„Azt akarták, hogy adjam el életem egyik legjelentősebb művét” – Tarsoly Csaba az ETO Parkról

   Munkatársunktól Munkatársunktól
2026.05.02. 14:54
null
Tarsoly Csaba (Fotó: MTI/Marjai János, archív)
Új Facebook-oldalt és YouTube-csatornát indított a győri ETO labdarúgócsapatának korábbi elnöke, a 2024-ben bűnszervezetben elkövetett csalás és sikkasztás bűntettében első fokon 13 év fegyházbüntetésre ítélt Tarsoly Csaba, aki a győri stadionberuházásáról is beszél videós sorozatának első részében.

Tarsoly Csaba, a Quaestor Csoport korábbi vezetője, az ETO FC volt elnöke videósorozatot indított, melyben többek között a labdarúgásban vállalt szerepe is szóba kerül. Az első részben érintőlegesen beszél az ETO stadionjáról, amelyről a vasárnapi második részben lesz bővebben is szó.

„Holnap a győri ETO Park stadionjának, bevásárlóközpontjának, szállodájának, edzőközpontjának kiárusításával kapcsolatosan fogom folytatni. Azért, mert ugyanebben az időszakban, 2015 márciusában történt az is, hogy a Győri ETO FC-re és a komplexumra kormányközeli emberek ötvenmillió forintos vételi ajánlatot tettek. Azt akarták, hogy adjam el életem egyik legjelentősebb művét, amit szintén nem fogadtam el” – fogalmaz Tarsoly Csaba, aki ezután a felszámolási eljárásról és arról is beszél, miért most áll a nyilvánosság elé.

TARSOLY CSABA AZ ETO PARKRÓL – 7.00-TÓL

 

 

 

Legfrissebb hírek

A lelátó népét is lázba hozza a nagy munkabírású Peter Agba

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 11:47

A Garami-emlékhely felavatása sem segített a hazaiakon – képeken az MTK és az ETO összecsapása

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 21:40

Hatalmas góllal szerezte meg első idegenbeli győzelmét az ETO FC

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 16:34

Bódog visszatér, a Nyíregyháza 17 éve nem nyert otthon a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 16:04

Az ETO kölcsönadta a nyáron igazolt gambiai középpályását – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.09.14. 18:45

NB I: megcserélték az Újpest–ZTE és az MTK–ETO mérkőzések kezdési időpontját

Labdarúgó NB I
2026.09.09. 15:09

A 98. percben jött a dráma az ETO és a Honvéd meccsén – képgaléria

Labdarúgó NB I
2026.09.06. 22:53

Három gól a 90. perc után – az ETO őrült hajrá végén tizenegyesből szerzett góllal verte meg a Honvédot

Labdarúgó NB I
2026.09.06. 22:00