NB I: megvan az első távozó az ETO FC-nél

Szerződésének lejártával távozik az ETO FC-től Deian Boldor – közölte honlapján az immár ötszörös magyar bajnok klub. A 31 éves román középső védő 2023 szeptemberében az AFC Chindia Targovistétől igazolt a győriekhez, az első, NB II-es évében 22 bajnoki és 2 kupameccsen szerepelt, s az idény végén feljutást ünnepelhetett a zöld-fehérekkel.
Boldor az NB I-ben már inkább kiegészítő embernek számított, a legutóbbi két évadban a bajnokságban 23, a Magyar Kupában 6, a nemzetközi porondon 3 találkozón kapott lehetőséget, s három év alatt négyszer talált az ellenfelek kapujába.
„Egy üzenet vagy egy mondat soha nem lenne elég ahhoz, hogy leírja mindazt, amit együtt átéltünk. Megadatott számomra a lehetőség és az öröm, hogy három gyönyörű évet tölthettem az ETO FC Győr családjában, tele elkötelezettséggel, kemény munkával és olyan teljesítményekkel, amelyek segítettek a klubot oda juttatni, ahová igazán tartozik. Köszönöm minden edzőnek, sportigazgatónknak, Steven Vanharennek, a stábnak, az egészségügyi csapatnak és mindazoknak, akik nap mint nap gondoskodtak rólunk. Köszönöm a csapattársaimnak, akik sokkal többé váltak egyszerű csapattársaknál – családdá váltak. Külön köszönet a Világi családnak, hogy lehetőséget adtak arra, hogy ilyen sokáig itt maradhassak. És köszönöm az ETO-szurkolóknak a hihetetlen támogatást ezek alatt az évek alatt. Mindent beleadtunk, és az erőfeszítéseink meghozták az eredményt! Gyönyörű és felejthetetlen élmény volt. Hiányozni fogtok mindannyian, és mindig emlékezni fogok rátok, valamint továbbra is támogatni fogom az ETO-t” – búcsúzott a klubtól a játékos.
NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ETO FC-NÉL
Érkezők: –
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérhetnek: Ledio Beqja (albán, Dinamo City – Albánia), Farkas Balázs (BVSC), Urblík Norbert (magyar-szlovák, Somorja)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Schön Szabolcs (Bolton – Anglia, kölcsön után végleg), Manner Balázs (Nyíregyháza)
Távozók: Deian Boldor (román, lejár a szerződése)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz: Csinger Márk (DAC – Szlovákia)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Megyeri Balázs (lejár a szerződése), Olekszandr Piscsur (ukrán-magyar, Girona – Spanyolország)
| AZ NB I VÉGEREDMÉNYE | M | Gy | D | V | L–K | Gk | P |
| 1. ETO FC | 33 | 20 | 9 | 4 | 65–30 | +35 | 69 |
| 2. Ferencvárosi TC | 33 | 21 | 5 | 7 | 67–31 | +36 | 68 |
| 3. Paksi FC | 33 | 15 | 8 | 10 | 63–46 | +17 | 53 |
| 4. Debreceni VSC | 33 | 14 | 11 | 8 | 51–41 | +10 | 53 |
| 5. Zalaegerszegi TE | 33 | 13 | 9 | 11 | 49–43 | +6 | 48 |
| 6. Puskás Akadémia | 33 | 13 | 7 | 13 | 43–43 | 0 | 46 |
| 7. Újpest FC | 33 | 11 | 7 | 15 | 48–57 | –9 | 40 |
| 8. Kisvárda | 33 | 11 | 7 | 15 | 36–49 | –13 | 40 |
| 9. Nyíregyháza Spartacus | 33 | 10 | 10 | 13 | 47–57 | –10 | 40 |
| 10. MTK Budapest | 33 | 9 | 11 | 13 | 55–62 | –7 | 38 |
| 11. Diósgyőri VTK | 33 | 6 | 10 | 17 | 39–65 | –26 | 28 |
| 12. Kazincbarcika | 33 | 6 | 4 | 23 | 31–70 | –39 | 22 |
| A bajnok ETO indulhat a Bajnokok Ligája-selejtezőben, az ezüstérmes FTC kupagyőztesként az Európa-ligában lesz érdekelt, míg a bronzérmes Paks és a negyedik helyezett DVSC a Konferencialigában szerepel majd. A DVTK és a Kazincbarcika kiesett az NB II-be. | |||||||

Révész Attila: Benn maradunk jövőre is







