Fiatal brazil támadó középpályást igazolt a ZTE – hivatalos

V. H. L.V. H. L.
2026.02.13. 16:27
null
Fotó: ztefc.hu
Huszonegy éves brazil támadó középpályás csatlakozott a férfi labdarúgó NB I 7. helyén álló Zalaegerszegi TE keretéhez. A Juventude akadémiáján nevelkedett Guilherme Teixeira két és fél plusz egy évre írt alá új klubjához – adta hírül honlapján a nyugat-dunántúli klub.

Guilherme Teixeira személyében brazil labdarúgót igazolt a Zalagerszegi TE, amely pénteken hivatalos honlapján közölte a hírt. A huszonegy éves, ballábas támadó középpályás a Juventude neveltje, és két és fél plusz egy éves szerződést kötött a ZTE-vel, ezzel ő lett a zalaiak keretének ötödik brazil játékosa.

„Szeretnék örömet szerezni a klubnak és a szurkolóknak. Elhozni a brazil futball kreativitását és vagányságát, sok csellel, és ha Isten is úgy akarja, gólokkal és gólpasszokkal megfűszerezve – mondta az egerszegiek portáljának. – Az első benyomásaim alapján a klub jól felépített, stabil szakmai háttérrel működik. Nagyon szívélyesen fogadtak, így pozitív érzésekkel kezdtem meg a munkát. Szeretem a maximumot nyújtani, látom, hogy a csapat jelenleg jó formában van, erős a közösség és a szurkolótábor is. A célom az, hogy segítsek tovább haladni a klubnak a megkezdett úton. Nem félek felvállalni az egy az egy elleni szituációkat a pályán, bátor játékot ígérhetek, és mindent meg fogok tenni a csapatért!”

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A ZALAEGERSZEGI TE FC-NÉL
Érkezők: Akpe Victory (Akpe Victory Maduabuchukwu, nigériai, FK Banga – Litvánia), Nicolás Elosú (Nicolás Elosú Larumbe, argentin, Racing Club II – Argentína), André Ferreira (portugál, Sporting Braga B – Portugália), Garai Zétény (FC Ajka), Harangi Aiden (amerikai-magyar, Eintracht Frankfurt II – Németország), Skribek Alen (Paksi FC, kölcsön után végleg), Guilherme Teixeira (Juventude – Brazília)
(Az NB III-as csapathoz érkezett légiósok: Dario Bonilla (kolumbiai, Orsomarso SC – Kolumbia),  Isaac Chukwudi (nigériai, Beyond Limits – Nigéria)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatértek: –
Az utánpótlásból vagy a második csapatból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Divaio Bobson (holland-suriname-i)
Kiszemeltek: Marlon (brazil, Juventude – Brazília), Fernando Vera (paraguayi, Corinthians – Brazília)
Távozók: Bakti Balázs (NK Nafta 1903 – Szlovénia), Bodnár Gergő (Újpest FC), Klausz Milán (MTK Budapest, onnan kölcsönben Kazincbarcika), Krajcsovics Ábel (Újpest FC), Nagy Zsombor (Kolorcity Kazincbarcika), Nyíri Vince (Kolorcity Kazincbarcika)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatért klubjához: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Diego Borges (brazil)

 

Legfrissebb hírek

Az MLSZ szerint nem várható pénzügyi összeomlás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
14 órája

Megtámadták Demjén Patrikot, súlyos sérülést szenvedett az MTK kapusa

Labdarúgó NB I
14 órája

A lelátó népét is lázba hozza a nagy munkabírású Peter Agba

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 11:47

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Micsoda hétvége: parádés kapusteljesítmények és látványos gólok az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:53

Preisinger Sándor: Az könnyelmű, akiben nincs alázat és felelősségérzet

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:22

A hétvége bakija: ezzel a góllal győzte le az Újpest a ZTE-t a labdarúgó NB I-ben – videó

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 13:50

Így fordított az Újpest a Zalaegerszeg ellen – képgaléria

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 22:17