Örökrangadó: több mint kilenc éve nem kapott ki a Ferencváros az MTK vendégeként

PÓSFAI GYULAPÓSFAI GYULA
2026.02.21. 11:01
null
Fotó: Kovács Péter
Rendhagyó háromnapos fordulóval kezdődik meg a harmadik kör a labdarúgó NB I-ben. A 23. forduló slágermérkőzését, az MTK–Ferencváros 230. örökrangadót ugyanis hétfő este rendezik meg az Új Hidegkuti Nándor Stadionban. Több hosszú sorozat is megszakadhat ebben a körben, a kék-fehérek ugyanis házigazdaként 2016 óta nem tudták megverni a címvédő zöld-fehéreket, a hármas bajnoki vereségsorozatban lévő Paks 2014 óta vár a listavezető ETO elleni újabb győzelmére, míg a Kisvárda bajnoki meccsen legutóbb 1975-ben tudott nyerni vármegyei riválisa, a tavasszal eddig remeklő Nyíregyháza ellen. Az Újpest kedvenc ellenfelét, a Diósgyőrt fogadja, ám ha a kiesésre álló vendégek győznek, pontszámban beérik a lila-fehéreket.


ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK A LABDARÚGÓ NB I  23. FORDULÓJA ELÉ   

SZOMBAT

NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC–KISVÁRDA MASTER GOOD 

♦ A két Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei együttes ebben a bajnokságban csapott össze először az élvonalban, és mindkétszer döntetlenre végeztek. Július végén Nyíregyházán Bernardo Matic fejes góljával már a 8. perctől vezetett a vendég Kisvárda, a Szpari egy vitatható tizenegyesből Kovácsréti Márk révén a 93. percben egyenlített (1–1). Az októberi visszavágón – Bódog Tamás ekkor mutatkozott be a Szpari kispadján – Temesvári Attila kiállítása miatt már a 15. percben emberelőnybe került a házigazda Kisvárda, ám hiába birtokolta 78 százalékban a labdát, nem tudott betalálni a piros-kékek kapujába (0–0). 

♦ 1958 és 2018 között 8-szor találkoztak az NB II-ben és ugyancsak 8-szor az NB III-ban. A másodosztályban 1978 és 2018 között 5-ször a Nyíregyháza nyert, 3-szor pedig döntetlenre végeztek. Bajnokin a Kisvárda máig utoljára több mint 50 éve, 1975 júniusában az NB III-ban tudta legyőzni a Szparit (3–1). 

♦ Nyíregyházán 4-szer mérkőztek meg az NB II-ben, hazai szemszögből 1978-ban 3–1, 2013-ban 1–0, 2017-ben 2–0, majd 0–0 volt az eredmény.  

♦ 2014 szeptemberében a Magyar Kupában találkoztak, és a házigazda NB III-as Kisvárda akkor 0–2-ről fordítva 3–2-re megverte az NB I-es Szparit.

♦ Az évet remekül kezdő Nyíregyháza legutóbb 4–0-ra kiütötte Diósgyőrben a Kazincbarcikát. Így továbbra sincs kieső helyen, sőt, az Újpest elleni döntetlent követő 3 győzelemmel, 10–3-as gólkülönbséggel és pontelőnnyel vezeti a tavaszi tabellát!

♦ A Kisvárda döntetlen, győzelem, vereség ritmusban játszotta le az előző 3 tavaszi bajnokiját, amelyeken egyszer sem volt 2-nél több gól. Legutóbb 1–0-ra maradt alul az élen álló ETO otthonában és visszacsúszott a 7. helyre. 

♦ A Szpari csupán a Barcikát előzi meg a hazai tabellán, a mérlege 2 győzelem, 4 iksz és 5 vereség, a 13–20-as gólkülönbsége is a második legrosszabb a mezőnyben.

♦ A Várda házon kívül 4–2–5-ös mérleget tud felmutatni, ezzel 9. a vendégtáblázaton, de a Kazincbarcikával egálban a legkevesebb gólt szerezte, 11 mérkőzésen mindössze 10-et.

KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC–PUSKÁS AKADÉMIA FC 

♦ Az NB I abszolút újonca, a Kazincbarcika tétmérkőzésen csak ebben az idényben találkozott a Puskás Akadémiával. A júliusi felcsúti összecsapásukon 2–1-re nyert a Puskás Akadémia, a barcikaiak az azóta távozó Sós Bence révén a PAFC ellen szerezték klubtörténetük első NB I-es gólját. A november 1-jei, mezőkövesdi visszavágón 3–1-re győzött a Puskás Akadémia, amelyet ezúttal Diósgyőrben lát vendégül a borsodi csapat. 

♦ Az előző 2 bajnokiját nullára bukta el az utolsó helyen álló Kazincbarcika (0–1 a Várda, majd 0–4 a Nyíregyháza ellen), sőt, a legutóbbi 12 találkozójából 10-et elvesztett, és csupán a DVTK-val ikszelt (1–1), illetve január utolsó napján az MTK otthonában (3–1) tudott győzni. 

♦ A Puskás Akadémia legutóbb kétgólos előnyt engedett ki a kezéből az MTK otthonában (2–2) az MTK vendégeként, és 4 pontjával utolsó előtti a mezőnyben a legutóbbi 5 forduló alapján készített formatabellán.  

♦ A Barcika 2–1–8-as mérlegével a hazai táblázaton is utolsó. Pályaválasztóként a legutóbbi 4 bajnokiján alulmaradt, az előző 3-on szerzett gól nélkül, ezek közül az utóbbi kettőn már Diósgyőrben.

♦ A felcsúti együttes idegenben több pontot gyűjtött (18) ebben az idényben, mint otthon (14). A házon kívül mérlege 5–3–3, látogatóként a legutóbbi 7 fellépésén 4 győzelem és 2 iksz mellett csak egyszer, Győrben kapott ki (0–2). 

ÚJPEST FC–DIÓSGYŐRI VTK  

♦ Eddig 122 mérkőzésük volt az első osztályban, az örökmérleg a lila-fehérek jelentős fölényét mutatja: 56 találkozót nyert meg az Újpest, 44 végződött döntetlenre és 22 hozott diósgyőri sikert.

♦ A DVTK a máig utolsó sikerét nem a pályán harcolta ki az újpestiek ellen. 2020 novemberében ugyanis sok játékos kapta el a koronavírust a lila-fehéreknél, ezért a fővárosiak szerették volna a meccset elhalasztani. A kiesés ellen küzdő házigazda miskolciak azonban ebbe nem egyeztek bele, az újpestiek pedig végül nem álltak ki, így a 3 pontot 3–0-s gólkülönbséggel a Diósgyőrnek írta jóvá az MLSZ (az örökmérlegben ez DVTK-sikerként szerepel.)

♦ A Diósgyőr a zöld gyepen legutóbb 2020 márciusában verte meg a lila-fehéreket (2–1). Azóta 6 újpesti siker és 4 döntetlen született, mégpedig úgy, hogy a 2023–2024-es idényben a fővárosiak mind a 9 pontot begyűjtötték a DVTK ellen, az előző kiírásban háromszor ikszeltek, kétszer úgy, hogy az újpestiek a hajrára emberhátrányba kerültek. Ebben a bajnokságban mindkétszer 3–1-re győztek a lila-fehérek, góljaik felét Horváth Krisztofer lőtte.

♦ Az Újpest pályaválasztása mellett elég pocsék a miskolciak mérlege: 62 meccsből 36 vereség és 21 döntetlen mellett csak 5-öt nyertek meg, legutóbb 2019-ben 2–0-ra az Illovszky-stadionban. A Megyeri úton mostanáig utoljára csaknem 20 éve, 2006 decemberében, Csank János irányításával tudtak győzni a miskolciak (0–3).

♦ A lila-fehérek 265 játékpercen tartó góltalanságukat és hárommeccses nyeretlenségi sorozatukat (1 iksz, 2 vereség) szakították meg legutóbb a Debrecen 2–1-es legyőzésével – ez volt az első sikerük Szélesi Zoltán vezetőedző irányításával. 

♦ A DVTK még hosszabb, 5 fordulón át tartó nyeretlenségi szériáját (2 döntetlen, 3 vereség) törte meg szombaton Pakson (2–1), ahol ráadásul három nappal korábban kupameccsen is nyerni tudott (6–2).

