Tíz év után vághat vissza a Honvéd a Ferencvárosnak a Női Kupa döntőjében

N. ZS.N. ZS.
2026.04.29. 09:42
null
A Ferencváros és a Honvéd az idényben kétszer találkozott eddig, a mérleg egy FTC-győzelem és egy döntetlen (Fotó: Honvéd FC)
Két fővárosi csapat küzd meg a Női Kupa serlegéért a Hidegkuti Nándor Stadionban.

LEGUTÓBB 2016-ban játszott döntőt a Magyar Kupában a Budapest Honvéd női csapata, akkor a Ferencvárostól 6–0-s vereséget szenvedett. Tíz évvel később ismét a fináléba került a piros-fekete klub, az ellenfél újra a Ferencváros. A Honvéd a sorozat nyolcaddöntőjében a Talents FC-t győzte le 3–0-ra, majd a negyeddöntőben a Viktoria FC-t (2–0), az elődöntőben pedig a DVTK-t (5–4) ejtette ki. A Ferencváros útja a St. Mihály-Szegeden (2–1), a Puskás Akadémián (2–2, 11-esekkel: 6–5), és az ETO FC-n (2–0) keresztül vezetett. A két csapat a bajnoki idényben kétszer találkozott egymással, az FTC otthonában 2–0-s hazai siker született, a Honvéd pályaválasztásával 1–1-es döntetlen.

A Hidegkuti Nándor Stadionban szerdán 19 órától esedékes döntőben mindez persze nem sokat számít, a trófeát mindkét csapat játékosai ugyanannyira akarják. A Honvéd az első, az FTC a hetedik győzelmére készül a sorozatban, és az már biztos, hogy a nyertes megtöri az ETO FC 2022 óta tartó egyeduralmát. S hogy melyik csapat az esélyesebb?

„Ha kizárólag a játékerőt veszem alapul, a Ferencvárost mondanám, de egy kupadöntő mindig másfajta mérkőzés, mint amikor a bajnokságban találkoznak a csapatok – mondta lapunknak Szarvas Alexandra, a magyar női válogatott szövetségi kapitánya. – A Ferencváros kiemelkedik a magyar mezőnyből, de jó látni, hogy egyre több csapat meg tudja szorongatni. Magam is kíváncsian várom az összecsapást, amelyen tényleg bármi megtörténhet. Győzzön a jobb!”

NŐI KUPA, DÖNTŐ
BP. HONVÉD–FERENCVÁROS
19.00: Budapest, Hidegkuti Nándor Stadion. Vezeti: Kulcsár Katalin. Tv: M4 Sport

 

 

Legfrissebb hírek

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Borbély Balázs: Nem kell bosszankodnunk az eddig történtek miatt

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 06:43

Vízilabda: kikapott a Jadran Splittől, az Eurokupa csoportkörében folytatja a Honvéd

Vízilabda
2026.09.20. 14:14

Penge a kispadon – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2026.09.18. 23:11