Robbie Keane a Kazincbarcika elleni győzelemről: A Liverpool kevesebbet rotál a Fradinál – videó

HESZ TAMÁSHESZ TAMÁS
2026.03.01. 23:15
null
Robbie Keane öröme (Fotó: Török Attila)
A labdarúgó NB I 24. fordulójának záró mérkőzésén a Ferencváros a Kazincbarcika ellen 2–1-es győzelmet aratott hazai pályán. Robbie Keane, az FTC vezetőedzője és Kuttor Attila, a vendégek trénere a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón értékelték csapatuk teljesítményét.

Robbie Keane, a Ferencváros vezetőedzője

– Hogyan élte meg, hogy az utolsó pillanatban született a győztes gól?     
– Már az első félidőben eldönthettük volna a meccset, többször is megbontottuk ellenfelünk védelmét a jobb és a bal oldalon. Sajnos nem volt szerencsénk, ráadásul láthatták, hogy az ellenfél kapusa szenzációsan védett.

– A lelátóról úgy tűnt, a második félidőben gyorsabbá vált az együttes játéka.     
– Szerintem amikor az első játékrészben három belső középpályásunk, Mohammed Abu Fani, Gavriel Kanikovszki és Corbu Marius is a pályán volt, jól oldották meg a feladatukat, hiszen mindhárman képesek a leszűkített játéktérhez is alkalmazkodni.

– A nemzetközi kupa, a bajnoki és a Magyar Kupa hármas terhelése indokolná-e azt, hogy még jobban rotáljon?    
– Már többször elmondtam, sajnos a szabályok nem teszik lehetővé, hogy – mint például a Liverpool – hét-nyolc játékost állandóan a pályán tarthassunk. Nekünk alkalmazkodnunk kell a magyarszabályhoz, ezért van az, hogy gyakran változtatni kell az összeállításon, bár hangsúlyozom, az lenne az igazi, ha minél kevesebbet és kevesebbszer kellene változtatni. 

Kuttor Attila, a Kazincbarcika vezetőedzője

– A meccs előtt sokan nagy különbségű hazai győzelmet jósoltak, ehhez képest csapata közel állt a meglepetéshez – minek tulajdonítja ezt?
– Annak, hogy saját magunkhoz képest nagyon jól futballoztunk. Vártuk ezt a kiemelkedő teljesítményt, csak sajnos nem itt és nem ilyen erős csapat ellen. A vereség miatt a mutatott játékunk alapján érthetően szomorú vagyok.

– A futball ezúttal igazságtalan volt?     
– Egyértelműen. Felkészültünk ellenfelünkből, tudtuk, hogy nem mi birtokoljuk majd a labdát, de abban is biztosak voltunk, ha lehetőségünk adódik, megvillanunk a kapu előtt. Ez történt itt, a Groupama Arénában is, és csupán percek választottak el bennünket attól, hogy sikeresek legyünk.

– Csapatából többen is jól futballoztak, ám mit szól a kapus Juhász Bence teljesítményéhez?     
– Csak megerősíteni tudom, hogy a játékosok mindent megtettek a sikerért, s természetesen köztük van a kapusunk is. Ám mint már korábban is mondtam, sajnálom őt és a csapatot, hogy az átlagon felüli munka nem hozott eredményt. Megérdemeltük volna, hogy örülhessünk. 

LABDARÚGÓ NB I
24. FORDULÓ
Ferencvárosi TC–Kolorcity Kazincbarcika SC 2–1 (0–0)
Budapest, Groupama Aréna, 6913 néző. Vezette: Csonka
Gólszerző: Kovacevic (87.), Levi (90+4.), ill. Könyves (60.)

ONLINE KÖZVETÍTÉS ITT!

Labdarúgó NB I
4 órája

Elmaradt az óriási meglepetés: az FTC a 94. percben megszerezte a győztes gólt a Kazincbarcika ellen

A zöld-fehérek sokáig csak három kapufáig jutottak, de a hajrában megfordították a mérkőzést, amihez egy véleményes tizenegyes is kellett.

 

Legfrissebb hírek

Elmaradt az óriási meglepetés: az FTC a 94. percben megszerezte a győztes gólt a Kazincbarcika ellen

Labdarúgó NB I
4 órája

Tovább menetel a tavasszal remeklő Nyíregyháza! Ezúttal Felcsútról vitte el a három pontot

Labdarúgó NB I
6 órája

Mondovics Kevin: Muszáj támadólag fellépnünk a Szpari ellen

Labdarúgó NB I
14 órája

Mucha József gólra törő játékot és győzelmet vár az FTC-től a Kazincbarcika ellen

Labdarúgó NB I
14 órája

A hátrányból felálló ETO szerencsés góllal legyőzte az Újpestet

Labdarúgó NB I
2026.02.28. 21:23

Férfi vízilabda: hibátlan teljesítménnyel zárta az alapszakaszt a Ferencváros

Vízilabda
2026.02.28. 20:54

A DVTK nem tudta legyőzni hazai pályán a ZTE-t, kieső helyen maradt

Labdarúgó NB I
2026.02.28. 18:53

NS-infó: a Paks játékosa nyáron csatlakozhat az MTK-hoz

Labdarúgó NB I
2026.02.28. 16:40
Ezek is érdekelhetik