Bognár György: Elkeserítő, de játékban is jobb volt a Nyíregyháza

2026.04.12. 08:09
null
Bognár György szerint bőven lehet hiányérzetük (Fotó: Czinege Melinda)
A Nyíregyháza hazai pályán verte a Paksot, az MTK pedig a Zalaegerszeg, így az Újpesttől vereséget szenvedő Kazincbarcika matematikailag is búcsút intett a labdarúgó NB I-nek. Mestermérlegek.
Labdarúgó NB I
11 órája

A Nyíregyháza megérdemelten nyert a Paks ellen és nagyon közel került a bennmaradáshoz

A Szpari győzelmével tízpontosra növelte előnyét a kieső helyen álló Diósgyőrrel szemben négy fordulóval a bajnokság vége előtt.

NYÍREGYHÁZA–PAKS 2–0

BÓDOG Tamás, a Nyíregyháza  vezetőedzője

– Minek köszönhető, hogy játékban ilyen markánsan felülmúlták a Paksot?
– Nem volt azért egyszerű, mert kiváló csapattal játszottunk, de tény, a helyzetek alapján már az első fél órában eldőlhetett volna a mérkőzés. Egységes csapatként a játékosok kisegítették egymást, az edzéseken gyakoroltakat pedig viszontláthattuk, ez önbizalmat adott a pályán lévőknek, akik végig nagy kedvvel futballoztak.

– Meglepte, hogy a Paks erőcsatárai nem a kezdő tizenegyben kaptak helyet?
– Meglepett, mert úgy készültünk, hogy legalább az egyik magas támadójuk kezd. Az lehetett az ellenfél elképzelése, hogy a gyors csatárai révén a mélységi indulásokra támaszkodik, ahogy a Fradi is tette ellenünk. A védőink is szenzációsan tették a dolgukat, nem tudták lefutni őket. Amikor a három magas ember beállásával az íveléseket erőltette a Paks, akkor sem volt félnivalónk, mert azok elhárításában is jók a hátvédek.

– Ezúttal nem a csatárok szerezték a gólokat: mit szólt hozzá?
– Van ilyen, ők ezúttal is veszélyesen játszottak, de a mezőnymunkából is kivették a részüket. Nemanja Antonov az első gólját szerezte csapatunkban, Temesvári Attila lassan többször eredményes, mint a támadóink. Mit mondhatnék erre? Ilyen remek játékosaink vannak!

Temesvári Attila gólöröme (Fotó: Czinege Melinda)

BOGNÁR György, a Paksi FC vezetőedzője

– Ön is úgy látta, hogy sima vereséget szenvedtek?
– Sajnos igen. Nincs miről beszélni, elkeserítő, de játékban is jobb volt a Nyíregyháza, játékosai végig harcosabbak voltak, és teljesen megérdemelten nyerték meg a mérkőzést. Úgyhogy igen, ez sima mérkőzés volt.

– Meglepetést jelentett, hogy két mozgékony támadóval kezdett és az erőcsatárai csak a második félidőben álltak be. Mi volt ezzel az elképzelés?
– Nemcsak arról van szó, hogy taktikailag ezt találtuk ki, hanem próbálunk mindenkinek lehetőséget adni. Ha így nézzük, akkor a teljes mérkőzésen öt középcsatárunk volt a pályán, sajnos, így sem tudtunk betalálni, sőt, helyzetet sem nagyon kialakítani. Ez a csatárok hibája is, mert olykor tudniuk kell maguknak is helyzetet kialakítani, de ennyire passzív, csak a rombolással foglalkozó középpályások előtt játszani nem hálás feladat. Egyáltalán nem kaptak használható labdát, se indításokat, szóval, bőven lehet hiányérzetünk.

– A ZTE kikapott, így a Paks elmulasztotta az esélyt, hogy visszakapaszkodjon a dobogóra…
– Majd a jövő héten visszakapaszkodunk…
 

Labdarúgó NB I
14 órája

Az MTK legyőzte a Zalaegerszeget, így kiesett a Kazincbarcika

A fővárosiak így négy mérkőzéssel a vége előtt hét pontra eltávolodtak a kieső helyen álló Diósgyőrtől.

