Nevelőklubja ellen szerezheti meg első NB I-es gólját Soltész Dominik

BODNÁR TIBORBODNÁR TIBOR
2026.07.25. 10:05
null
Soltész Dominik számára az a legfontosabb, hogy győzelemmel kezdje az új idényt a Kisvárdával (FOTÓ: CZINEGE MELINDA)
Az ikertestvérével együtt Kisvárdán szereplő korábbi Honvéd-játékos kiegyenlített bajnokságra számít, amelyben nagy jelentősége lehet a jó rajtnak a szombat esti mérkőzésen.


Tízévesen lett igazolt Honvéd-futballista Soltész Dominik, és nemcsak ő, hanem vele együtt immár harmadik éve Kisvárdán szereplő ikertestvére, Soltész István is. A ballábas Dominik a 2025-2026-os idényben tizenkilenc mérkőzésen jutott szóhoz az élvonalban kisvárdai futballistaként, ugyanezt nem sikerült elérnie nevelőklubja színeiben, meglehet, azért is, mert tizenkilenc évesen távozott a kispestiektől.

 

„Csaknem tíz évet töltöttünk az ikertestvéremmel együtt a Honvédban, tehát csaknem az egész gyermekkorunkat – mesélt a kispesti kötődéséről Soltész Dominik. – Nagyon szép időszak volt, még úgy is, hogy a felnőtteknél csak edzőmeccsen jutottam szóhoz, tétmérkőzésen nem. Ez okozott némi szívfájdalmat, de mára már túl vagyok rajta, az élet valamiért így alakította a sorsomat. Érzelmileg azért még kötődöm a piros-feketékhez, ami talán nem meglepő annak ismeretében, mennyi időt töltöttem el a nevelőklubomban. Mindez azonban nem befolyásolja a hétvégi mérkőzést, teljes erőmmel azon leszek, hogy a Kisvárda megszerezze a három pontot.”

A szabolcsi klub színeiben Soltész Dominik játszott már a Honvéd ellen, méghozzá a 2024–2025-ös NB II-es bajnokságban – akkor 1–1 lett a meccs vége.

„A másodosztályban szerzett bajnoki címhez jó teljesítménnyel járultam hozzá, ezek után nagy hiányérzet, hogy az NB I-be visszatérve az előző idényben egyszer sem tudtam az ellenfelek kapujába találni – így Soltész Dominik. – Talán túlságosan is rágörcsöltem erre, de megpróbálok felülkerekedni rajta, és bízom benne, hogy jönnek a gólok és a gólpasszok. Az előző szezont lezáró ETO elleni mérkőzésünk elején két lövésemet is nagy bravúrral hárította a győriek kapusa, Samuel Petrás, s ha azok közül az egyik bemegy, talán a bajnoki elsőséget is befolyásolta volna. Ezen azonban már kár rágódni, csakis előre nézek, és bár sérülésekkel bajlódtam a felkészülés során, mostanra készen állok a bajnoki rajtra.”

Az erőviszonyokról a nyitány előtt még korai beszélni, de azért napvilágot látott, hogy bizonyos kimutatások szerint az élvonal jelenlegi két legszerényebb értékű kerete a Kisvárdáé és a Kispest-Honvédé. Ez azért szül némi dacot az érintettekben, hogy bebizonyítsák, ez nem feltétlenül jelent minőségi deficitet.

„Természetesen a pályán nyújtott teljesítménnyel szeretnénk rácáfolni ezekre a kimutatásokra – mondta még a 25 éves, csapata bal oldalán gyakorlatilag bármelyik pozícióban bevethető futballista. – A pályán nem a számok és az értékek futballoznak, el lehet feledtetni ezeket a besorolásokat. Egyébként pedig azokkal értek egyet, akik azt állítják, hogy kiegyenlített bajnokság előtt állunk, az előző sorozatban is kiderült, hogy bárki képes legyőzni a másikat. Számunkra természetesen az a legfontosabb, hogy nyerjünk szombat este, és sikerrel kezdjük el a szezont.”

LABDARÚGÓ NB I
1. FORDULÓ
Július 24., péntek
Nyíregyháza Spartacus FC–Újpest FC 2–1
Július 25., szombat
19.30: Kisvárda Master Good–Kispest-Honvéd FC
Július 26., vasárnap
15.45: Vasas FC–ETO FC
18.00: Debreceni VSC–Puskás Akadémia FC
20.00: Paksi FC–Ferencvárosi TC
Július 27., hétfő
19.30: MTK Budapest–ZTE FC

 

Legfrissebb hírek

Hivatalos: Keresztes Krisztián Németországban folyatja

Labdarúgó NB I
2 órája

Lenny Joseph: Az Üllői úton is gólokat szerezve jussunk tovább!; Pécsi Ármin: Nem gondolom, hogy hátraléptem volna

E-újság
13 órája

Bódog Tamás: Nagy és fontos győzelmet arattunk – a fiatalszabály miatt cserélt kapust

Labdarúgó NB I
13 órája

Bodnár lőtte az első gólt, de Szappanos hibája után fordított a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
14 órája

Videó: Bodnár Gergő szerezte az idény első gólját az NB I-ben

Labdarúgó NB I
15 órája

A közösségépítő Borbély Balázs lehet a Ferencváros legjobb igazolása – új útra lépett az ETO

Labdarúgó NB I
17 órája

Az MTK együttműködési megállapodást kötött a Cube adatelemző céggel

Labdarúgó NB I
18 órája

Két játékosától is elköszönt a Vasas – hivatalos

Labdarúgó NB I
20 órája