Az MTK nyerte a Szuhodovszkiért folyó fővárosi versenyfutást – hivatalos

2026.06.04. 14:01
null
Fotó: Dömötör Csaba
Az MTK Budapest labdarúgócsapata bejelentette, hogy szerződtette a DVSC-től a 26 éves, egyszeres válogatott középpályást, Szuhodovszki Somát.

 

A héten a Nemzeti Sport Online-on már írtunk róla, hogy a DVSC egyszeres válogatott középpályását, Szuhodovszki Somát két fővárosi klub is szerződtetné. Az MTK mellett az NB I-be most visszajutó Vasas is szívesen látta volna, és az angyalföldiek felvették a kapcsolatot a debreceniekkel az átigazolás ügyében.

A versenyt azonban az MTK nyerte. A kék-fehérek csütörtökön jelentették be Szuhodovszki érkezését. 

„Klubunk megvásárolta Szuhodovszki Soma játékjogát, akinek személyében egy 26 éves, saját nevelésű, korábbi magyar válogatott középpályással erősödünk. Szuhodovszki Soma a Sándor Károly Labdarúgó Akadémián nevelkedett, majd klubunk színeiben debütált 18 évesen a felnőtt futballban tétmérkőzésen, tagja volt az élvonalbeli visszajutást kiharcoló együttesünknek” – írja az mtkbudapest.hu.

Úgy tudjuk, Szuhodovszki döntésében szerepet is játszhatott az MTK-s kötődés. 

Szuhodovszki az MTK után 2021-től Kecskeméten játszott, majd 2024 januárjában onnan szerződött Debrecenbe, a nemrég befejeződő idényben 23 NB I-es meccsen két-két gólt és gólpasszt ért el, összesen pedig 71 tétmeccsen szerepelt a DVSC-ben, négy gólt és öt gólpasszt ért el.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK-NÁL
Érkezők: Belényesi Csaba (Kecskeméti TE), Hinora Kristóf (Paksi FC), Szuhodovszki Soma (Debreceni VSC)
Kölcsönből visszatérhetnek: Bakó Sámuel (Kozármisleny), Kenesei Noel (OH Leuven – Belgium), Klausz Milán (Kazincbarcika), Kovács Mátyás (Kassa – Szlovákia), Szűcs Patrik (Komárom – Szlovákia), Törőcsik Péter (BVSC-Zugló FC). Kooperációs kölcsönből (Kozármisleny): Csucsánszky Zoltán, László Krisztián, Mikolay Timóteus, Szolár Dávid 
Kiszemeltek: Jurek Gábor (Diósgyőri VTK – kölcsön után végleg?), Szuhodovszki Soma (Debreceni VSC)
Távozók: Csenterics Adrián (AD Mérida – Spanyolország, kölcsön után végleg), Kádár Tamás, Németh Krisztián (befejezi a pályafutását), Szépe János (Kecskeméti TE), Vasiljevic Andrej (Hamburger SV – Németország), Vitályos Viktor (Sparta Praha – Csehország)
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz: Hegyi Krisztián (West Ham United – Anglia), Kerezsi Zalán (Puskás Akadémia FC), Németh Hunor (FC Köbenhavn – Dánia), Adrian Zeljkovic (szlovén, Viktoria Plzen – Csehország)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Átrok István Zalán (Parma, Udinese, Venezia – Olaszország), Molnár Ádin (Heerenveen – Hollandia, Sparta Praha – Csehország)

 

 

Legfrissebb hírek

Nem lesznek ott az MTK drukkerei az Újpest elleni meccsen

Labdarúgó NB I
5 órája

Fontos intelem az Újpesttől az MTK elleni hazai bajnoki előtt

Labdarúgó NB I
11 órája

Szélesi: Értékes ez a győzelem, már csak azért is, mert újpesti részről ebben nagyon régen volt részünk

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 07:06

Koszta és Urblík duplázott, a Vasas kiütötte a ZTE-t

Labdarúgó NB I
2026.08.08. 17:23

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Az első két meccs eredményére nem lehet panasz, de csatárgólokra várnak a Fáy utcában

Labdarúgó NB I
2026.08.08. 11:08

Pinezits Máté: Zavar, hogy a butaságunkkal megajándékoztuk az ellenfelet

Labdarúgó NB I
2026.08.08. 09:01

Előbb a győzelmek – Simon Zoltán publicisztikája

Labdarúgó NB I
2026.08.07. 22:59