♦ Az Újpest otthon eddig gyengébben teljesített, mint látogatóként (11, illetve 15 pont), a hazai mérlege 3–2–6, amellyel a mezőny alsó negyedében foglal helyet. Vendéglátóként a második legkevesebb gólt érte el, 11 meccsen 12-t. Közülük 8-at az idény során már negyedszer duplázó Aljosa Matko szerzett, aki 13 találatával most már egyedül vezeti az NB I góllövőlistáját és Davide Lanzafame (2019) után az első légiós gólkirály lehet.  

♦ A Diósgyőr 2–2–7-es mutatóval csak 10. a vendégtabellán, 7 nyeretlen idegenbeli fellépés (2 döntetlen, 5 vereség) után tudta legutóbb elvinni a 3 pontot a Paks otthonából.

VASÁRNAP

ZALAEGERSZEGI TE FC–DEBRECENI VSC

♦ Már 72-szer meccseltek a legfelső osztályban, a vendég debreceniek hatalmas fölényét jelzi, hogy több mint kétszer annyi győzelmet (39) arattak, mint a zalaiak (19), a döntetlenjeik száma pedig 14.

♦ Az előző 10 összecsapásukból 1 ZTE-siker mellett 8-at a DVSC nyert meg, legutóbb novemberben 2–1-re nyertek a piros-fehérek és akkor azzal a sikerrel a második helyre ugrottak a táblázaton. 

♦ Érdekes, hogy miközben az első 33 mérkőzésükből 11 lett iksz, a következő 39-ből már csak három, 2011-ben (1–1), 2022-ben (0–0) és 2025-ben (3–3). 

♦ A 34 egerszegi NB I-es találkozójuk majdnem felén, 16-on született hazai siker, 11-szer nyert a Debrecen, míg 7 meccsük döntetlennel zárult, a legutóbbi júliusban 3-szori hazai vezetés után 3–3-mal. A találkozó arról maradt még emlékezetes, hogy a hazaiak vezetőedzője, Nuno Campos rosszul cserélt, a 76. percben a fiatalszabálynak megfelelő Papp Csongor helyére egy idősebb játékost küldött a pályára. Ezzel rögtön meg is szegte az MLSZ ajánlását, ami 175 millió forint kiesést jelentett a zalai klubnak. Bár a kék-fehérek szerettek volna méltányossági elbírálást kérni, a szövetség hajthatatlan maradt.

♦ A Zalaegerszeg az előző körben az idény során már másodszor – ezúttal hátrányból 3–1-re – győzte le a bajnok FTC-t, igaz, most Ibrahim Cissé kiállítása miatt a 28. perctől emberelőnyben játszott. Nuno Campos együttese a Nyíregyháza mellett a másik olyan csapat, amely az előző 2 fordulóban nem vesztett pontot. Ezzel az 5. pozícióból kezdheti meg a 23. fordulót – ez a legjobb helyezése a július végi rajt óta. 

♦ A Debrecen hárommeccses tavaszi veretlensége (2 diadal, 1 iksz) ért véget legutóbb Újpesten (1–2), ahol Dzsudzsák Balázs tizenegyest hibázott. 

♦ A ZTE házigazdaként eddig közepesen teljesített, a mérlege 4–3–4, a 4. legtöbb gólt szerezte (18) és egálban a 3. legkevesebbet kapta (14). 

♦ A Loki 5–4–2-es mutatóval úgy 3. a vendégtabellán, hogy holtversenyben a 3. legkevesebb gólt kapta (13) és a 4. legjobb (+4) a gólkülönbsége.

PAKSI FC–ETO FC 

♦ A forduló kezdete előtt 4. tolnaiak és az 1. helyezett győriek 23-szor csaptak össze a legfelső osztályban, ahol az örökmérleg 5 paksi siker, 9 döntetlen és 9 ETO-győzelem.  

♦ A győri csapat már 6 meccses veretlenségi sorozatban van a paksiakkal szemben (2 diadal, 4 iksz), ebben a bajnokságban pedig úgy ikszeltek 2-szer, hogy a hajrára az éppen aktuális vendégcsapat emberhátrányba került, ám ezt a házigazda nem tudta kihasználni.

♦ Az atomvárosban 11-szer találkoztak, ebből 4-szer született hazai siker, 5 iksz és 2 győri diadal mellett (2011 augusztusában és 2014 márciusában egyaránt 2–1-re nyert az ETO). A 2014. júliusi 2–0 a Paks máig utolsó diadala ebben a párharcban. Tavaly februárban 1–1-et, júliusban 3–3-at játszottak. Utóbbi meccsen a háromszor is vezető győrieknél Tóth Rajmund kiállítása miatt a 70. perctől már csak tízen voltak pályán. 

