NB I: hosszabbítás Felcsúton és Kispesten is

P. K.P. K.
2026.06.18. 07:38
null
Varga Zsombor 2029-ig kötelezte el magát a Puskás akadémiához (Fotó: puskasakademia.hu)
A nyári átigazolási időszakot az új játékosok érkezése mellett a szerződéshosszabbítások jellemzik a labdarúgó NB I-ben: az élvonalba visszajutó Honvéd és a Puskás Akadémia is bejelentett egy hosszabbítást.

 

„Örömmel jelentjük be, hogy Pekár István, Szamosi Ádám, Hangya Szilveszter és Dúzs Gellért után Medgyes Zoltán is marad Kispesten, miután 1+1 éves szerződést kötött klubunkkal” – adta hírül a honvedfc.hu. A 30 éves támadó két éve játszik a Honvédban, az előző idényben 29 bajnokin hét góllal és három gólpasszal segítette a csapatot.

A Puskás Akadémia pedig a 18 éves középpályással, Varga Zsomborral hosszabbított 2029-ig, aki májusban mutatkozott be az NB I-ben, egy meccsen játszott, az MTK ellen.

„Varga Zsombor 2008-ban született és hatévesen a Győri ETO-nál kezdte pályafutását. 2020-ban került hozzánk, majd egy rövid ászári kitérővel 2022 tavaszától vetette meg végleg lábát a Puskás Akadémiánál, és hamar alapemberré vált a korosztályos csapatokban. A következő három szezonban U16-os, U17-es és U19-es alakulatunk tagjaként is bajnoki aranyat ünnepelhetett, illetve két egymást követő évben is tagja volt a legjobb 32 közé jutó Youth League-csapatunknak, ahol egy gólt szerzett. A 2025–2026-os idényre való felkészülést Zsombor már a felnőttek között, második csapatunknál kezdte meg. Az NB III-ban sem okozott csalódást, megbízható teljesítményének köszönhetően pedig lehetőséget kapott, hogy az MTK elleni szezonzáró mérkőzésen az élvonalban is bemutatkozhasson NB I-es alakulatunk színeiben. Saját nevelésű akadémistánk 2029-ig kötelezte el magát a Puskás Akadémiánál” – írja a puskasakademia.hu.

 

Legfrissebb hírek

Nem lesznek ott az MTK drukkerei az Újpest elleni meccsen

Labdarúgó NB I
1 órája

Fontos intelem az Újpesttől az MTK elleni hazai bajnoki előtt

Labdarúgó NB I
7 órája

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

Labdarúgó NB I
Tegnap, 19:25

Kétszer is egyenlített Pakson, a harmadik döntetlenjét érte el a Kispest-Honvéd

Labdarúgó NB I
Tegnap, 17:25

Négyet vágott Kisvárdán, és a tabella élére ugrott az Újpest – fotókon a hatgólos meccs legjobb pillanatai

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:15

Horváth Kevinnek van egy álma: jó lenne újra dobogóra állni

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:30

Temesvári Attilát még a boltban is megállítják

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:17

Négy gólt szerezve nyert Kisvárdán az Újpest

Labdarúgó NB I
2026.08.08. 19:27