Bohdan Melnik: Szeretnénk újra átélni a győzelem érzését

BODNÁR TIBORBODNÁR TIBOR
2026.04.25. 08:44
null
Bohdan Melnik tudja, az a jó, ha az ellenfél a labdát, és így őt is üldözi (Fotó: Dömötör Csaba)
Öt nyeretlenül megvívott mérkőzéssel a háta mögött fogadja a már kieső DVTK-t a Kisvárda a labdarúgó NB I 31. fordulójában., a csapat középpályása, Bohdan Melnik bízik a rossz sorozat megtörésében.

A KISVÁRDÁBAN JÁTSZOTT eddigi 193 NB I-es fellépése közül tízszer lépett pályára a Diósgyőr ellen Bohdan Melnik – ő az egyedüli futballistája a szabolcsi klubnak, aki mind a hét élvonalbeli idényben szóhoz jutott. Amikor a középpályás egy évig a Fehérvár alkalmazottja volt, akkor a várdaiak az NB II-ben szerepeltek, a 29 éves ukrán-magyar játékos az előző két évadban mindkét klubjával átélte a kiesés keserű élményét, most viszont nem volt ilyen gondja csapatának. Nem úgy a DVTK-nak, amely az előző fordulóban a matematikai esélyét is elveszítette a bennmaradásra.

 

„Jó és rossz élményeim egyaránt vannak a Diósgyőr elleni mérkőzésekről, amelyek helyi szinten rangadónak számítanak, és mindig jó hangulatúak voltak – mondta Bohdan Melnik, amikor arra kértük, hogy elevenítse fel a szombati ellenfélhez köthető élményeit. – Az első NB I-es idényünkben, 2018–2019-ben nagy harcot vívtunk egymással a bennmaradásért, mindhárom meccs egy egyes döntetlenre végződött, és mindkét csapat megkapaszkodott az élvonalban. A következő évadban az első diósgyőri bajnoki elején elkövettem egy nagy hibát, amiből gólt kaptunk, és három egyes vereséget szenvedtünk.A hazai fellépésen gólt szereztem, amivel már kettő nullára vezettünk, ám a vége döntetlen lett, a szépítő találatot jelenlegi csapattársam, Molnár Gábor érte el. Aztán a bajnokság utolsó fordulójában a Miskolcon aratott győzelemmel vált biztossá az újbóli bennmaradásunk. A mostani bajnokságban egy-egy győzelem és döntetlen a mérlegünk a DVTK-val szemben, bízom az újabb sikerben, amivel megszakadna az öt forduló óta tartó nyeretlenségünk.”     

Van abban azért veszély, hogy a Diósgyőr már a jövőt építi és a hátralévő három fordulóra kinevezett Takács Péter edző a hírek szerint a fiatal játékosok bevetését helyezi előtérbe?

„Komolyan kell vennünk a mérkőzést, már csak magunk miatt is, régen nyertünk, szeretnénk újra átélni ezt az élményt– felelte az összességében 220 élvonalbeli fellépésnél tartó játékos. – Várhatóan az ellenfél játékosai is motiváltak lesznek a kiesés ellenére is, de nekünk is az a tervünk, hogy a hátralévő három meccsen mindent megteszünk a minél szebb zárás érdekében. Az utóbbi időben több változás történt a csapatban, én is feltűntem több szerepkörben, legutóbb az eredetinek mondható posztomon, védekező középpályásként szerepeltem, de nincs kedvenc pozícióm, bárhol szívesen futballozom.” 

NB I
31. FORDULÓ
14.30: Kisvárda Master Good–Diósgyőri VTK (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n és a Nemzeti Sportrádióban!

AZ ÁLLÁS

 

 

 

 

 

  
  1. ETO FC

30

18

8

4

59–29

+30 

62 

  2. Ferencvárosi TC

30

18

5

7

57–31

+26 

59 

  3. Debreceni VSC

30

13

10

7

46–34

+12 

49 

  4. Zalaegerszegi TE

30

13

9

8

47–35

+12 

48 

  5. Paksi FC

30

13

8

9

55–41

+14 

47 

  6. Újpest FC

30

11

7

12

47–48

–1 

40 

  7. Kisvárda

30

11

7

12

34–44

–10 

40 

  8. Puskás Akadémia

30

11

6

13

36–40

–4 

39 

  9. MTK Budapest

31

9

9

13

52–59

–7 

36 

10. Nyíregyháza Spartacus

30

9

8

13

42–53

–11 

35 

11. Diósgyőri VTK

30

5

10

15

36–57

–21 

25 

12. Kazincbarcika

31

5

3

23

27–67

–40 

18 

 

 

Legfrissebb hírek

ZTE: profi szerződést kapott az U-válogatott tehetség

Labdarúgó NB I
20 perce

Pinezits Máté: Unott, hangulattalan mérkőzésen hasonló játékot láthattunk

Labdarúgó NB I
3 órája

Nem hozott gólt a tét nélküli meccs a Barcika és az MTK között

Labdarúgó NB I
13 órája

A Debrecen meghosszabbította 20 éves kapusa szerződését – hivatalos

Labdarúgó NB I
20 órája

Az ETO legutóbb abban az évben tudta megverni a Debrecent, amikor negyedszer bajnok lett

Labdarúgó NB I
21 órája

A Benficától Budapestig – Vilius Armalas megtalálta helyét az MTK-nál

Labdarúgó NB I
23 órája

Az évek mennek, de a gólok még jönnek – Böde Dániel éremre hajt a paksiakkal

Labdarúgó NB I
Tegnap, 6:29

„A felelősség közös, a klubvezetés nem fogja egyetlen külső tényezőre sem” – közleményt adott ki a DVTK a kiesés után

Labdarúgó NB I
2026.04.23. 17:49
Ezek is érdekelhetik