NB I: egy évvel hosszabbít a Paks rutinos középpályása

További egy évig a Paksi FC játékosa lesz Balogh Balázs – jelentette be honlapján a zöld-fehér klub. A magyar első osztályban korábban az Újpest FC és a Puskás Akadémia mezét is viselő 35 éves középpályának idén nyáron járt volna le a szerződése, s az egyesület vezetőivel egyetértésben úgy döntöttek: 2027 június végéig folytatják a közös munkát.
„Nagyon könnyű volt, másodpercek alatt megállapodtunk. Szeretek Pakson játszani, kiváló csapatunk van, bennem semmi kérdés nem volt. Hálás vagyok, hogy a klub része lehetek, imádok itt futballozni. Amit az elmúlt években elértünk, önmagáért beszél, és dicséri klubvezetésünk, szakmai stábunk és játékosaink munkáját, minőségét. Remélem, a jövőben is még nagyon sok hasonló eredményben lesz része a klubnak. Szeretnék a csapat erőssége lenni, valamint segíteni a fiatalok beépülését is, mivel sok tehetségünk van, amit az elmúlt szezonokban rendre láthattunk is. Ugyan nem hajszolom, de jó lenne elérni a négyszáz NB I-es mérkőzést, büszke lennék rá, ahogy Szabó Jánosnak is sikerült, vagy Böde Dánielnek, aki már az ötszázat is messze elhagyta, számomra ők a követendő példák. Rövid pihenő, és itt is az új évad, melyben újra szeretnénk helytállni az európai porondon, továbbá a bajnokságban is megőrizni helyünket az élmezőnyben” – fogalmazott a kétszeres magyar válogatott labdarúgó, aki összesen 386-szor lépett pályára az első osztályban, ebből 156-szor paksi színekben.








