Diogo Silva: Mindig a nagy álmokat választottam

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
2026.03.27. 12:12
A ZTE FC 20 éves brazil védője, Diogo Silva februárban érkezett Magyarországra, lapunknak adott interjújában többek között beszélt a Palmeiras iránti rajongásról és a céljairól is.
Fotó: Szabó Miklós

–  Ahogyan az aranylabdás Rivaldo, ön is paulista városában született: hogyan emlékszik a kezdetekre?     
– Egészen fiatalon, ötévesen kezdtem el futballozni – mondta lapunknak Diogo Silva, a ZTE FC 20 esztendős védője. – Akkoriban nekem ez csak szórakozás és szabadidős tevékenység volt, de idővel rájöttem, van hozzá tehetségem, és képes vagyok jobbá tenni a családom helyzetét. Hála Istennek megfelelő anyagi körülmények között éltünk, ettől függetlenül szerettem volna javítani az életünkön és biztonságot nyújtani a szeretteimnek.

– Sok brazilhoz hasonlóan a kezdetekben az utcán rúgta a labdát?     
– Igen, gyerekként mindennap iskola után az utcán játszottam a barátaimmal. Természetesen voltak példaképeim, mint Neymar, de Lionel Messit is csodáltam. Azonban a leginkább a nagypapám inspirált. Őt szinte mindenki ismeri a környéken, futballozott, ő vezetett be engem ebbe a világba, és hordott kis kölyökként az edzésekre. Folyamatosan motivált és bátorított, mindig azt próbáltam tenni a pályán, amit ő csinál.

– Mikor hitte el, hogy ebből profi pályafutás is lehet?     
– Tizenkét-tizenhárom éves lehettem, amikor kezdtem ráébredni, hogy van tehetségem a futballhoz, és még valami nagyot is elérhetek. Tizennégy évesen kerültem az első klubomhoz, attól a pillanattól úgy tekintettem a focira, mint amire a jövőmet építhetem.

– A világhírű Palmeiras utánpótlásában több évet eltöltött: hogyan emlékszik erre az időszakra?     
– A Palmeiras az életemben megvalósult álom volt. Brazil gyerekként mindig arról ábrándoztam, hogy a Palmeiras mezét viselhessem, rajongója voltam a klubnak, követtem a csapatot és az útját. Amikor lehetőségem adódott ott játszani, hihetetlen, sőt, valójában elmondhatatlan érzésekkel töltött el. Nagyszerű tapasztalatokat szereztem, rengeteget tanultam, és sokat fejlődtem ott. 

– Aztán februárban Zalaegerszegre igazolt… Meglepte a klub ajánlata?     
– Meglepett, amikor felvetődött a lehetőség és először hallottam a Zalaegerszeg érdeklődéséről. Nem tudtam sokat a magyar futballról, a klubról vagy a felépítéséről. Miután megismertem a projektet, sokat olvastam a csapatról és az országról is, így már nagyszerű lehetőségnek láttam a pályafutásom szempontjából. Egyáltalán nem bántam meg, hogy igent mondtam a ZTE-nek. 

– Sok dél-amerikai játékosa van a klubnak: ez segített a beilleszkedésben?     
– Rengeteget. Azt hittem, hosszabb időbe telik majd, de a jelenlétük nagyban megkönnyítette a beilleszkedést, és minden könnyebbé vált. El kell mondanom, hogy Isten is sokat segített a kezdeti időszakban. Sokat dolgozom az első perctől, mert akkor vagyok képes jó teljesítményt nyújtani, ha keményen elvégzem a munkát. Fontos, hogy jól érzem magam Zalaegerszegen.

– Jelenleg negyedik helyen áll a tabellán a ZTE FC, és bejutott a kupa elődöntőjébe. Mivel lenne elégedett?     
– Van egy brazil mondás: kicsiben álmodni vagy nagyban álmodni ugyanannyi energiába kerül. Szóval, mindig a nagy álmokat választottam. Most tehát arra gondolok, hogy a ZTE-vel kijussunk a nemzetközi kupaporondra és megnyerjük a kupát. Segíteni akarok a Zalaegerszegnek, és eközben én is fejlődni szeretnék.

– Mi a hosszú távú célja?     
– A célom, hogy az öt legerősebb európai bajnokság egyikében futballozhassak, például a Premier League-ben vagy a La Ligában, illetve a brazil válogatottság is a vágyaim között szerepel. Az Arsenal játékosa, a honfitársam Gabriel Magalhaes pályáját kiemelten figyelem. Inspirál, hogy ő is ballábas belső védő, igyekszem sokat tanulni tőle.  

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSAMGyDVL–KGk P 
1. ETO FC Győr27158453–28+25 53 
2. Ferencvárosi TC26155650–28+22 50 
3. Debreceni VSC27129641–32+9 45 
4. Zalaegerszegi TE27119741–32+9 42 
5. Paksi FC27118849–38+11 41 
6. Kisvárda271161033–40–7 39 
7. Puskás Akadémia261061032–320 36 
8. Újpest FC27961235–44–9 33 
9. Nyíregyháza Spartacus27881138–45–7 32 
10. MTK Budapest27771345–56–11 28 
11. Diósgyőri VTK275101234–47–13 25 
12. Kazincbarcika27522026–55–29 17 

 

 

Legfrissebb hírek

Hős Zsombort megedzették az Ausztriában kapott pofonok

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:13

Nagy Antal úgy érzi, a Honvédnál valakinek nem áll jól a kezében a karmesteri pálca

Labdarúgó NB I
2026.09.23. 11:22

A Paks kapusát, Gyetván Márkot egy nagy védés pörgeti bele a mérkőzésbe

Labdarúgó NB I
2026.09.23. 07:01

A semmi… – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 22:32

A lelátó népét is lázba hozza a nagy munkabírású Peter Agba

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 11:47

Micsoda hétvége: parádés kapusteljesítmények és látványos gólok az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:53

Preisinger Sándor: Az könnyelmű, akiben nincs alázat és felelősségérzet

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16