A Honvéd szerződtette a rutinos kapust – hivatalos

„Egészen elképesztő érzés egy olyan nagy hagyományokkal rendelkező klubhoz csatlakozni, mint amilyen a Kispest-Honvéd! Nagyon boldog vagyok, szeretném, ha minél több mérkőzésen segíthetném a csapatot a sikerek elérésében. Alig várom, hogy ebben a fantasztikus arénában, a kispesti szurkolók előtt is bizonyítani tudjam, hogy érdemes volt szerződtetni” – mondta Osman Hadzikic a klub honlapjának.
A 30 éves, bosnyák-osztrák kettős állampolgárságú kapus, Osman Hadzikic jelentős nemzetközi tapasztalattal érkezik Kispestre. Pályafutása során szerepelt az osztrák Austria Wienben – melynek színeiben 75 tétmérkőzésen lépett pályára – és az Admira Wackerben, továbbá a svájci FC Zürichben, a bosnyák Velez Mostarban – ahol kétszer is a liga legjobbjának választották –, valamint legutóbb a horvát élvonalbeli Slaven Belupo együttesében.
Hadzikic az Austria Wien játékosaként kétszer is bejutott az Európa-liga csoportkörébe, ahol többek között az AS Roma és az AC Milan ellen is pályára lépett. A nemzetközi kupaporondon szerzett rutinja mellett az osztrák korosztályos válogatottakban is rendszeresen szerepelt. A bosnyák válogatott 2026-os világbajnoki keretébe is meghívást kapott, azonban egy sérülés miatt lemaradt a tornáról.
NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KISPEST-HONVÉDNÁL
Érkezők: Adi Alic (bosnyák, FK Szileksz Kratovo – Észak-Macedónia), Deian Boldor (román, ETO FC, szabadon igazolhatóként), Pablo García (spanyol, Arenas Club – Spanyolország, szabadon igazolható), Osman Hadzikic (bosnyák-osztrák, Slaven Belupo – Horvátország), Szamosi Ádám (Diósgyőri VTK, kölcsön után végleg)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérő: Somogyi Ádám (Videoton FC Fehérvár)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: –
Távozók: Csilus Tamás (szabadon igazolható), Földi Dominik (szabadon igazolható), Ihrig-Farkas Sebestyén (szabadon igazolható), Kesztyűs Barna (szabadon igazolható), Nyers Ádám (MTK Budapest), Rácz Gergő (Paksi FC), Simon Benedek (szabadon igazolható), Varga Kevin (szabadon igazolható)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Somogyi Ádám (Csehország, MTK, ETO, legutóbb Videoton FC Fehérvár, kölcsönben)









