Szabó János: Nem bánom, hogy védő lettem

ZOMBORI ANDRÁSZOMBORI ANDRÁS
2026.02.28. 10:24
null
Szabó János jubileumhoz érkezik, és egy pillanatra sem inoghat meg a Kisvárda ellen (Fotó: Czinege Melinda)
Kisvárdán játszhatja a 400. élvonalbeli mérkőzését Szabó János, a paksiak legendája Böde Dániel rekordját messzinek érzi, Éger Lászlót viszont hamarosan befoghatja.

Jelentős mérföldkőhöz érkezett pályafutásában a paksiak hatszoros válogatott labdarúgója, Szabó János: amennyiben pályára lép szombaton Kisvárdán, a 400. NB I-es meccsét játssza! A Paksi FC saját nevelésű futballistája 17 évvel ezelőtt, 2009. március 7-én a Kaposvár ellen mutatkozott be az élvonalban, és egy négy hónapos siófoki kölcsönadást leszámítva végig a Tolna vármegyei klubot erősítette. Nem biztos, hogy sokan tudják róla, a kezdeti lépéseket még támadóként tette meg, mint a legtöbb gyereket, őt is a góllövés éltette, ám egy pillanatig sem bánja, hogy végül védő lett belőle.

„Többen is említették az elmúlt hetekben, hogy közelítek a négyszázadik NB I-es mérkőzésemhez, aztán a csütörtöki edzés után a technikai vezetőnk, Karszt József, azaz Józsó bá' mondta, eljött a pillanat, Kisvárdán jubilálhatok… – árulta el Szabó János. – Az az igazság, annyira nem foglalkoztatnak a számok, ugyanakkor tagadhatatlanul jólesik, hogy ennyiszer pályára léphettem az első osztályban. A két testvérem is futballozott, az idősebbik, Buzás Attila az NB I-ben is, így ebbe nőttem bele, minden pillanatunk a labda körül forgott. Pakson, az ASE-ban lettem igazolt játékos, nagyon jó volt a közösség, az akkori társak közül Pokorni Péter, Kesztyűs Barna és Fiola Attila is az élvonalig jutott, és mint a legtöbb gyerek, én is az NB I-ről, válogatottságról, külföldi karrierről álmodtam. Nagyon szerettem gólt lőni, támadóként többször is gólkirály voltam, aztán amikor már a PSE-ben, a kiemelt ifjúsági bajnokságban játszva az első mérkőzésen még helyzetbe sem kerültem, az edzőnk, Lacza József úgy döntött, inkább védőként lesz rám szükség. Nem bánom, hogy így lett, Lengyel Ferenc vezetőedzősége idején néhányszor már kispados lehettem az első csapatnál, aztán 2009 tavaszán Gellei Imre már lehetőséget is adott. Végigjátszottam a Kaposvár elleni nulla nullás meccset, ami a bemutatkozás mellett azért is emlékezetes, mert Egervári Sándor utána szólt, hogy tagja leszek a bő keretnek az U20-as világbajnokságon!”

Nemcsak a bő keretnek lett tagja, de játszott is az egyiptomi torán, ahol bronzérmes lett a korosztályos együttessel. A 2011–2012-es idény őszét kölcsönben Siófokon töltötte, majd visszatért, felnőttválogatott lett, és sokat tett azért, hogy a Paks az élvonal meghatározó csapatává váljon.

„Amikor Kis Károly szólt, hogy kölcsönadnának Siófokra, nem voltam boldog, ám jó döntésnek bizonyult, hiszen jól éreztem magam és rendszeresen játszottam – folytatta Szabó János. – Tavasszal már újra Pakson voltam, és azóta is itt futballozom. Hogy mire vagyok a legbüszkébb? Említhetném az U20-as vb-bronzot, a felnőttválogatottságot vagy akár a család jelenlétében megnyert Magyar Kupát is, de nekem az is sokat jelent, amikor »csak« benn maradtunk az NB I-ben, így kerek a történet, ahogy van. Böde Dani 520 mérkőzése nagyon messzinek tűnik, de Józsó bá' mondta, Éger Laci 416 bajnokija befogható: úgy vagyok vele, legyen 410 meccsem az élvonalban, mert tíz volt Siófokon, és akkor Pakson lenne négyszáz – azért az egész jól nézne ki… Szombaton Kisvárdán hihetetlenül egységesnek kell lennünk, az ellenfelünk jó focit játszik, ám felkészültünk belőle, ki akarunk jönni a gödörből, amibe kerültünk.”

LABDARÚGÓ NB I
24. FORDULÓ
Február 27., péntek
Debreceni VSC–MTK Budapest 2–2
Február 28., szombat
14.30: Kisvárda Master Good–Paksi FC (Tv: M4 Sport)
17.00: Diósgyőri VTK–Zalaegerszegi TE FC (Tv: M4 Sport)
19.30: ETO FC–Újpest FC (Tv: M4 Sport)
Március 1., vasárnap
16.15: Puskás Akadémia FC–Nyíregyháza Spartacus FC (Tv: M4 Sport)
18.45: Ferencvárosi TC–Kolorcity Kazincbarcika SC (Tv: M4 Sport)

   
AZ ÁLLÁS

M

Gy

D

V

L–K  

Gk

P

  1. ETO FC

23

13

7

3

47–24

+23

46

  2. Ferencvárosi TC

23

13

4

6

44–25

+19

43

  3. Debreceni VSC

24

11

7

6

36–30

+6

40

  4. Paksi FC

23

10

6

7

45–35

+10

36

  5. Puskás Akadémia

23

10

5

8

30–28

+2

35

  6. Zalaegerszegi TE

23

9

7

7

35–29

+6

34

  7. Kisvárda

23

9

5

9

28–36

–8

32

  8. Újpest FC

23

8

5

10

32–39

–7

29

  9. MTK Budapest

24

7

5

12

44–53

–9

26

10. Nyíregyháza 

23

6

7

10

31–39

–8

25

11. Diósgyőri VTK

23

5

8

10

31–38

–7

23

12. Kazincbarcika

23

4

2

17

20–47

–27

14

 

 

Legfrissebb hírek

Nem lesznek ott az MTK drukkerei az Újpest elleni meccsen

Labdarúgó NB I
3 órája

Fontos intelem az Újpesttől az MTK elleni hazai bajnoki előtt

Labdarúgó NB I
9 órája

Bognár György Szalairól: Aki az utóbbi években Pakson támadóként játszott, annak minden esélye megvolt, hogy gólkirály legyen

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:01

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 19:25

Kétszer is egyenlített Pakson, a harmadik döntetlenjét érte el a Kispest-Honvéd

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 17:25

Négyet vágott Kisvárdán, és a tabella élére ugrott az Újpest – fotókon a hatgólos meccs legjobb pillanatai

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 12:15

Horváth Kevinnek van egy álma: jó lenne újra dobogóra állni

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 10:30

Temesvári Attilát még a boltban is megállítják

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 10:17