NB II: profi szerződést kapott a DVTK 30 éves játékosa

T. Z.T. Z.
2026.07.09. 14:51
null
Fotó: dvtk.eu
Szabó Balázs tavaly nyáron a DVTK labdarúgócsapatának második együttesébe tért vissza, emellett az akadémián edzőként is dolgozott, most pedig új profi szerződést írt alá – jelentette be a miskolci klub csütörtökön hivatalos honlapján.

„Nagyon sokat jelent számomra, hogy a DVTK első keretéhez tartozhatok – fogalmazott az aláírás után Szabó Balázs a DVTK hivatalos honlapjának. – Tavaly ugyanazzal a szenvedéllyel és lelkesedéssel tértem vissza a klubhoz, mint amikor tizenhét évesen felkerültem az első csapat keretébe. Az előző szezonban a DVTK II-ben szerepeltem, emellett edzőként dolgoztam, és igyekeztem mentora lenni azoknak az akadémistáknak, akik nagyon fiatalon bizonyíthattak a felnőtt futballban. A heti munka és a bajnoki mérkőzések során mindent megtettem azért, hogy újra lehetőséget kapjak a csapatban. Boldog vagyok, hogy ez meg is történt, minden erőmmel azon leszek, hogy közösen ismét sikeresek legyünk a hamarosan kezdődő bajnokságban.”

A klubhonlap felidézte: a 30 éves Szabó az előző idényben 24 mérkőzésen szerepelt az NB III-as csapatban. Kezdőként 19 találkozón jutott szóhoz, és nyolcszor talált be az ellenfelek hálójába. 

Vincze Richárd sportigazgató úgy fogalmazott, Szabó remek munkát végzett a fiatalokkal, és örül annak, hogy mostantól a felnőtt csapatban szerepelhet.

„Tavaly nyáron Balázs úgy érkezett vissza a klubhoz, hogy az akadémián a gyerekeknek egyéni képzést tartott, mindemellett amatőr státuszú mentor játékosként rendkívül hasznos tagja volt a DVTK II-nek. A mögöttünk hagyott szezonban bebizonyította, hogy nagyon hasznos tagja lehet a felnőtt csapat keretének, ezért döntöttünk úgy a stábbal közösen, hogy szerződést kötünk vele. Hosszú távon számolunk vele a DVTK-nál. Jelenleg profi játékosként fog segíteni a csapatnak, aktív karrierje után pedig edzőként is számolunk vele, hiszen nagyszerűen dolgozott a fiatalokkal is. Vele kapcsolatban azt se feledjük el, hogy egy ízig-vérig diósgyőri futballistáról van szó, ezért nagyon örülök neki, hogy egy ilyen játékossal bővült a felnőtt csapat kerete.”

 

Legfrissebb hírek

Hős Zsombort megedzették az Ausztriában kapott pofonok

Labdarúgó NB I
17 órája

A Puskás Arénától a falusi pályákig

Minden más foci
2026.09.23. 12:03

Nagy Antal úgy érzi, a Honvédnál valakinek nem áll jól a kezében a karmesteri pálca

Labdarúgó NB I
2026.09.23. 11:22

A Paks kapusát, Gyetván Márkot egy nagy védés pörgeti bele a mérkőzésbe

Labdarúgó NB I
2026.09.23. 07:01

A semmi… – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 22:32

A lelátó népét is lázba hozza a nagy munkabírású Peter Agba

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 11:47

Micsoda hétvége: parádés kapusteljesítmények és látványos gólok az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:53

Preisinger Sándor: Az könnyelmű, akiben nincs alázat és felelősségérzet

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:22