Felkészülés: tíz gólt szerzett első nyári mérkőzésén a Paks

K. Zs.K. Zs.
2026.06.20. 13:28
null
Fotó: Kelen SC
Szombaton lejátszotta első nyári felkészülési mérkőzését a Paksi FC: az NB I legutóbbi bronzérmese 10–1-re győzött a fővárosi labdarúgó-bajnokság első osztályában szereplő Kelen SC vendégeként.

„Az eredmény ellenére nehéz mérkőzés volt, hiszen az első edzőmérkőzésünk volt, és a legnagyobb meleg sem kedvezett. Kemény edzések vannak mögöttünk, így a mai találkozón az volt a lényeg számunkra, hogy minél jobban élvezzük a játékot, és minél több gólt lőjünk. Jó volt az összhang a pályán, úgy gondolom, kezdem megszokni a társak mozgását” – idézi a paksi klubhonlap a két gólt szerző Szalai Józsefet, aki a tavalyi szerződtetését követően az előző idényt kölcsönben Mezőkövesden töltötte.

A szombati gálameccset a 100 éves Kelen SC hétvégi centenáriumi ünnepségének keretében játszották le.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
KELEN SC–PAKSI FC 1–10 (1–6)
Budapest, Kelen SC Sporttelep
KELEN SC. Kezdőcsapat: Detki – Sperka, Elek, Surányi, Kárász, Orlai, Buczkó, Gényi, Kovács, Bittera, Soóky R. Cserék: Kalmár, Kühl, Sallai, Lengyel, Ébli, Soóky N., Borbély, Pietsch, Jávori. Vezetőedző: Simon Ákos
PAKS. 1. félidő: Rácz – Győrfi, Kuzma, Vas, Debreceni, Lapu – Horváth K., Pető – Haraszti, Szalai J., Szendrei Á. 2. félidő: Gyetván – Bévárdi, Szekszárdi, Kuzma, Éger, Zeke – Tóth K., Máté, Pető – Pesti, Galambos. Vezetőedző: Bognár György
Gólszerző: Elek (37.), ill. Szendrei Á. (14., 25., 43.), Szalai J. (21., 36.), Debreceni (41.), Galambos (51.), Pesti (77., 88.), Horváth K. (83.)
Forrás: paksifc.hu

 

Legfrissebb hírek

A mi 11-ünk – nálunk ők pótolnák Sallai Rolandot és Varga Barnabást

Magyar válogatott
Tegnap, 6:27

A lelátó népét is lázba hozza a nagy munkabírású Peter Agba

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 11:47

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Micsoda hétvége: parádés kapusteljesítmények és látványos gólok az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:53

Preisinger Sándor: Az könnyelmű, akiben nincs alázat és felelősségérzet

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:22

A hétvége bakija: ezzel a góllal győzte le az Újpest a ZTE-t a labdarúgó NB I-ben – videó

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 13:50

Így fordított az Újpest a Zalaegerszeg ellen – képgaléria

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 22:17

A Garami-emlékhely felavatása sem segített a hazaiakon – képeken az MTK és az ETO összecsapása

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 21:40