Gruber Zsombor: Varga Barnabás azt mondta, vegyem át a helyét

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
Vágólapra másolva!
2026.02.04. 10:59
null
Gruber Zsombor bízik benne, hogy a helyzeteit nagyobb százalékban lesz képes kihasználni (Fotó: Árvai Károly)
Idénybeli kilencedik bajnoki gólját szerezte vasárnap Pakson Gruber Zsombor. A Fradi fiatal támadója elárulta, Görögországba igazolása előtt mit tanácsolt neki Varga Barnabás, no meg az Újpest elleni szombati derbiről is beszélt lapunknak.

– A Paks elleni idegenbeli siker után hétfőn és kedden pihenőt kaptak. Mivel telt, hólapá­tolással?
– Azzal szerencsére nem kellett foglalkoznom – válaszolta lapunknak Gruber Zsombor, a Ferencváros 21 esztendős támadója, akinek góljával a bajnokcsapat 1–0-ra nyert vasárnap a forduló előtt még előtte álló Paks otthonában. – A felkészülés elejétől, jószerével egy hónapja nem volt szabadnapunk, úgyhogy próbáltam hasznosan eltölteni, filmeket néztem és hazamentem a szüleimhez. A hétvégi mérkőzés sokat kivett belőlem, nehéz kilencven perc volt, sokat kellett harcolni és végig hajtani.

– Visszanézte azóta a gólját?
– Még aznap este. A pályán is úgy éreztem, nagyon jól eltaláltam a labdát, jó helyre tudtam irányítani, a felvételeken is látszik, hogy a kapusnak takarásban voltam. Külön öröm, hogy jobbal rúgtam, azzal alig-alig szoktam gólt szerezni. Előtte két lehetőséget is elszalasztottam, éppen ezért nagyon örültem, hogy győztes gólt szereztem. A két kihagyott helyzetem rosszul nézett ki, pláne, hogy az elsőnél úgy tűnt, ügyetlenül toltam meg olyan hosszan a labdát, pedig a pálya talaja tréfált meg. Ezzel együtt tudom, hogy a Ferencváros csatáraként jobban kell megoldanom ezeket a helyzeteket. Szerencsére nem billentett ki a két elpuskázott lehetőség, a harmadikat már nem hibáztam el.

– Higgadtabb lett?
– Igen, talán mentálisan fejlődtem a legtöbbet. Sok mindent másképpen kezelek, mint egy-két évvel ezelőtt. Megpróbálok saját magamra figyelni, mindent megtenni a fejlődésért, és ha úgy adódik, élni a lehetőségekkel. Egyértelműen higgadtabb vagyok. Amikor a Fradiba érkeztem, kifejezetten türelmetlen voltam – ha nem játszottam, duzzogtam. Persze egy fiatal játékos mindig a pályán akar lenni, ezt az elmúlt idényben még másképpen kezeltem.

– Több lehetőségre számított Robbie Keane vezetőedzőtől?
– Ha kevesebb időt is töltöttem a pályán, akkor is tudtam, ha lehetőséget kapok, élnem kell vele. Jó a kapcsolatom Robbie Keane-nel, sok tanácsot kapok tőle, az pedig kizárólag rá tartozik, miként állítja össze a csapatot. Ha csak a kispadon kapok helyet, akkor is éles maradok, hogy ha elérkezik a pillanat, bizonyítsak.

– A futballon kívül kinek ad leginkább a véleményére?
– Édesapám is futballozott, sokszor kritikus velem szemben, a hétvégén is megbeszéltük a paksi meccsen látottakat. Édesanyám azonban még nála is kritikusabb. Ő nem ért a labdarúgáshoz, abszolút laikusként nézi a meccseimet. Most, hogy odahaza voltam, kaptam is tőle az elrontott két helyzetért...

Varga Barnabás (balra) és Gruber Zsombor jól megértette egymást a Ferencvárosban (Fotó: Árvai Károly)

– Az Athénba igazoló Varga Barnabás lapunknak adott interjújában önre külön kitért, örült a Pakson szerzett góljának, és bár nem könnyű bekerülni a Fradi kezdőjébe, tudja, milyen tehetséges támadó. Jó volt a kapcsolata vele?
– Az idényben nagyon sokat kaptam tőle. A Népligetben sok mindent ellestem a játékából, a pályán megfelelő játékkapcsolat alakult ki közöttünk. Úgy érzem, ha többet futballoztunk volna együtt, ez még inkább kidomborodik. Nagyon jó játékos, elképesztő a fejjátéka, és a földön is kiemelkedő teljesítményre képes. Eltérő típusú támadók vagyunk, én szeretek a labda közelében lenni, ő inkább amolyan „célember”. Jól kiegészítettük egymást, sajnálom, hogy eligazolt, de örülök is az előrelépésének. Láttam, hogy a hétvégén ő is gólt szerzett.

– Legalább átveheti a helyét a Fradi támadósorában, nem igaz?
– Az ősszel, amikor még itt játszott, a tizenegyeseknél mondta is, most még ő van kijelölve első számú végrehajtónak, de ha eligazol, vegyem át a helyét. Igyekszem megfelelni ennek az örökségnek.

