Szűcs Tamás szerint ütőképes marad a bronzéremre hajtó Loki


Három év elteltével ismét a bajnoki dobogón végezhet a Debreceni VSC. A csapat az egész évadban kiegyensúlyozottan játszott, a nehezebb időszakaiban, a szenvedősebb meccsein is legtöbbször legalább döntetlent ért el, s két fordulóval a bajnokság vége előtt előkelő pozícióban van. Legfőbb riválisa, a ZTE FC péntek esti, Puskás Akadémiától elszenvedett veresége (1–3) után továbbra is két pont előnnyel, 50 szerzett ponttal áll a tabella harmadik helyén, vasárnap pedig másik nagy vetélytársához, a Pakshoz (47 pont) utazik – és ha nyer, megszerzi a bronzérmet.
Lapunk megkereste a magyar válogatottban már bemutatkozó Szűcs Tamást, a DVSC egyik húzóemberét, a középpálya fáradhatatlan motorját, aki eddigi 29 idénybeli bajnokiján három gólt szerzett és négy gólpasszt adott.
„A harmadik hely a tét, nem is kérdés, hogy a három pont megszerzéséért megyünk Paksra – fogalmazott a 21 éves futballista. – Hétvégi ellenfelünk kifejezetten erős, nehéz megverni vendégként, ráadásul a vasárnap kora délutáni meccskezdés sem ideális, igaz, ez utóbbi nyilván a paksiaknak sem. Összességében nem lehet panasz az évadban eddig nyújtott teljesítményünkre és a mutatott formánkra, bízom benne, hogy Pakson is képesek leszünk tudásunk legjavát nyújtani.”
Nemcsak a Loki kiegyensúlyozott az idényben, hanem egyik legjobbja, Szűcs Tamás is. Valósággal berobbant a magyar élvonalba 2025–2026-ban, a Transfermarkt szakportál 900 ezer euróra taksálja a piaci értékét, s korántsem biztos, hogy a következő évadban is a debreceni együttest erősíti. Akár vele, akár nélküle, szerinte a csapat 2026–2027-ben is ütőképes lesz.
„Örülök, hogy hasznára vagyok a csapatnak, azért is dolgozom mindennap, hogy tudásom legjavát adva hozzásegítsem a Lokit céljai eléréséhez. Jó formában játszom és szerencsére elkerülnek a sérülések. Fogalmam sincs, mit tartogat a nyár nekem, illetve a klubnak, de biztos vagyok benne, hogy ha kiléphetünk az európai kupaporondra, a vezérkar a DVSC-t a nemzetközi mérkőzéseken is méltóképpen képviselő keret kialakításán dolgozik majd.”
| NÉGY ÉVE VERETLEN A PAKS OTTHON A DVSC-VEL SZEMBEN |
| Nehéz nyerni Pakson – állapította meg Szűcs Tamás, és ez a DVSC esetében különösen igaz. A debreceniek legutóbb 2022. március 20-án tudták legyőzni vendégként tolnai ellenfelüket, akkor David Babunszki góljával 1–0-ra. Azóta hatszor csaptak össze a csapatok az NB I-ben Pakson, s a hazaiak három döntetlen mellett háromszor nyertek, kilenc gólt szereztek és ötöt kaptak. Ebben a párosításban legutóbb, október 18-án 1–1-es eredmény született Hahn János, illetve Adrián Guerrero góljával. |
LABDARÚGÓ NB I, 32. FORDULÓ
Május 1., péntek
Zalaegerszegi TE FC–Puskás Akadémia 1–3
Május 2., szombat
MTK Budapest–Nyíregyháza Spartacus FC 1–1
Kolorcity Kazincbarcika SC–Kisvárda Master Good 2–1
ETO FC–Diósgyőri VTK 4–0
Május 3., vasárnap
13.30: Paksi FC–Debreceni VSC (Tv: M4 Sport)
16.00: Újpest FC–Ferencvárosi TC (Tv: M4 Sport)
| AZ ÁLLÁS | M | Gy | D | V | L–K | Gk | P |
| 1. ETO FC | 32 | 19 | 9 | 4 | 64–30 | +34 | 66 |
| 2. Ferencvárosi TC | 31 | 19 | 5 | 7 | 59–31 | +28 | 62 |
| 3. Debreceni VSC | 31 | 13 | 11 | 7 | 47–35 | +12 | 50 |
| 4. Zalaegerszegi TE | 32 | 13 | 9 | 10 | 49–40 | +9 | 48 |
| 5. Paksi FC | 31 | 13 | 8 | 10 | 55–43 | +12 | 47 |
| 6. Puskás Akadémia | 32 | 13 | 6 | 13 | 41–41 | 0 | 45 |
| 7. Újpest FC | 31 | 11 | 7 | 13 | 47–50 | –3 | 40 |
| 8. Kisvárda | 32 | 11 | 7 | 14 | 36–48 | –12 | 40 |
| 9. Nyíregyháza | 32 | 10 | 9 | 13 | 45–55 | –10 | 39 |
| 10. MTK Budapest | 32 | 9 | 10 | 13 | 53–60 | –7 | 37 |
| 11. Diósgyőri VTK | 32 | 6 | 10 | 16 | 38–62 | –24 | 28 |
| 12. Kazincbarcika | 32 | 6 | 3 | 23 | 29–68 | –39 | 21 |








