Története során először igazolt paraguayi labdarúgót a ZTE

K. Zs.K. Zs.
2026.02.23. 11:23
null
Fernando Vera (Fotó: ZTE)
A paraguayi Fernando Vera személyében belső védőt szerződtetett a ZTE – derült ki az NB I-es zalaegerszegi labdarúgóklub hétfői közleményéből.

Fernando Vera – akinek várható érkezésére lapunk már korábban felhívta a figyelmet – a brazil Corinthiansból igazolt Magyarországra, szerződése 2028 nyaráig szól, plusz egy év opcióval.

A 2005-ben született jobblábas belső védő a Cerro Porteno akadémiáján kezdte a karrierjét, 2022-ban a Ska Brasilhoz igazolt, 2023 nyarán került a Corinthianshoz, ahol az U20-as csapatban összesen 36 mérkőzésen lépett pályára.

„Rendkívül örülünk, hogy két ilyen kiváló középhátvéddel erősödött a keretünk – mondta a klubhonlapnak Andrés Jornet, a ZTE sportért felelős elnöke a két belső védő, Diogo Silva és Vera megszerzésével kapcsolatban. – Új igazolásaink egy olyan stabil védelmi maghoz csatlakoznak, amelynek tagjai Várkonyi, Peraza és Akpe is. Mindhárman komoly fejlődési lehetőséggel rendelkeznek, és akár a válogatott szereplésre is esélyesek lehetnek. Ráadásul eddig is kiemelkedő szezont futnak. Két új érkezőnkkel pedig csak erősödtünk, ígéretes jövő áll a teljes védelmünk előtt.”

Vera a ZTE történetének első paraguayi labdarúgója – írja a klubhonlap.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A ZALAEGERSZEGI TE FC-NÉL
Érkezők: Akpe Victory (Akpe Victory Maduabuchukwu, nigériai, FK Banga – Litvánia), Lucas Alfonso (Lucas Valentino Alfonso, argentin, Talleres – Argentína), Diogo Silva (Diogo Antonio Rodrigues da Silva, brazil, Vitória – Brazília), Nicolás Elosú (Nicolás Elosú Larumbe, argentin, Racing Club II – Argentína), André Ferreira (André Monteiro Ferreira, portugál, Sporting Braga B – Portugália), Garai Zétény (FC Ajka), Harangi Aiden (amerikai-magyar, Eintracht Frankfurt II – Németország), Marlon Santos (Marlon Santos Teodoro, brazil, Juventude – Brazília), Petrók Viktor (Bp. Honvéd), Skribek Alen (Paksi FC, kölcsön után végleg), Queyrell Tchicamboud (francia, LASK amatőr – Ausztria), Guilherme Teixeira (Guilherme Luiz Teixeira, brazil, Juventude – Brazília), Fernando Vera (paraguayi, Corinthians – Brazília)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatértek: – 
Az utánpótlásból vagy a második csapatból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Divaio Bobson (holland-suriname-i) 
Kiszemeltek:
Távozók: Bakti Balázs (NK Nafta 1903 – Szlovénia), Bodnár Gergő (Újpest FC), Klausz Milán (MTK Budapest, onnan kölcsönben Kazincbarcika), Krajcsovics Ábel (Újpest FC), Nagy Zsombor (Kolorcity Kazincbarcika), Nyíri Vince (Kolorcity Kazincbarcika)
Kölcsönbe távozók:
Kooperációs kölcsön (FC Ajka): Garai Zétény, Petrók Viktor
Kölcsönből visszatért klubjához:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Diego Borges (brazil, Sporting Kansas City – Egyesült Államok) 

 

Legfrissebb hírek

Az ETO kölcsönadta fiatal középhátvédjét a somorjai csapatnak

Labdarúgó NB I
1 órája

„A nagy meccseken tudom igazán kihozni magamból a maximumot” – Németh Hunor az MTK–FTC csata előtt

Labdarúgó NB I
1 órája

Bognár György: Nem ez az első eset, hogy hullámvölgybe kerültünk, idővel kiegyenesedünk

Labdarúgó NB I
6 órája

Majdnem elszórakozta háromgólos előnyét a Pakson is nyerő ETO

Labdarúgó NB I
17 órája

Háromgólos előnyből is izgalmas mérkőzést csinált, de győzött a Soroksár

Labdarúgó NB II
18 órája

NB I: hetekre kidőlt a Paks kulcsembere

Labdarúgó NB I
20 órája

A ZTE harmadik nekifutásra sem tudta legyőzni a Debrecent

Labdarúgó NB I
20 órája

Gleofilo Vlijter: A bőrszín nem számít, nekem egyetlen szín fontos, a lila

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:34
Ezek is érdekelhetik