MTK–ZALAEGERSZEG 3–0

PINEZITS Máté, az MTK Budapest vezetőedzője

– A legjobbkor győzött az MTK…     
– Tudtuk, a ZTE az egyik legdinamikusabb, legjobb formában lévő csapat, épp ezért úgymond uralni akartuk a játékot. Nagyon büszke vagyok a játékosokra, mert nemcsak nyertek, hanem kifejezetten jól futballoztak, szép gólokat szereztek. Kerezsi Zalán szokatlan pozícióban, csatárként szerepelt. Ismerem régóta, tudom, van érzéke a gólszerzéshez, jól mozog, veszélyes a kapura, ezért is döntöttünk úgy, hogy elöl szerepeltetjük. Telitalálat volt!

– Jurek Gábor – csakúgy, mint múlt héten Újpesten – csereként beszállva szerzett gólt: mi a véleménye a teljesítményéről?     
– Jó úton jár, erről hét közben, sőt hetek óta beszélgetünk vele. A mezőnymunkában is lépeget előre, örülök az újabb góljának.

–  Az utolsó négy forduló előtt hét pont a csapat előnye a kieső helyen álló Diósgyőrrel szemben – nagy lépést tettek a bennmaradás felé?     
– Nem szeretnék ezzel foglalkozni, s ez nem csak üres szólam. Csak akkor tudunk a feladatra koncentrálni, ha nem nézegetjük a tabellát. Jobban is tesszük, ha a Kisvárda elleni bajnokira összpontosítunk.

Armalas (jobbra) szereli Tchicamboud-t (Fotó: Földi Imre)

Nuno CAMPOS, a ZTE FC vezetőedzője

– Hogyan látta a mérkőzést?     
– Megérdemelten nyertek a hazaiak, nem nyújtottunk jó teljesítményt. Nem mondom azt, hogy felejtsük el ezt a bajnokit, inkább tanuljunk belőle, és ne kövessünk el olyan hibákat a jövőben, mint szombaton.

– Volt valami előjele annak, hogy az utóbbi időszakban megszokott látványos, jó futball után ez a meccs haloványabbra sikerül?      
– Az MTK nagyon jól játszott, ez sajnos azzal párosult, hogy mi viszont gyengén teljesítettünk, s ezt magamra is értem. Lehet, néhányan kicsit elkényelmesedtek, s azt hitték, már minden megy magától, mert eddig is így történt. Ez, persze, nem ilyen egyszerű.

–  Miként látja az éremszerzési esélyeseket?     
– Nem teljesen reális erről beszélni, hiszen amikor nekivágtunk az idénynek, az volt az elsődleges célunk, hogy benn maradjunk, ez sikerült is. Nyilván szeretnénk magasra jutni, s úgy érzem, jó úton járunk. Sorozatban tíz tétmérkőzésen nem kaptunk ki, ez csodálatos produkció, erre senki sem számított.

 

Labdarúgó NB I
16 órája

Az Újpest három góllal verte meg a Kazincbarcikát, bebiztosította az élvonalbeli tagságát

Krajcsovics Ábel nyitotta a gólok sorát, Nyíri Vince öngólt vétett, a ráadásban pedig Mucsányi Miron megszerezte az első NB I-es gólját. A barcikaiak kiestek, miután az MTK legyőzte a ZTE-t

KAZINCBARCIKA–ÚJPEST 0–3

KUTTOR Attila, a Kazincbarcika SC vezetőedzője

– Mennyire elégedett csapata játékával?
– Lehet, hogy kicsit érdekes lesz, amit mondok: a legutóbbi három meccsünk közül talán most voltunk leginkább pariban, ennek ellenére ilyen eredmény született. Egygólos hátrányban szerettünk volna kiegyenlíteni, de kaptunk egy szerencsétlen gólt, utána is küzdöttünk, hajtottunk, de sajnos nem sikerült a kapuba találni, és ahogy ilyenkor nálunk lenni szokott, újabb gólt kaptunk, a harmadikat.

– Ez a mérkőzés az eredményt tekintve lehetett volna szorosabb?
– Sima vereségnek tűnik a nulla három, de a mezőnyben, a helyzetek kialakításában közelebb voltunk az ellenfélhez, még azokhoz a meccsekhez képest is, amikor nyerni tudunk. Sajnálom a kimaradt lehetőségeket.

