Egy új szerzemény gólt lőtt, de a ZTE kikapott az Ajkától

A ZTE FC három harmincperces szakaszra bontott meccsen lépett pályára az NB II-es FC Ajka ellen, és mindegyik szakaszban más-más kezdőcsapattal állt fel az új vezetőedző, Filipe Celikkaya első zalaegerszegi meccsén. Az első szakaszban többnyire azok a játékosok kaptak lehetőséget, akik az előző idényben az NB I-es gárda meghatározó játékosai voltak. A ztefc.hu beszámolója szerint a hazaiak több helyzetet is kialakítottak ebben a szakaszban, mégis az Ajka szerezte a meccs első két gólját, melyekre Maxsuell tudott válaszolni.
A meccs második szakaszában már több olyan játékos is lehetőséget kapott, aki a ZTE második csapatában szerepelt tavasszal, de bemutatkozhatott a nyáron a Videotontól érkezett, legutóbb kölcsönben Diósgyőrben szerepelt Babos Bence is. Ebben a szakaszban nem esett újabb gól.

A harmadik harminc percben pályára lépett két tesztelésen szereplő labdarúgó, akiknek az érkezéséről délelőtt már beszámoltunk. Egyikük a Fluminense U20-as csapatától érkezett brazil szélső, Henrique, a másik pedig a legutóbb az osztrák negyedosztályban szerepelt szenegáli belső védő, Beckaye Haidara. Pályára lépett továbbá két nyári igazolás, Rácz István és Kiss Máté – utóbbi egy lecsorgó labdából, közelről gólt is szerzett. Azzal egyenlített a ZTE, de az Ajka gyorsan válaszolt rá, így a másodosztályú csapat 3–2-re győzött.
„Úgy gondolom, az első felkészülési mérkőzésünkön az volt a fontos, hogy minden játékosunk szerepet kapjon és játszhasson. Vannak idősebb és fiatalabb játékosaink, így fontos volt, hogy minél hamarabb megismerjük őket és a játékstílusukat, lássuk őket meccshelyzetben is. Ez egy remek próba volt a jövőre nézve, nyilvánvalóan a győzelem volt a cél, viszont jelenleg nem ez volt a legfontosabb, hanem az, hogy fizikailag a legjobb formába kerüljön a csapat és megnézzük, hogy mely fiatalokat tudjuk majd hasznosítani a keretben. Szombaton jön a második meccsünk, s ezek a megmérettetések remek alkalmat biztosítanak arra, hogy lássuk, hogyan viselkednek a játékosaink a pályán, mind a labdával, mind labda nélkül” – értékelte az első mérkőzést a ztefc.hu-nak az új vezetőedző, Filipe Celikkaya.
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
ZTE FC–FC Ajka (NB II) 2–3 (1–2, 0–0, 1–1)
Zalaegerszeg, ZTE Aréna.
ZTE, 1. harmad: Gundel-Takács – López, Vera, Diogo, Garai – Kiss B., Amato, Csonka – Alfonso, Maxsuell, Skribek. ZTE, 2. harmad: Mauricio – López, Vera, Diogo, Garai – Madaki, Petrók, Tchicamboud, Leonardy – Babos, Marlon. ZTE, 3. harmad: Borsos – Rózsa, Bonilla, Haidara, Rácz – Teixeria, Takács, Madaki, Henrique – Chukwudi, Kiss Máté
A ZTE gólszerzői: Maxsuell, Kiss. M.
NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A ZALAEGERSZEGI TE FC-NÉL
Érkezők: Fabricio Amato (argentin, Estudiantes LP – Argentína, kölcsön után végleg), Babos Bence (Videoton FC Fehérvár, legutóbb kölcsönben Diósgyőri VTK), Kiss Máté (Ferencvárosi TC U17), Maxsuell Alegria (Maxsuell Alexandre Alves Soares, brazil, Nova Iguacu-JR – Brazília, kölcsön után végleg), Joseth Peraza (Costa Rica-i, AD San Carlos – Costa Rica, kölcsön után végleg), Rácz István (Debreceni VSC)
Kölcsönből visszatérhetnek: Németh Ervin (NK Nafta– Szlovénia)
Kiszemeltek: Tahir Maigana (nigériai, Wireless FC – Nigéria), Arthur Henrique (brazil, Fluminense U20 – próbajáték), Beckaye Haidara (szenegáli, St. Pölten Juniors – Ausztria)
Távozók: Csóka Dániel (Vasas FC, szabadon igazolhatóként), Mim Gergely (lejár a szerződése), Papp Csongor (lejár a szerződése), Németh Dániel (Videoton FC Fehérvár, kölcsön után végleg)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz: Stefan Bitca (moldovai, Zimbru – Moldova), Daniel Lima (Daniel Alves de Lima, brazil, Goianiense – Brazília)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Gundel-Takács Bence (Viktoria Plzen – Csehország), Joao Victor (brazil), Szendrei Norbert, Várkonyi Bence (Qarabag – Azerbajdzsán), Akpe Victory (nigériai, Benfica – Portugália, Rangers FC – Skócia)
A ZTE FC NYÁRI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: június 22.
Edzőtábor: Szlovénia (Catez), július 9–július 18.
Felkészülési mérkőzések:
Július 1. (szerda): ZTE–FC Ajka (NB II) 2–3 (Maxsuell, Kiss M.)
Július 4. (szombat): NK Slaven Belupo (Kapronca, horvát)–ZTE
Szlovénia
Július 11. (szombat): ZTE–FC Slovácko (cseh)
Július 17. (péntek): ZTE–Epicentr (ukrán)
Július 18. (szombat): ZTE–Konyaspor (török)