♦ A paksiak az előző 3 bajnoki találkozójukat úgy vesztették el, hogy a félidőben még rendre döntetlenre álltak. Minimum 3-as vereségsorozata legutóbb a 2023–2024-es bajnokság végén a 25. és a 29. forduló között volt Bognár György együttesének, amely akkor sorozatban 5 bajnokit bukott el.  

♦ Az ETO 2 döntetlen után a Kisvárda elleni 1–0-val visszatért a győzelem útjára, így már sorozatban a 9. bajnoki mérkőzésén nem kapott ki – ez a leghosszabb veretlenségi széria most az NB I-ben.

♦ A tolnaiak pontosan a pontjaik felét zsebelték be otthon, a mérlegük 5–3–3, ezzel a tabella felső harmadában vannak, viszont a legutóbbi két hazai meccsüket egy-egy góllal elveszítettek (0–1 az FTC, 1–2 a DVTK ellen).

♦ A Győr idegenben 6–4–1-es mérleget tud felmutatni, ezzel 2. a vendégtabellán, ráadásul a legtöbb gólt szerezte (27) és a legjobb a gólkülönbsége (+14). Ebben az bajnokságban egyedül Kisvárdán maradt alul (2–3).

HÉTFŐ

MTK BUDAPEST–FERENCVÁROSI TC 

♦ Valamennyi tétmeccset figyelembe véve eddig 282 örökrangadót játszott egymással az MTK és az FTC. A klubok nyilvántartása szerint most a 230. bajnoki találkozójuk jön, bár a különböző adatbázisokban más-más adatok szerepelnek. Az eltérés oka két 1925-ös mérkőzés, az országos bajnoki döntő – 0:0 és 4:1-es MTK-siker –, de ezeket a bajnokságon kívül bonyolították le a vidék legjobbjainak részvételével. A 229 élvonalbeli összecsapásukból 79-et nyertek meg a kék-fehérek, 54 döntetlen és 96 ferencvárosi siker mellett. 

♦ Az MTK legutóbb csaknem 4 éve, 2022 májusában, a Groupama Arénában tudta legyőzni a zöld-fehéreket (3–0). A meccs különlegessége az volt, hogy miközben a kék-fehérek akkor a bennmaradásért küzdöttek, a ferencvárosiak már biztos bajnokként léptek pályára. Azóta az NB I-es csatáikon 6 ferencvárosi siker és 2 döntetlen született, utóbbi kettő 2025-ben. November 1-jén a Groupama Arénában  4–1-re győzött a Ferencváros. 

♦ Tavaly áprilisban a Mol Magyar Kupa elődöntőjében is összecsaptak, akkor az FTC hazai pályán 3–1-re diadalmaskodott.

♦ A két együttes bajnoki párharcának 11 helyszíne volt, és bár a Hungária körúton az előző 5 alkalomból 4-szer a zöld-fehérek nyertek (1–6, 1–2, 1–3, 2–3, majd 1–1), összesítésben a mérleg nyelve – minimális különbséggel – még mindig az MTK felé billen: 77 találkozón 28 győzelem, 22 iksz, 27 vereség. Az FTC legutóbb 2014 márciusában kapott ki, még a régi Hidegkuti Nándor Stadionban (2–3), az új létesítményben viszont még veretlen a kék-fehérekkel szemben (7 győzelem, 4 iksz).

♦ A kék-fehérek pályaválasztóként mostanáig utoljára több mint 9 éve, 2016 szeptemberében, Dunaújvárosban győzték le az FTC-t (2–1), a mindent eldöntő gólt akkor és a már említett 3–2-es budapesti találkozón is Torghelle Sándor szerezte.

♦ A MTK legutóbb kétgólos hátrányból mentette döntetlenre a Puskás Akadémia elleni mérkőzését (2–2), de így is 3 forduló óta nyeretlen (1 iksz, 2 vereség) és már csak 2 pont az előnye a kiesésre álló, 11. Diósgyőrrel szemben.

