Supka Attila lett a Kisvárda vezetőedzője

Supka visszatért Kisvárdára (Fotó: facebook.com/kisvardafc)
A labdarúgó NB I elmúlt bajnoki idényében a nyolcadik helyen zárt a Kisvárda, amelyet Révész Attila sportigazgató Gerliczki Máté vezetőedző menesztése után októbertől vezetőedzőként is dirigálva tartott bent az élvonalban. Csütörtökön a klub hivatalos honlapjának közleményéből kiderült a következő idényben Supka Attila lesz a vezetőedző a csapatnál.
Lapunk csütörtöki számában Révész Attila sportigazgató még arról beszélt, biztos benne, hogy a csapat jövőre is bennmarad az élvonalban, és egy héten belül az is kiderülhet, ki irányít vezetőedzőként. Ehhez képest csütörtökön délután egy órakor megjelent a klub hivatalos Facebook-oldalán, hogy megvan az új vezetőedző: a jövőben Supka Attila irányítja a csapatot.
A szakember nem ismeretlen a Kisvárdánál, hiszen 2024 óta ő irányítja a klub akadémiáját, ráadásul a 2020–2021-es idényben már ült a felnőttcsapat kispadján is a Várkerti stadionban és a klub történelmének addigi legjobb bajnoki helyezését produkálva az 5. helyre vezette a csapatot, a Magyar Kupában pedig elődöntőig jutott a gárdával.
Bővebben hamarosan!
Legfrissebb hírek

Völgyi Dániel: Ezt csak az ETO tudja elbukni
Labdarúgó NB I
2026.05.13. 09:09

NB I: nyári átigazolási körkép, 2026–2027
Labdarúgó NB I
2026.05.07. 09:56
Ezek is érdekelhetik







