Kinevezte új vezetőedzőjét a Puskás Akadémia – hivatalos

P. K.P. K.
2026.06.03. 07:49
null
Babó Levente (középen) lett a Puskás Akadémia új vezetőedzője (Fotó: puskasakademia.hu)
A Puskás Akadémia bejelentette, hogy Babó Levente lesz a NB I-es csapat új vezetőedzője.

 

Babó Levente lesz első csapatunk új vezetőedzője A 45 esztendős szakember 1+1 éves szerződést írt alá” – jelentette be a Puskás Akadémia a honlapján a napokban, hét év után távozott előző vezetőedző, Hornyák Zsolt utódját.

Babó Levente 2022-től korosztályos válogatott edzőként dolgozott az MLSZ-nél: az U18-as, az U19-es és az U20-as nemzeti együttest is vezette. 2024-ben került a Puskás Akadémiára, ahol az U19-es alakulatunkat irányította, illetve a 2025–2026-os évadban a Puskás II vezetőedzőjeként dolgozott. Első idényében az UEFA Ifjúsági Liga legjobb 32 csapata közé menetelt az U19-esekkel, amelyet sikerült megismételnie az elmúlt évadban is, míg a fiatal tehetségekre épülő második csapatunkkal az NB III Északnyugati csoportjában a negyedik helyen végzett – mutatja be az új vezetőedzőt a puskasakademia.hu.

Babó Levente 2027-ig kötelezte el magát, a megállapodás egyéves hosszabbítási opciót is magában foglal.

 

 

Legfrissebb hírek

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
40 perce

A bunkerből a Fáy utcába – interjú Koszta Márkkal

Labdarúgó NB I
1 órája

Nem lesznek ott az MTK drukkerei az Újpest elleni meccsen

Labdarúgó NB I
10 órája

Fontos intelem az Újpesttől az MTK elleni hazai bajnoki előtt

Labdarúgó NB I
16 órája

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 19:25

Kétszer is egyenlített Pakson, a harmadik döntetlenjét érte el a Kispest-Honvéd

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 17:25

Négyet vágott Kisvárdán, és a tabella élére ugrott az Újpest – fotókon a hatgólos meccs legjobb pillanatai

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 12:15

Horváth Kevinnek van egy álma: jó lenne újra dobogóra állni

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 10:30