, vegyem át a helyét

Labdarúgó NB I
2026.02.04. 10:59

Szuhodovszki Soma: Lassan megszokom, hogy elöl futballozom

Labdarúgó NB I
2026.02.04. 07:28

Szlovén válogatott középpályás érkezett az MTK-hoz

Labdarúgó NB I
2026.02.03. 09:41
Ezek is érdekelhetik