Az ETO kölcsönadta fiatal középhátvédjét a somorjai csapatnak

K. Zs.K. Zs.
2026.02.23. 11:51
Az ETO FC az idény végéig kölcsönadta Urblík Norbertet a szlovák másodosztályban szereplő STK Somorjának – adta hírül hétfőn hivatalos felületein a két labdarúgócsapat.

Az ipolysági születésű Urblík Norbert a Lévától már 13 évesen az ETO akadémiájára került, majd a későbbiekben futballozott Dunaszerdahelyen, sőt egyszer a somorjai csapatban is pályára lépett. 

„Már hosszabb ideje érdeklődtünk Norbi iránt, a nyáron is beszélgettünk erről a lehetőségről a győriekkel. Az egész szezon során főleg a védelemben küzdünk több kieséssel, ezért a tél folyamán szerettünk volna lépni ebben a tekintetben – idézi Horváth Csaba klubelnököt a somorjai klubhonlap. – Már volt vele tapasztalatunk, amikor a váltakozó pályára lépési lehetőségeknek köszönhetően szerepelt az STK-ban. Tudtuk, hogy fiatal kora ellenére érett futballista, és örülünk, hogy sikerült vele megegyeznünk.”

A 21 éves középhátvéd az MLSZ adatbázisa szerint ebben az idényben egyszer-egyszer lépett pályára csereként az NB I-ben és a Magyar Kupában, míg a győriek NB III-as csapatában hét mérkőzésen játszott.

Az STK a 10. helyen áll 17 forduló után a szlovák másodosztályban.

 

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
15 órája

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

A lelátó népét is lázba hozza a nagy munkabírású Peter Agba

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 11:47

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

A Garami-emlékhely felavatása sem segített a hazaiakon – képeken az MTK és az ETO összecsapása

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 21:40

Borítékolható, hogy lesz dolga a kapusoknak a Hungária körúton

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 08:14

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Izgalmas döntetlent játszott az ETO University és a Tatabánya

Kézilabda
2026.09.18. 20:13