DVTK: megszólalt a cégvezető a klub költségvetésével kapcsolatban

M. B.M. B.
2026.05.05. 14:01
null
Fotó: Török Attila
A labdarúgó NB I-ből az idény végén kieső DVTK hivatalos honlapján jelent meg egy interjú a klubot működtető kft cégvezetőjével, Tamás Gáborral, amely a klub költségvetéséről keringő hírekre volt hivatott reagálni.

Mint ismert, sajtóhírek szerint az NB I-től utolsó előttiként búcsúzó miskolci klub 7.5 milliárd forintból gazdálkodott, ami a liga második legmagasabb büdzséje a Ferencváros után.

„Az alapállítás igaz, a Diósgyőr FC Kft. 2024-es pénzügyi beszámolójából valóban 7,5 milliárd forintos bevétel olvasható ki, azonban tévedés ezt kizárólag a Fizz Ligában szereplő csapatra fordított összegként értelmezni” – idézi a klubhonlap Tamás Gábort, aki hozzáteszi, hogy az általa vezetett cég az felnőttcsapat mellett többek között az akadémiai rendszer, a stadion és az élvonalbeli női csapat üzemeltetéséért is felel. A cégvezető azt is elmondta, hogy a diósgyőri utánpótlás piramisba tartozó tehetségközpontok (Sajóvölgye Focisuli, Eger SE, Salgótarjáni BTC) központi bevételének egy része is a Diósgyőr FC Kft.-n keresztül jut el az érintett egyesületekhez, akárcsak a DVTK más szakosztályainak klubszintű szponzori bevétele.

„A Diósgyőr FC Kft. könyveiben bevételként valóban 7,5 milliárd forint szerepel a 2024-es költségvetési évben, azonban ennek kevesebb, mint a fele képezte az első csapat büdzséjét. Amennyiben valósnak fogadjuk el a többi klub mellé rendelt összeget, akkor máris látni lehet, hogy az anyagi lehetőségeink nem az élmezőnybe, hanem a középmezőnybe rangsoroltak már másfél-két éve is” – tette hozzá Tamás Gábor.

 

Legfrissebb hírek

Boszniában folytatja a volt FTC-, ZTE- és DVTK-középpályás – hivatalos

Labdarúgó NB I
9 órája

Videó: Így kért elnézést a szurkolóktól a nagy zakó után a DVTK edzője

Labdarúgó NB II
21 órája

NB II: a Soroksár négy gólt szerezve kitütötte a DVTK-t, harmadik vereségét is elszenvedte a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:24

Ötgólos meccsen verte a DVTK az újoncot, góleső Fehérváron, kikapott a KTE Ajkán – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.07.25. 20:52

Hátrányból, nehezen nyert Nagykanizsán a DVTK

Labdarúgó NB II
2026.07.25. 17:23

Takács Péter elégedett a diósgyőri kerettel; Fehérváron jól sikerült a felkészülés

Labdarúgó NB II
2026.07.25. 12:52

Diósgyőri számlák – Simon Zoltán publicisztikája

Labdarúgó NB II
2026.07.22. 22:49

Kálnoki-Kiss Attila: A korábbi világversenyek végső költségvetései masszívan túlárazottak lehettek

Egyéb egyéni
2026.07.22. 19:14