Amikor egy faluból országos ügy lett: a Stadler FC tündöklése és bukása

2026.03.05. 17:26
null
Fotó: Nemzeti Sport
Újratöltve. A Nemzeti Sportrádió magazinja hónapról hónapra felidézi a magyar és a nemzetközi sport múltjának olyan eseteit, amelyek nagy port kavartak, s hosszú időre hatással voltak a sportvilágra. Ebben a hónapban a magyar futball történetének talán legkülönlegesebb csapata, a Stadler FC történetét dolgozza fel a Nemzeti Sportrádió Újratöltve című magazinja.

A Stadler FC története az 1990-es évek Magyarországának tökéletes lenyomata. A juhászból lett milliárdos vállalkozó Stadler József a magyar futballban is mert nagyot álmodni, a néhány ezer fős falu, Akasztó csapata Bács-Kiskun megye történetének első NB I-es együttese lett. 1994 nyarától négy idényen keresztül szerepelt az élvonalban, majd miután a tulajdonost üzleti ügyei miatt megvádolták és elítélték, a csapat 1998-as kiesését követően végleg eltűnt a magyar labdarúgás térképéről. A Nemzeti Sportrádió Újratöltve című magazinja a Stadler FC ma emberének is tanulságos történetét dolgozza fel úgy, hogy a korabeli rádiós beszámolók, Stadler József akkori nyilatkozatai és a nyomtatott sajtóban megjelenő írások mellett a kiscsapat történetében szerepet játszókat is megszólaltatja. A klub egykori futballistái közül Dragóner Attila, Ihor Nicsenko, Vjacseszlav Jeremejev, Nagy Gábor és Szabó Attila, a csapat sikereinek kovácsa, Sándor István edző, az akasztói stadion akkori hangosbemondója, Szabó Béla, az akasztói származású rádiós, Légrádi Szabó Gábor, valamint Stadler József legjobb barátja és munkatársa, a Stadler Alapítvány elnöke, Gyurics György is nyilatkozik.

A Nemzeti Sportrádió Újratöltve című magazinjának márciusi adása az alábbi linkre kattintva is meghallgatható.

 

Legfrissebb hírek

Olimpiai sportok hete kiemelt közvetítésekkel és helyszíni tudósításokkal a közmédia csatornáin

Egyéb egyéni
2026.08.07. 12:35

Újratöltve: elcsalt másodpercek – botrányos végjáték a magyar–román világbajnoki mérkőzésen

Kézilabda
2026.08.07. 08:55

Fekete Tivadar: helyén kezeljük az Újpest elleni győzelmet!

Labdarúgó NB I
2026.07.29. 10:55

Gyulai Miklós: Voltak, akik a Memorialt is támadták, majd helyet foglaltak a VIP-részlegben…

Atlétika
2026.07.29. 09:00

Bozsoky Szabolcs: A magyar labdarúgóképzés egyik erőssége a kultúra, de szükség van innovációra is

Foci vb 2026
2026.07.18. 20:39

Tömegverekedés, bundagyanú, csalás, politikai nyomás, kapitális bírói hiba – botrányos pillanatok a futball-vb történetéből

Foci vb 2026
2026.07.07. 12:07

„Milák Kristóf indul a párizsi Európa-bajnokságon” – Szabó Álmos az NS-nek

Úszás
2026.07.02. 19:06

Kenéz György: Megérkeztünk Montrealba, Horkai Gyuri pedig gratulált, hogy megnyertük az olimpiát

Vízilabda
2026.06.23. 18:38