Távozott a DVSC-től és részt vesz a szerződés nélküli profik csapatkereső táborában

P. K.P. K.
2026.06.25. 14:24
null
Amos Youga (labdával) másfél év után távozott Debrecenből, de még nem tudja, hol folytatja a pályafutását (Fotó: Czinege Melinda)
A francia Le Havre labdarúgócsapatának egyik szurkolói fóruma, az Infos HAC számolt be a hírről, hogy a klub korábbi játékosa, a legutóbb a DVSC-ben szerepelt, jelenleg szabadon igazolható Amos Youga is tagja a 26 csapatkereső játékosnak az UNFP FC 36. kiválasztóján.

 

 Az UNFP FC a Francia Profi Labdarúgók Szervezetének (UNFP) a kezdeményezése. A szervezet célja, hogy minden nyáron edzéslehetőséget, illetve felkészülési és bemutatkozási lehetőséget biztosítson olyan szerződés nélküli labdarúgóknak, akik még nem találták meg a következő klubjukat. Az idei, nyári programba 26 játékos került be azzal a céllal, hogy az ideiglenesen létrehozott UNFP FC-ben végezhesse a nyári felkészülést és edzőmeccseken is pályára léphessen profi csapatok ellen, megmutatva magát ügynököknek, megfigyelőknek, kluboknak – megteremtve ezzel a lehetőségét annak, hogy szerződést kínáljanak neki.

Ebbe a programba került be idén nyáron a legutóbb a DVSC-ben futballozó, 33 éves, közép-afrikai-francia középpályás, Amos Youga is, azzal a céllal, hogy az egy hónapos edzőtáborozás végére csapatot találjon magának a 2026–2027-es idényre. A 30-szoros közép-afrikai válogatott Youga a 2024–2025-ös idényben, télen érkezett a bolgár CSZKA Szófiától a DVSC-hez, melynek első csapatában 33 tétmeccsen három gólt és négy gólpasszt ért el másfél év alatt. A debreceniek május végén jelentették be, hogy a szerződése lejártával Youga a nyáron távozik a Lokitól, tehát jelenleg szabadon igazolható. 

 

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

A Debrecen nehéz meccsen nyert a Vác ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.09.20. 20:21

Dzsudzsák kérdő tekintete, Vasas-gólöröm az oldalvonalnál – galéria

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 22:54

Gert Remmel: Javaslom, hogy amikor a Vasas busza megáll Budapesten, vegyenek egy lottószelvényt!

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 22:34

Tíz perc alatt két gólt kapott a Vasas Debrecenben, mégis három ponttal távozott onnan

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 21:33