„A felelősség közös, a klubvezetés nem fogja egyetlen külső tényezőre sem” – közleményt adott ki a DVTK a kiesés után

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
2026.04.23. 17:49
null
A közlemény szerint Kovács Zoltán is felelősök között van, de a vezetőség hangsúlyozza, hogy őt sem akarja bűnbaknak kikiáltani (Fotó: Árvai Károly)
Közleményt adott ki az idény végén a labdarúgó NB I-től búcsúzó DVTK, a klub ebben megpróbált magyarázatokat adni a kiesésre.

Mint a közlemény fogalmaz, a valóságot nem lehet megkerülni: „...az újratervezés előtt őszintén szembe kell néznünk az elmúlt időszak hibáival és következményeivel. De először is elnézést kérünk a szurkolóktól: ők biztos nem érdemelték meg a kiesést!”

Ezt követően kiemelik, hogy a klub gazdasági háttere hiába stabil volt az elmúlt öt évben, sportszakmai döntések vezettek a mostani helyzethez. Majd hosszasan felelevenítették a 2021 májusa óta tartó időszakot, kitértek a sportigazgatói és vezetőedzői poszton történt változtatásokra, az elért eredményekre.

„Bajúsz Endre három évig dolgozott Diósgyőrben, Horváth Csengernek pedig kilenc hónap után távoznia kellett sportszakmai (többek között a klub döntésével szembemenve nem tartatta be maradéktalanul a »fiatalszabályt«) és emberi okok miatt. A sportszakmai vezetésben történt kései változtatás követően az új sportigazgató, Kovács Zoltán sajnos időbeli hátrányba került az átigazolások terén, illetve nem bízott eléggé a DVTK Labdarúgó Sportakadémia növendékeiben, amikor az NSMI a bajnoki rajt hetében közölte az elvárásait. Persze az idő rövidsége sem menti fel Kovács Zoltánt az alól, hogy utólag rossz döntésnek bizonyult Vladimir Radenkovics visszahozatala, majd utódja, Nebojsa Vignjevics sem tudta jó irányba állítani a folyamatokat a rendelkezésére álló rövid időszak alatt. Ezen kívül a sportigazgató által igazolt játékosok szinte egyike sem váltotta be maradéktalanul a hozzá fűzött reményeket, de ettől függetlenül a vezetőség felelőssége, hogy nem cserélt időben sportigazgatót. Azonban még ennél is összetettebb a kép, nem lehet bűnbakként néhány emberre rámutatni, hiszen többek között azt is alaposan ki kell vizsgálni, miért sújtotta ennyi sérülés a csapatot, és a következő idényben hogyan lehet megelőzni ezt.”

A következő pontban is kitér a vezetőség a saját szerepére: „A felelősség közös, a klubvezetés ezt nem hárítja át, nem fogja egyetlen külső tényezőre sem. A DVTK vezetése tanult az elmúlt időszak hibáiból, és ezekből kiindulva új alapokra helyezte a klub labdarúgó-szakosztályának működését.”

A jövőre is kitértek a közleményben, bíznak a szakmai vezetésben: „Vincze Richárd személyében olyan sportigazgató kapott megbízást, aki képes lesz az alapoktól újraépíteni a csapatot, megerősíteni a klub labdarúgó-szakosztályának működését, és visszaadni a szurkolók hitét. (...) Azzal mindenki tisztában van, hogy a bizalmat nem szavakkal, hanem tettekkel lehet visszaszerezni. A következő időszak erről fog szólni.”

Mint ismert, a Diósgyőr utolsó előtti az NB I-ben, és az utolsó három fordulóban már nem menekülhet meg a kieséstől. A csapat vezetőedzőjét, Nebojsa Vignjevicset a DVSC elleni 0–5 után menesztették, a bajnoki hajrában így az eddigi másodedző, Takács Péter irányít majd.

 

 

Legfrissebb hírek

Hős Zsombort megedzették az Ausztriában kapott pofonok

Labdarúgó NB I
18 órája

Megvan a Sopron és a Diósgyőr ellenfele a kosárlabda Euroligában – Lelik egy lepattanó híján tripla duplázott

Kosárlabda
2026.09.23. 20:33

Nagy Antal úgy érzi, a Honvédnál valakinek nem áll jól a kezében a karmesteri pálca

Labdarúgó NB I
2026.09.23. 11:22

A Paks kapusát, Gyetván Márkot egy nagy védés pörgeti bele a mérkőzésbe

Labdarúgó NB I
2026.09.23. 07:01

A semmi… – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 22:32

A lelátó népét is lázba hozza a nagy munkabírású Peter Agba

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 11:47

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Micsoda hétvége: parádés kapusteljesítmények és látványos gólok az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:53