– Úgy tűnt, mintha kétgólos hátrányban aktívabb lett volna a csapata, mint amíg egy góllal vezetett az Újpest – miért történhetett meg ez?
– A második félidőre rendeztük a sorokat, de sajnos hiába mentünk ki úgy, hogy az egyenlítésért harcolunk, rövid idő alatt gólt kaptunk. A cserék is segítettek, a beálló játékosok többsége sérülésből van visszatérőben, és bajnoki meccsekre van szükségük ahhoz, hogy visszanyerjék a formájukat. Bízunk benne, hogy a következő mérkőzéseken többet tudnak vállalni.

Balról jobbra: Arne Maier, Aljosa Matko és Horváth Krisztofer (Fotó: Czinege Melinda)

SZÉLESI Zoltán, az Újpest FC vezetőedzője

– Van ok az örömre?
– Örülhetünk a kötelező győzelemnek és a bennmaradásnak, továbbá annak is, hogy a gyengébb minőségű pályán a játékosok tartották magukat a tervhez. Megvoltak a lehetőségek, ha az első félidő végén kihasználjuk a helyzeteket, nagyobb előnnyel mehettünk volna a szünetre. Dolgozni kell azon, hogy ez legközelebb sikerüljön. A védekezésben zártabb, fegyelmezettebb volt most a csapat, igaz, a Barcikának volt néhány akciója, amikor Banai Dávidnak védenie kellett, de ez felébresztette a játékosokat, a cserék pedig jól szálltak be. A végén kissé visszaálltunk, és kontraakcióból próbáltunk gólt szerezni, sikerrel jártunk.

– Az eredmény híven tükrözi a két csapat közötti különbséget?
– Igen, ezen meccsen valós a háromgólos különbség.

– A fiatalokkal, Sarkadi Kristóffal, aki végigjátszotta a meccset, illetve Mucsányi Mironnal, aki csereként gólt szerzett, elégedett?
– Azért is kaptak lehetőséget, mert az edzéseken azt mutatják, hogy sikerre éhesek, hogy többet akarnak a futballtól. Az is célunk, hogy minél több újpesti fiatal ölthesse fel a válogatottak címeres mezét, azért is dolgozunk, hogy minél több magyar játékost lássunk ilyen mentalitással futballozni.
 

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

M

Gy

D

V

L–K  

Gk 

  1. ETO FC 

29

17

8

4

58–29

+29 

59 

  2. Ferencvárosi TC

28

17

5

6

55–29

+26 

56 

  3. Zalaegerszegi TE

29

12

9

8

43–35

+8 

45 

  4. Debreceni VSC

28

12

9

7

41–34

+7 

45 

  5. Paksi FC

29

12

8

9

54–41

+13 

44 

  6. Puskás Akadémia

28

11

6

11

35–37

–2 

39 

  7. Kisvárda

28

11

6

11

33–42

–9 

39 

  8. Újpest FC

29

10

7

12

40–46

–6 

37 

  9. Nyíregyháza 

29

9

8

12

40–46

–6 

35 

10. MTK Budapest

29

8

8

13

50–58

–8 

32 

11. Diósgyőri VTK

29

5

10

14

36–52

–16 

25 

12. Kazincbarcika

29

5

2

22

27–63

–36 

17 

 

Legfrissebb hírek

A Nyíregyháza megérdemelten nyert a Paks ellen és nagyon közel került a bennmaradáshoz

Labdarúgó NB I
11 órája

Gundel-Takács Bence: Talán jókor jött ez a pofon

Labdarúgó NB I
11 órája

Az MTK legyőzte a Zalaegerszeget, így kiesett a Kazincbarcika

Labdarúgó NB I
14 órája

Az Újpest három góllal verte meg a Kazincbarcikát, bebiztosította az élvonalbeli tagságát

Labdarúgó NB I
16 órája

Katona Levente: Nehéz megállítani a paksi csatárokat

Labdarúgó NB I
22 órája

A kihívás: 100 nap után kellene csodát tennie Pinezits Máténak

Labdarúgó NB I
22 órája

Az utolsó szalmaszálba kapaszkodhat az utolsó helyezett Kazincbarcika

Labdarúgó NB I
23 órája

Keane: A jó játékosokat jobban kellene védeni; Vignjevics: Harakirit követtünk el

Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:25
Ezek is érdekelhetik