Külföldről igazolhat magyar támadót a Vasas – NS-infó

2026.06.06. 14:20
Koszta Márk visszatér Magyarországra (Fotó: Getty Images)
Koszta Márk távozott a Hapoel Petah-Tikva együtteséből, információnk szerint a Vasas szerződtetheti.

 

Koszta Márk tavaly szeptemberben szerződött az izraeli élvonalbeli Hapoel Petah-Tikvához, 32 bajnokin szerepelve nyolc gólt szerzett és adott egy gólpasszt. Bár a klubnak volt opciója szerződése meghosszabbítására, nem élt vele, így a 29 éves támadó szabadon szerződtethető.

 „Sajnos későn csatlakoztam az izraeli klubhoz, már ment a bajnokság, így érkezésem után kevesebb lehetőséghez jutottam – mondta lapunknak Koszta Márk, aki 2017-ben bajnok lett a Honvéddal. – Utána beverekedtem magam a kezdőcsapatba, olyan teljesítményt nyújtottam, amilyet elvártak tőlem, illetve én magamtól is, a nyolc gól és egy gólpassz nem mutat rosszul. A csapat jól szerepelt, újoncként túlteljesítettük a célokat, a hatodik helyen zártunk, vagyis a felsőházban. Hasznos időszak volt ez, sokat játszottam, s bizakodom a jövőmet illetően.”     

Ez idáig kérdőjeles volt, mit tartogat számára a jövő, de lapunk úgy tudja, közel áll hozzá, hogy Vasashoz szerződjön.

 „Szerencsére több ajánlatom is volt, ám még semmi biztosat nem tudok mondani, nem dőlt el, hol folytatom. Két hete ért véget a bajnokság Izraelben, egyelőre pihenek, de hamarosan újra munkába állok, ha szükséges, egyedül. Bízom benne, hogy már a felkészülés elején csatlakozhatok a következő csapatomhoz, az lenne a legjobb megoldás.”     

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VASAS FC-NÉL
Érkezők: –
Kölcsönből visszatérhet: Pintér Filip (Kisvárda)
Kiszemeltek: Kovácsréti Márk (Nyíregyháza Spartacus), Pálinkás Gergő (Kecskeméti TE), Koszta Márk (szabadon igazolható), Oláh Bálint (Kisvárda)  
Távozók: –
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz:  –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Bukta Csaba (budafoki kölcsön után lejár a szerződése), Németh Barnabás (Kecskeméti TE)

 

Legfrissebb hírek

A lelátó népét is lázba hozza a nagy munkabírású Peter Agba

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 11:47

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Micsoda hétvége: parádés kapusteljesítmények és látványos gólok az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:53

Preisinger Sándor: Az könnyelmű, akiben nincs alázat és felelősségérzet

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:22

A hétvége bakija: ezzel a góllal győzte le az Újpest a ZTE-t a labdarúgó NB I-ben – videó

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 13:50

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Így fordított az Újpest a Zalaegerszeg ellen – képgaléria

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 22:17

A Garami-emlékhely felavatása sem segített a hazaiakon – képeken az MTK és az ETO összecsapása

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 21:40