Vági Márton: Az MLSZ gazdálkodása biztos lábakon áll

   Munkatársunktól Munkatársunktól
2026.06.10. 08:33
null
Az egész magyar labdarúgás pénzügyi mértéke mintegy 150 milliárd forint évente, ami Vági Márton MLSZ-főtitkár szerint elég az építkezésre, nem kell több pénz a rendszerbe.

Főképpen a kormányváltás után átalakuló állami sportirányítás, a tao tervezett kivezetése, valamint az, hogy az NB I-es tévéközvetítési jogokról szóló új tender többszöri halasztást követően még mindig csak tárgyalási szakaszban tart, erős bizonytalanságot szült a magyar labdarúgás berkein belül (is). A „hivatalos” felületeken, újságokban és hírportálokon, de főképp a közösségi médiában sokan megosztották félinformációikat, értesüléseiket vagy csak aggályukat a jövővel kapcsolatban. Elmondása szerint épp ezen aggályok eloszlatására, valamint a tisztánlátás érdekében hívott össze háttérbeszélgetést Vági Márton, a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) főtitkára, amelyre néhány orgánum mellett a Nemzeti Sport is hivatalos volt. A sportvezető tanult hivatásának (közgazdász) megfelelően adatokkal, számokkal alátámasztott anyaggal készült, amolyan gondolatébresztőnek. Ennek lényege, hogy az MLSZ éves szinten mintegy 62 milliárd forinttal gazdálkodik, s költ a három általa felügyelt legfontosabb területre: az amatőr futballra (az összeg több mint a felét a mintegy 1800 tagszervezetre), az utánpótlásra (több mint a harmadát) és a válogatottakra. Kiemelte, hogy az akadémiák és a külhoni támogatások 2018 után kikerültek a szövetség égisze alól.

„Mi mindig kemény költségvetési korláttal gazdálkodtunk, s ez a jelenlegi ciklusunkból hátralévő négy évben is így marad. Az MLSZ gazdálkodása biztos lábakon áll, nem félek a jövőtől” – fogalmazott. Hozzátette, az egész magyar labdarúgás pénzügyi mértéke mintegy 150 milliárd forint évente (összehasonlításképpen a nyugdíjak havonta ennek a négyszeresét teszik ki), ami szerinte elég az építkezésre, nem kell több pénz a rendszerbe. Ami a profi futballt illeti, az utóbbi öt esztendőben az NB I-es klubokat működtető gazdasági társaságok évente összesen 12 milliárd forint központi támogatással számolhattak az MLSZ-től, átlagban tehát egy-egy milliárddal az úgynevezett „magyar szabályt” is betartva. Bár a profi klubok gazdálkodásának minden szegmensébe nem lát bele, a szövetség számára elérhető adatok alapján szerinte izgalomra nincsen ok. Nagyobb mértékű állami támogatás nem indokolható, racionálisabb gazdálkodással elérhető lesz, hogy az esetleges kisebb bevételek ellenére se csökkenjen az eredményesség, maradjon a színvonal. A folyamatban lévő televíziós tenderről még nem nyilatkozott, de elárulta, közel a megegyezés.

 

Legfrissebb hírek

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

December elején pótolják a Ferencváros–Kispest-Honvéd meccset – megvannak az idei fordulók pontos kezdési időpontjai

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 13:41

Marco Rossi: Az embereket lelkesíti a magyar válogatott

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:15

MLSZ: felfüggesztett zárt kapus büntetés az ETO FC-nek, életbe lépett a Vasas büntetése

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 19:05

„Ezzel teljessé vált a gyűjteményünk” – Csányi Sándor a Puskás Arénának ítélt Konferencialiga-döntőről

Konferencialiga
2026.09.15. 14:58

Újabb nagy meccs a Puskás Arénában: 2029-ben Budapesten lesz a Konferencialiga döntője

Konferencialiga
2026.09.15. 11:57

NB II: képernyőre kerül októberben a Diósgyőr és a listavezető is

Labdarúgó NB II
2026.09.14. 22:56

Egy NB I-es párharc a Magyar Kupában, a Ferencváros harmadosztályú csapatot kapott

Labdarúgó NB I
2026.09.14. 19:44