– Kilencedik gólját szerezte a bajnoki idényben. Varga Barnabást nem lesz nehéz megelőzni, csak eggyel ért el többet. Foglalkoztatja a gólkirályi cím?
– Igazából csak szeretnék jól játszani és persze gólokat szerezni. Nyilván nagy fegyvertény lenne, huszonegy évesen nem sokan lettek gólkirályok, de sohasem vagyok elégedett magammal, mindig többre vágyom. Céljaim persze mindig vannak, de konkrét számot nem mondanék, maradjunk annyiban, jó lenne a helyzeteimet nagyobb százalékban kihasználni, akkor nagy gond nem lehet. 

– A Pakson aratott siker az idei első győzelme volt a csapatnak. Nagy teher esett le a vállukról?
– Miután a téli edzőmeccseken sem nyertünk, az ETO elleni vereség különösen fájó volt, és mivel Nottinghamben is pont nélkül maradtunk, Pakson mindenképpen győzni akartunk. Ráadásul a győriek botlását is ki akartuk használni, kevésen múlt, hogy kikapjanak odahaza a Debrecentől.

Telt ház várható az Újpest elleni derbin

A Ferencváros szombaton 17 órától fogadja az ősi rivális Újpestet az NB I-ben. A Groupama Aréna vendégszektora zsúfolásig megtelik, az áruba bocsátott jegyek mindegyike elkelt már, és jó esély van a telt házra. Kedd délutánig már több mint 14 ezer jegy gazdára talált, a két szurkolótábor koreográfiával is készül a szombati összecsapásra.

Fogynak a jegyek (Fotó: Árvai Károly)

– Szoros az élmezőny, az éllovas ETO két ponttal vezet a Fradi előtt, miközben a Paks egy, a Debrecen két pontra van önök mögött. Nézegeti a tabellát?
– Négy csapat is egymás sarkát tapossa a tabella elején, tudjuk, hogy nagyon kemény feladat az újabb bajnoki cím megszerzése. Az ETO nagyon jól játszik mostanában, ellenünk is jól futballozott a Groupama Arénában, nem lesz könnyű megelőzni. Egyébként pedig úgy vagyunk vele, hozni kell azokat a mérkőzéseket, amelyeket az ősszel hazai pályán nem sikerült, és akkor ismét miénk lehet az aranyérem. A következő forduló is izgalmasnak ígérkezik, a Debrecen a paksiakat fogadja, a Győr pedig Diósgyőrbe megy.

– Önökre pedig az Újpest elleni derbi vár.
– Készülünk is rá! Újpesten nagy változások voltak a télen, Dárdai Pál sport­igazgató és Szélesi Zoltán vezetőedző érkezése óta egységesebb a lilák futballja, még ha a hétvégén ki is kaptak a Puskás Akadémiától. De tudjuk, a derbire felszívja magát minden játékos, amelyen egyébként sem számítanak a helyezések.

LABDARÚGÓ NB I
20. FORDULÓ
Január 31., szombat
MTK Budapest–Kolorcity Kazincbarcika SC 1–3
ETO FC–Debreceni VSC 2–2
Újpest FC–Puskás Akadémia 0–1
Február 1., vasárnap
Diósgyőri VTK–Kisvárda Master Good 1–1
Paksi FC–Ferencvárosi TC 0–1
Zalaegerszegi TE FC–Nyíregyháza Spartacus FC 0–1

21. FORDULÓ
Február 6., péntek
17.45: Kisvárda Master Good–Kolorcity Kazincbarcika SC (Tv: M4 Sport)
Február 7., szombat
12.45: Diósgyőri VTK–ETO FC (Tv: M4 Sport+)
14.45: Debreceni VSC–Paksi FC (Tv: M4 Sport+)
17.00: Ferencvárosi TC–Újpest FC (Tv: M4 Sport)
Február 8., vasárnap
15.00: Puskás Akadémia–Zalaegerszegi TE FC (Tv: M4 Sport+)
17.15: Nyíregyháza Spartacus FC–MTK Budapest (Tv: M4 Sport+)

AZ ÁLLÁS

M

Gy

D

V

L–K

Gk 

  1. ETO FC

20

11

6

3

41–20

+21 

39 

  2. Ferencvárosi TC

20

11

4

5

37–21

+16 

37 

  3. Paksi FC

20

10

6

4

41–28

+13 

36 

  4. Debreceni VSC

20

10

5

5

31–25

+6 

35 

  5. Puskás Akadémia

20

9

4

7

26–25

+1 

31 

  6. Kisvárda

20

8

4

8

25–33

–8 

28 

  7. Zalaegerszegi TE

20

7

6

7

30–27

+3 

27 

  8. MTK Budapest

20

7

3

10

37–42

–5 

24 

  9. Újpest FC

20

6

5

9

28–34

–6 

23 

10. Diósgyőri VTK

20

4

7

9

27–34

–7 

19 

11. Nyíregyháza Spartacus

20

4

6

10

21–35

–14 

18 

12. Kazincbarcika

20

4

2

14

20–40

–20 

14 

 

 

Legfrissebb hírek

Elindult a jegyértékesítés az FTC Ludogorec elleni El-mérkőzésére

Európa-liga
2 órája

Szuhodovszki Soma: Lassan megszokom, hogy elöl futballozom

Labdarúgó NB I
6 órája

NS-infó: Osváth Attila a Ferencváros labdarúgója lehet

Labdarúgó NB I
17 órája

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:18

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
Tegnap, 11:04

NB I: íme, a 20. forduló válogatottja a Nemzeti Sportnál

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:20

A DVSC-nek elege lett Rúsz Márton játékvezetőből

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:56

Szlovén válogatott középpályás érkezett az MTK-hoz

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:41
Ezek is érdekelhetik