Az utolsó percben szerezte a tizenhat éves középpályás a győztes gólt a női NB I-ben

NAGY ZSOLTNAGY ZSOLT
2026.08.11. 11:31
null
Tamás Eszter a nyáron igazolt a Videoton csapatához (Fotó: Fehérvár FC)
Tamás Eszter alig néhány percet töltött a pályán a Kész-St. Mihály Szeged otthonában, de ennyi is elég volt ahhoz, hogy első NB I-es mérkőzésén győztes gólt szerezzen.

Góllal mutatkozott be Tamás Eszter, a Videoton FC Fehérvár női csapatának 16 éves középpályása. Az élvonalba két év után visszatérő Vidi kerete a nyáron nagy átalakuláson ment keresztül, Tamás Eszter is alig néhány hete csatlakozott a csapathoz, első NB I-es mérkőzésén mégis azonnal élt a lehetőséggel. A 90+7. percben lépett pályára, kisvártatva pedig remek ütemben lépett ki a védők közül, és huszonöt méterről lazán a hálóba emelte a labdát a kimozduló kapus felett – góljával 1–0-ra nyert a Vidi a Kész-St. Mihály Szeged ellen.

„Egy fejsérülés miatt sokat állt a játék, ezért hosszabbított ennyit a játékvezető a mérkőzésen – árulta el lapunknak Tamás Eszter.Nagyon izgatott voltam, hogy pályára léphetek. Amikor szembekerültem a kapussal, meg sem fordult a fejemben, hogy elvigyem mellette a labdát, ösztönösen az emeléssel próbálkoztam. El sem tudom mondani, mennyire örültem, amikor láttam, hogy a hálóban köt ki a labda, de nem mertem azonnal ünnepelni. Előtte kinéztem a partjelzőre, hogy nem int-e lest, szerencsére minden szabályos volt.” 

A fiatal középpályás Veszprémben lakik, és a labdarúgás mellett technikumba jár, vegyészetet tanul. A Vidi előtt is játszott már a felnőttek között, a másod­osztályban a veszprémi csapatot erősítette, a 2026–2027-es idény viszont áttörést hozhat a pályafutásában, az élvonalban mutathatja meg magát.

„Érdekel a vegyészet, de a futball még jobban, szeretném a felnőttek között is megállni a helyem – mondta Tamás Eszter. – A Videotonnál nagyon jó közegbe kerültem, mindent megkapunk a fejlődéshez, remélem, sok sikert tartogat még az idény.”  

A Videoton a Szegeden aratott győzelmet követően a következő fordulóban hazai pályán is lejátssza az első mérkőzését a 2026–2027-es idényben, szombaton 17 órától az MTK Budapestet fogadja.

A női élvonal első fordulójában további négy mérkőzést rendeztek (az ETO–FTC összecsapást a címvédő ferencvárosiak nemzetközi szereplése miatt elhalasztották). A legnagyobb különbségű győzelmet az előző idény ezüstérmese, a Puskás Akadémia aratta, amely 6–0-ra győzött a Szekszárd otthonában, az összecsapáson Tamók Rebeka duplázott, csapata első és utolsó gólját szerezte.

Az élvonalba a Vidi mellett feljutó másik újonca, az Astra HFC vezetést szerzett Újpesten, de sokáig nem örülhettek, mivel a hazaiak szinte azonnal válaszoltak a gólra, a második félidőben pedig a győzelmet is megszerezték.

A fővárosi rangadót Mészáros Cecília döntötte el a 65. percben, az MTK Budapest 1–0-ra legyőzte a Kispest-Honvédot. A PMFC is három ponttal gazdagodott, a DVTK 0–1-nél még egyenlíteni tudott, a második félidőben viszont három pécsi gól is született (Égi Barbara duplázott), így a PMFC otthon tartotta a három pontot. A 2. forduló már teljes lesz, mind a tizenkét csapat pályára lép.

TAMÁS ESZTER GÓLJA

NB I, NŐK, 1. FORDULÓ  
Kész-St. Mihály Szeged–Videoton FC Fehérvár 0–1 (0–0)  
G: Tamás E. (90+9.)
Újpest FC–Astra HFC 2–1 (1–1)  
G: Malesevics (43.), Tristan (71.), ill. Végh A. (42.)
MTK Budapest–Kispest-Honvéd 1–0 (0–0)  
G: Mészáros C. (65.)
PMFC–DVTK 4–1 (1–1)  
G: Kardos (30.), Acsádi (55.), Égi (68., 80.), ill. Végh K. (34.)
Szekszárd–Puskás Akadémia 0–6 (0–2)  
G: Tamók (12., 86.), Nagy L. (37.), Roomsi (46.), Brekovszki (53.), Bak (74.)
Az ETO FC–Ferencváros mérkőzést elhalasztották.

A 2. FORDULÓ MŰSORA  
Augusztus 15., szombat  
14.00: Ferencváros–Újpest FC
16.00: Kispest-Honvéd–Szekszárd
16.00: Puskás Akadémia–PMFC
16.00: DVTK–ETO FC
17.00: Videoton FC Fehérvár–MTK Budapest
Augusztus 16., vasárnap  
17.30: Astra HFC–Kész-St. Mihály Szeged

 

Legfrissebb hírek

Női NB I: a Puskás, az MTK, az Újpest, a PMFC és a Vidi nyert a nyitányon

Labdarúgó NB I
2026.08.08. 20:35

Nívós ellenfelekkel készült a bajnoki rajtra a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
2026.08.08. 10:40

Női labdarúgó NB I: a Szekszárddal vált teljessé a mezőny

Labdarúgó NB I
2026.07.17. 14:20

Az egyetlen vidéki női bajnokcsapat visszalép az NB I-től

Labdarúgó NB I
2026.07.13. 20:39

Videoton: Amerikában bejegyzett cég nyerte a klub értékesítésére kiírt pályázatot

Labdarúgó NB II
2026.07.01. 11:24

Női NB I: tarolt a bajnok Ferencváros a RangAdó díjátadón

Labdarúgó NB I
2026.06.02. 22:44

Felcsúton is kiütötte ellenfelét, megvédte címét az FTC a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.05.28. 20:57

Női NB I: bronzérmes lett az ETO

Labdarúgó NB I
2026.05.27. 20:21