MLSZ: húsvéthétfőn és az országgyűlési választás napján nem rendeznek mérkőzéseket

2026.03.02. 21:50
null
Április 6-án és 12-én is üresen maradnak a hazai stadionok (Illusztráció: Dömötör Csaba)
Április 6-án, húsvéthétfőn és április 12-én, vasárnap, az országgyűlési választás napján nem rendeznek Magyarországon „országos felnőtt nagypályás labdarúgó-mérkőzéseket” a magyar szövetség (MLSZ) elnökségének hétfői döntése értelmében.

Az MLSZ honlapjának híradása szerint az elnökség a klubok kéréseit is figyelembe véve rendelte el, hogy április 6-án és 12-én ne rendezzenek mérkőzéseket.

Ezen felül az érintett hétvégék esetében, más osztályokban a két résztvevő klub közös megegyezése alapján benyújtott módosítási kérelmeket a versenybizottságok jóváhagyják.

A testület meghallgatta Kovács Gábor futsal-szakágvezetőt, aki beszámolt a válogatottak szerepléséről, az utánpótlás-nevelés és a bajnokságok helyzetéről. A szakember a női felnőttválogatott két egymást követő Európa-bajnoki szereplése mellett külön kiemelte a férfiválogatott tavalyi Eb-kijutását, továbbá, hogy a januári kontinenstornán történelmet írt sikerével: három meccsen négy pontot szerzett az egész mezőny legalacsonyabb átlagéletkorú válogatottja, és az utolsó pillanatig versenyben volt a negyeddöntőbe jutásért. Az MLSZ következő közgyűlésére március 20-án, pénteken kerül sor Telkiben.

A közelmúltban több sajtóinformáció is megjelent annak kapcsán, hogy ismét bevezetik az osztályozót, amit az NB I 11. és az NB II 2. helyezettje játszana egymással az idény végén, de a férfiélvonal és -másodosztály versenykiírásának véglegesítésére csak a következő elnökségi ülésen kerül sor.

Ez történt még az elnökségi ülésen

 

 

Legfrissebb hírek

Hős Zsombort megedzették az Ausztriában kapott pofonok

Labdarúgó NB I
20 órája

Nagy Antal úgy érzi, a Honvédnál valakinek nem áll jól a kezében a karmesteri pálca

Labdarúgó NB I
2026.09.23. 11:22

A Paks kapusát, Gyetván Márkot egy nagy védés pörgeti bele a mérkőzésbe

Labdarúgó NB I
2026.09.23. 07:01

A semmi… – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 22:32

A lelátó népét is lázba hozza a nagy munkabírású Peter Agba

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 11:47

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Micsoda hétvége: parádés kapusteljesítmények és látványos gólok az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:53

Preisinger Sándor: Az könnyelmű, akiben nincs alázat és felelősségérzet

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:22