Kétszeres kupagyőztest igazolt a Vasas – hivatalos

R. P.R. P.
2026.08.05. 10:17
null
Mezei Szabolcs (jobbra) aláírt a Vasashoz (Fotó: vasasfc.h)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Vasas FC a hivatalos honlapján bejelentette, hogy szerződtette Mezei Szabolcsot a Topolyától.

Mezei Szabolcs Békéscsabán kezdett el futballozni, majd az MTK-ban vált profivá. A fővárosiakkal megnyerte a másodosztályú bajnokságot. 2023-ban a Paks játékosa lett, amellyel bajnoki ezüstérmet és bronzérmet szerzett, valamint kétszer is megnyerte a Magyar Kupát. Tavaly a Topolyában futballozott.

Mezei hétszeres U21-es válogatott.

„Örülök, hogy a Fáy utcában folytathatom a pályafutásomat, nagyon bizakodó vagyok az idényt illetően – nyilatkozta Mezei a Vasas közleményében. – Mind a két meccsét láttam a csapatnak, rendkívül pozitív benyomást tett rám a mutatott játék, a harciasság és az a küzdőszellem, ami a Vasast jellemezte. Várom a közös munkát a társakkal és a szakmai stábbal, szerintem nagy dolgokat érhetünk el közösen, de természetesen a biztos bennmaradás a legfontosabb, utána lehet majd merészebbeket álmodni. Ami az egyéni célokat illeti, minél gyorsabban szeretnék beilleszkedni a csapatba, aztán a pályán mutatott teljesítményemmel bizonyítani a szurkolóknak, és meghatározó tagjává válni a keretnek.”

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VASAS FC-NÉL
Érkezők: Csóka Dániel (Zalaegerszegi TE FC, szabadon igazolhatóként), Engedi Márk (Debreceni VSC, legutóbb kölcsönben Karcag), Koszta Márk (Hapoel Petah Tikva – Izrael, szabadon igazolhatóként), Kovács Patrik (Videoton FC Fehérvár), Kovácsréti Márk (Nyíregyháza Spartacus), Mezei Szabolcs (Topolyai SC – Szerbia), Pálinkás Gergő (Kecskeméti TE)
Kölcsönbe érkező: –
Kölcsönből visszatérő: Pintér Filip (Kisvárda Master Good)
Kiszemeltek: –
Távozók: Bánfalvi Gergő (Békéscsaba 1912 Előre, szabadon igazolhatóként), Bukta Csaba (budafoki kölcsön után, szabadon igazolható), Faragó Bálint (Dorog), Horváth Szabolcs (Békéscsaba 1912 Előre, szabadon igazolhatóként), Hajós Lőrinc (Nyíregyháza Spartacus II), Hős Zsombor (Nyíregyháza Spartacus), Németh Barnabás (Kecskeméti TE)
Kölcsönbe távozott: Artner Dávid (FC Ajka), Kapornai Bertalan (FC Nagykanizsa), Mamusits Patrik (Mezőkövesd), Pintér Filip (kisvárdai kölcsön után FC Ajka), Ódor Máté (FK Csíkszereda – Románia)
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

 

Legfrissebb hírek

Fázós este, könyökös és egy gól a Kisvárda–PAFC bajnokin – galéria

Labdarúgó NB I
2 órája

Három pontot szerzett Kisvárdán, és a tabella élére állt a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
3 órája

Nadrághúzás a sorfalban az MTK–Kispest-Honvéd bajnokin – galéria

Labdarúgó NB I
5 órája

Bognár György: Pető Milán másképp rúgja a szabadokat, mint én

Labdarúgó NB I
6 órája

Pető Milán szabadrúgásgóljaival nyert a Paks

Labdarúgó NB I
9 órája

Hét éve nem kapott ki a Ferencváros idegenben fővárosi csapattól – a Vasas megszakítaná a sorozatát

Labdarúgó NB I
13 órája

Rekordbevételek és bérnyomás: így teljesítettek anyagilag a magyar klubok

Labdarúgó NB I
2026.11.06. 14:11

Háromhetes kihagyás vár Lang Ádámra – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.11.03. 16:49