Keane: A jó játékosokat jobban kellene védeni; Vignjevics: Harakirit követtünk el

Z. A.Z. A.
2026.04.11. 07:25
null
Robbie Keane (Fotó: Árvai Károly)
Mint arról beszámoltunk, a labdarúgó NB I 29. fordulójában a Ferencváros 3–1-re győzte le hazai pályán a kieső helyen álló Diósgyőrt. A zöld-fehérek gyengén játszottak az első félidőben, a DVTK ekkor a vezetést is meg tudta szerezni. A második félidő elején egy potya góllal egyenlített az FTC, és végül hozta a papírformát. A két szakvezető, Robbie Keane és Nebojsa Vignjevics értékelte a látottakat lapunknak.

 

Robbie Keane, a Ferencváros vezetőedzője

– Az első negyvenöt percben mutatott futballal aligha elégedett: mi nem működött csapata játékában?     
– Mindent lassan csináltak a játékosok, nem járatták a labdát, nem futottak be az üres területekre.

– Az első játékrész végén és a szünetben is lehetett füttyszót hallani a lelátón, a szurkolók nem voltak elégedettek a látottakkal, ébresztőt kiáltottak – beszélt erről az öltözőben?
– Igen, elmondtam, sőt még egy kicsit többet is hozzátettem…

– A nemzetközi porondon remek teljesítményt nyújtott a csapat, de most jön a bajnoki hajrá, és a Magyar Kupa elődöntője. A Fradi kilenc napon belül játszik a Puskás Akadémiával, majd az ETO-val a bajnokságban és a Magyar Kupában is. Sorsdöntő időszak?
– Visszakérdezek: miért voltunk eredményesek a nemzetközi porondon? Mert nem kellett alkalmazkodnunk semmilyen szabályhoz, a cseréknél nem arra kellett figyelnem, hogy magyar játékos helyett magyart hozzak be, úgy álltunk fel, ahogy én gondoltam, amit a legjobbnak tartottam. Igen, jönnek az utolsó meccsek a bajnokságban és a kupában is, meg kell nyerni őket, de hozzátenném azt is, egy mérkőzés kilencven percig tart, nem negyvenötig. Sajnos, a DVTK ellen két játékosunk is megsérült rossz ütemű belépő után, azt gondolom, a jó játékosokat jobban kellene védeni.

Nebojsa Vignjevics, a DVTK vezetőedzője

– Egy félidő után úgy nézett ki, hogy bravúrt érhetnek a Ferencváros vendégeként, aztán jött Elton Acolatse beívelése és minden megváltozott...
– Harakirit követtünk el, hiszen az első játékrészben kapura sem lőtt a Ferencváros, sőt még lehetősége sem volt erre. Gólt szereztünk, voltak jó lehetőségeink, azután a bizonyos egyenlítő találat után már nehezen tudtunk visszajönni a meccsbe. A Groupama Arénában fegyelmezettnek kell lenni kilencven percig, az első félidei játékunkkal elégedett lehetek, de ennél a fogatókönyvnél talán még az is jobb lett volna, ha az ellenfelünk az első pillanattól fölénk nő és akár több góllal is legyőz bennünket. Így viszont nem olyan egyszerű ez az egész, a héten végig azt éreztem, tudunk valamit alkotni a Ferencváros otthonában.

– Nem bánta meg, hogy Karlo Sentic helyett Megyeri Gábort állította a kapuba?
– Nem, most is így döntenék, hiszen a korábbi mérkőzéseinken rengeteg gólt kaptunk, többek között olyat is, mint a Ferencváros első gólja.

– A legjobb esetben is négy pont marad a csapat hátránya négy fordulóval a befejezés előtt, ráadásul nehéz a sorsolása is. Fel lehet még állni ebből a helyzetből?
– Amíg matematikai esély van, igen, és amíg nem kapunk ilyen buta gólokat, addig is.

Labdarúgó NB I
11 órája

Ráijesztett a DVTK az FTC-re, de végül nem borult a papírforma a Groupama Arénában

Az első félidőben a miskolciak hiába szereztek vezetést a gyengén játszó zöld-fehérek ellen, a második félidőre feljavuló hazaiak kétgólos győzelmet arattak.

 

LABDARÚGÓ NB I
29. FORDULÓ
FERENCVÁROSI TC–DIÓSGYŐRI VTK 3–1 (0–1)
Budapest, Groupama Aréna, 9417 néző. Vezette: Karakó
Gólszerző: Acolatse (50.), Joseph (59.), M. Gómez (76.), ill. Pető M. (23.)

A mérkőzés online, szöveges tudósítása itt olvasható!

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

M

Gy

D

V

L–K  

Gk 

  1. ETO FC 

29

17

8

4

58–29

+29 

59 

  2. Ferencvárosi TC

28

17

5

6

55–29

+26 

56 

  3. Zalaegerszegi TE

28

12

9

7

43–32

+11 

45 

  4. Debreceni VSC

28

12

9

7

41–34

+7 

45 

  5. Paksi FC

28

12

8

8

54–39

+15 

44 

  6. Puskás Akadémia

28

11

6

11

35–37

–2 

39 

  7. Kisvárda

28

11

6

11

33–42

–9 

39 

  8. Újpest FC

28

9

7

12

37–46

–9 

34 

  9. Nyíregyháza 

28

8

8

12

38–46

–8 

32 

10. MTK Budapest

28

7

8

13

47–58

–11 

29 

11. Diósgyőri VTK

29

5

10

14

36–52

–16 

25 

12. Kazincbarcika

28

5

2

21

27–60

–33 

17 

 

Legfrissebb hírek

Macsó Máté: Ez a fura gól megfogta a csapatot

Labdarúgó NB I
1 órája

Dibusz Dénes: Egy ilyen félidőn elmehet a bajnokság

Labdarúgó NB I
1 órája

Ráijesztett a DVTK az FTC-re, de végül nem borult a papírforma a Groupama Arénában

Labdarúgó NB I
11 órája

Videó: ritkán látható góllal egyenlített az FTC a DVTK ellen

Labdarúgó NB I
11 órája

ETO-fieszta Felcsúton! A győriek négy gólt szerezve őrizték meg vezető pozíciójukat a tabellán

Labdarúgó NB I
13 órája

Sorozatban harmadszor rabolna pontot a DVTK az Üllői útról; kedvenc ellenfeléhez utazik az ETO

Labdarúgó NB I
18 órája

Harangi Aiden az idősebbek és az erősebbek ellen is futballozni akart

Labdarúgó NB I
20 órája

Dupla Tízes: meg tudja csinálni az ETO? Vagy behúzza a Fradi? Jön a bajnoki hajrá!

Labdarúgó NB I
20 órája
Ezek is érdekelhetik