♦ A Ferencváros az előző 13 bajnokiján egyszer sem ikszelt (8 diadal, 5 vereség). Legutóbb vezetésről, több mint 60 percet emberhátrányban játszva maradt alul a ZTE-vel szemben (1–3), így a tavaszi bajnoki mérlege csak 50 százalékos (2 győzelem, 2 vereség), ráadásul csütörtökön az Európa-liga rájátszásában is veszített a bolgár Ludogorec otthonában (1–2). 

♦ Vendéglátóként a kék-fehérek szerezték a mezőnyben a legtöbb gólt (29), de egálban a legtöbbet is kapták (21), a hazai mérlegük 5–2–4, viszont az előző 3 otthoni bajnokijukon csupán 1 pontot kapartak össze. 

♦ Az FTC több mint egyéves idegenbeli veretlenségi szériája szakadt meg a múlt héten Zalaegerszegen, hiszen előtte legutóbb 2025. február 9-én, Felcsúton kapott ki (0–1). A házon kívüli mutatója 8–2–1, amellyel továbbra is a vendégtabella élén áll. 

♦ A zöld-fehérek bajnoki mérkőzésen vendégként, fővárosi pályán legutóbb lassan 7 éve, 2019. április 27-én, a Bp. Honvédtól szenvedtek vereséget (2–3), de úgy, hogy akkor már biztos aranyérmesként léptek pályára. Azt a mérkőzést a Bozsik Aréna építése miatt épp az Új Hidegkuti Nándor Stadionban játszották. 

♦ A MTK-ból 5 sárga lapja miatt Kata Mihály, az FTC-ből kiállítása következtében Ibrahim Cissé fog ezúttal hiányozni.  

A 23. FORDULÓ PROGRAMJA
Február 21., szombat
14.00: Nyíregyháza Spartacus FC–Kisvárda Master Good (Tv: M4 Sport+, rádió: Nemzeti Sportrádió). Vezeti: Hanyecz Bence
16.15: Kolorcity Kazincbarcika SC–Puskás Akadémia FC (Tv: M4 Sport+, rádió: Nemzeti Sportrádió). Vezeti: Karakó Ferenc
18.30: Újpest FC–Diósgyőri VTK (Tv: M4 Sport+, rádió: Nemzeti Sportrádió). Vezeti: Csonka Bence
Február 22., vasárnap
14.45: Zalaegerszegi TE FC–Debreceni VSC (Tv: M4 Sport+, rádió: Nemzeti Sportrádió)
17.30: Paksi FC–ETO FC (Tv: M4 Sport, rádió: Nemzeti Sportrádió)
Február 23., hétfő
20.00: MTK Budapest–Ferencvárosi TC (Tv: M4 Sport, rádió: Nemzeti Sportrádió)

   
AZ ÁLLÁSMGyDVL–KGkP
  1. ETO FC22127343–21+2243
  2. Ferencvárosi TC22124641–24+1740
  3. Debreceni VSC22115633–27+638
  4. Paksi FC22106642–31+1136
  5. Zalaegerszegi TE2296734–28+633
  6. Puskás Akadémia2295828–28032
  7. Kisvárda2294926–34–831
  8. Újpest FC22751030–38–826
  9. MTK Budapest22741141–48–725
10. Nyíregyháza Spartacus22661029–37–824
11. Diósgyőri VTK2258930–36–623
12. Kazincbarcika22421620–45–2514



 

 

Legfrissebb hírek

Hős Zsombort megedzették az Ausztriában kapott pofonok

Labdarúgó NB I
15 órája

Megvan a Sopron és a Diósgyőr ellenfele a kosárlabda Euroligában – Lelik egy lepattanó híján tripla duplázott

Kosárlabda
2026.09.23. 20:33

Manhercz Krisztián: Ritka, hogy idény közben ilyen szintű csapattal gyakorolhatunk

Vízilabda
2026.09.23. 11:39

Nagy Antal úgy érzi, a Honvédnál valakinek nem áll jól a kezében a karmesteri pálca

Labdarúgó NB I
2026.09.23. 11:22

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

A Paks kapusát, Gyetván Márkot egy nagy védés pörgeti bele a mérkőzésbe

Labdarúgó NB I
2026.09.23. 07:01

A semmi… – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 22:32

„Ostoba, tudatlan és képmutató” – így reagált az izraeli szövetség az ír kapitány szavaira

Minden más foci
2026.09.22. 13:37