Két légiósától elköszönt a Kisvárda

H. Á.H. Á.
2026.04.28. 15:05
null
Jovicic (balra) és Cipetic már nem Kisvárda játékosai (Fotó: Kovács Péter)
Hivatalos honlapján jelentette be a Kisvárda, hogy megvált két, az idény végén lejáró szerződésű bosnyák légiósától, Aleksandar Jovicictől és Branimir Cipetictől, akik a keddi edzés után elköszöntek a csapattársaktól.

 

„A kialakult bizonytalan helyzetben nem tudtam volna felelősen jövőképet állítani a két játékos elé, és figyelembe véve az érdemeiket, a klubért tett szolgálataikat, saját kezükbe adtuk a sorsuk alakítását, és már idő előtt elkezdhetik építeni a jövőjüket. A hátralévő két mérkőzésen elsősorban azok kapnak lehetőséget, akiknek nem jár le a szerződésük, és távlatilag is gondolkodhatunk a megtartásukban” – idézte Révész Attila sportigazgató-vezetőedzőt a klub hivatalos honlapja.

Jovicic 2023 januárjában érkezett a klubhoz, azóta 91 mérkőzésen lépett pályára és nyolc gólt szerzett, míg a fél évvel később érkezett Cipetic 97 mérkőzésen játszott és 15 gólt szerzett. A két játékos csapaton belüli elismertségét jelzi, hogy  Cipetic négy, Jovicic tíz mérkőzésen viselte a csapatkapitányi karszalagot.

A Kisvárdával kapcsolatos hír, hogy a klub profi szerződést kötött a 16 éves ukrajnai akadémistával, Dmitro Terzjohlóval, aki ebben az idényben hét meccsen már pályára lépett az NB III-ban, a klub második csapatában. 

 

Legfrissebb hírek

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Supka Attila: Fájó módon veszítünk pontokat

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 21:20

Képeken a Paks kisvárdai győzelme – galéria

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 20:00

A Paks Kisvárdán szerezte meg első idegenbeli győzelmét

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 18:49

Kimondani könnyű: nem szabad gólt kapni…

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 12:04

Bódog visszatér, a Nyíregyháza 17 éve nem nyert otthon a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 16:04

Supka és Bognár arcán az MTK–Kisvárda végeredménye – galéria

Labdarúgó NB I
2026.09.05. 21:47

A Kisvárda meglepte az MTK-t a Hungária körúton

Labdarúgó NB I
2026.09.05. 19:27