Nagy Zsolt: Tudjunk egymás szemébe nézni!

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
2026.04.19. 09:22
null
Nagy Zsolt abban bízik, hogy a győztes arcát mutatja majd a Puskás Akadémia (Fotó: Czinege Melinda)
Többször is izgalmas, fordulatos mérkőzést hozott a Paks és a Puskás Akadémia összecsapása.

Egyik csapat sem lehet boldog ezen a tavaszon: a Paks és a Puskás Akadémia is elmarad az előző években mutatott teljesítményétől. Ezzel együtt igaz, kettejük csatája rendszerint izgalmas, változatos, gólgazdag mérkőzéseket hozott az előző időszakban. A 2026-os naptári évben eddig három győzelem, két döntetlen, hat vereség áll mindkét csapat neve mellett: a tavaszi szezont egymás ellen kezdték, akkor Felcsúton a Paks nyert 2–1-re. Az is feltűnő, hogy a Puskás Akadémia különösen otthon szenved, öt felcsúti meccséből egyetlen pontot szerzett. 

A Paks még elérheti a dobogót, a Puskás ebben az idényben a középcsapatok közé került.

 „Nem könnyű értékelni a Ferencváros elleni hétközi találkozót – mondta a felcsútiak honlapján Nagy Zsolt, a Puskás Akadémia 32 éves, 36-szoros válogatott játékosa. – Mégpedig azért, mert a vereség ellenére összességében rendben volt a játékunk. Fegyelmezetten védekeztünk, vezetést szereztünk, a csapat teljesítménye dicsérhető volt, birtokoltuk a labdát a második fél­időben is, szóval akadtak pozitívumok – csak éppen kikaptunk. A vereség nyilván sohasem esik jól, de amikor megfelelően teljesítesz, sokat teszel a jó eredményért, akkor még fájdalmasabb. Pakson nem könnyű pontot szerezni, most sem lesz az, akkor sem, ha hozzánk hasonlóan ellenfelünk sem olyan eredményes a mostani időszakban, de azt nem mondom, hogy rossz formában lenne, inkább csak nem jönnek az eredmények – ahogyan nálunk sem. Győzni szeretnénk, ez a tervünk, erre készülünk, de tudjuk, hogy nagyon nehéz feladat vár ránk. A legjobb arcunkat mutatnánk a bajnokság végéig, az első ötben szeretnénk végezni. Mindent meg kell tennünk azért, hogy a lehető legtöbb pontot gyűjtsük a hátralévő találkozókon, ez kell ahhoz, hogy egymás szemébe tudjunk nézni.”  

A mérkőzés kimenetelét illetően döntő lehet Szappanos Péter formája: a Puskás Akadémia válogatott kapusa 2023 és 2025 között a Paks kapusa volt, jól ismeri az ellenfelet – érdekes lesz figyelni, mire megy a zöld-fehérek támadóival. 

Egyik csapat sem most futja a legjobb idényét, ám ez nem változtat azon a tényen, miszerint a párharcuk rengeteg izgalmat hozhat. A Paks hazai pályán játszik, még reális esélye van a bronzérem megszerzésére, ám ehhez elengedhetetlenül szükséges a három pont megszerzése. Ha Szappanos Péter a legjobb formáját hozza, nem lesz egyszerű a feladat…
NS-tipp: ZOMBORI András

LABDARÚGÓ NB I
30. FORDULÓ
14.15: Paksi FC–Puskás Akadémia FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n és a Nemzeti Sportrádióban!
19.30: ETO FC Győr–Ferencvárosi TC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n és a Nemzeti Sportrádióban!

AZ ÁLLÁS

M

Gy

D

V

L–K  

Gk 

 1. Ferencvárosi TC

29

18

5

6

57–30

+27 

59 

 2. ETO FC 

29

17

8

4

58–29

+29 

59 

 3. Debreceni VSC

30

13

10

7

46–34

+12 

49 

 4. Zalaegerszegi TE

30

13

9

8

47–35

+12 

48 

 5. Paksi FC

29

12

8

9

54–41

+13 

44 

 6. Újpest FC

30

11

7

12

47–48

–1 

40 

 7. Kisvárda

30

11

7

12

34–44

–10 

40 

 8. Puskás Akadémia

29

11

6

12

36–39

–3 

39 

 9. MTK Budapest

30

9

8

13

52–59

–7 

35 

10. Nyíregyháza 

30

9

8

13

42–53

–11 

35 

11. Diósgyőri VTK

30

5

10

15

36–57

–21 

25 

12. Kazincbarcika

30

5

2

23

27–67

–40 

17 

 

 

Legfrissebb hírek

„Tisztában vagyunk a Paks erősségeivel” – a Panathinaikosz edzője minden ellenfelet kellő tisztelettel kezel

Európa-konferencialiga
2 órája

Válogatott erősítés Nyíregyházán és Újpesten, fiatalítás Kisvárdán

Labdarúgó NB I
4 órája

Két fiatalt elhozott Kispestről az Újpest – hivatalos

Labdarúgó NB I
4 órája

A mostani idénytől már a magyar labdarúgó NB I-nek is lesz fantasy játéka

Labdarúgó NB I
7 órája

Balogh Balázs: Jó meccset akarunk játszani a Panathinaikosszal!

Európa-konferencialiga
10 órája

Manner Balázs: Megfontoltabb, letisztultabb lett a játékom

Labdarúgó NB I
10 órája

Szerződést kapott Újpesten az osztrák balhátvéd

Labdarúgó NB I
Tegnap, 21:20

A légiósok aránya csökkent, a fiatal játékosoké nőtt – ilyen volt a 12 csapatos NB I első tíz éve

Labdarúgó NB I
Tegnap, 17:41