Gólerős bosnyák válogatott támadót igazolt az ETO FC – hivatalos

A 26 éves csatár a holland élvonaltól búcsúzó Heracles Almelo csapatától érkezett az NB I legutóbbi bajnokához – derült ki a klub hivatalos közleményéből.
Mint írták, Kulenovic Kanadában született, de Bosznia-Hercegovinában, a Krupa na Vrbasu ifjúsági csapataiban ismerkedett a labdarúgással. 19 éves korában került az FK Zeljeznicar Banja Luka csapatához, ahol a bosnyák másodosztályban hamar alapemberré vált. A 2018–2019-es idényben 28 mérkőzésen 13 gólt szerzett.
Ezután Eszékre került, ahol azonban csak a második csapatban kapott helyet, így a 2020–2021-es idény kezdetén visszatért a bosnyák második vonalba. Az FK Rudar Prijedor együttesével az érkezését követő idényben megnyerte a bajnokságot és a feljutás után is a csapattal tartott az élvonalban.
Az igazi áttörést a Bosznián belüli váltás hozta meg: a szintén élvonalbeli FK Sloga Meridian csapatában ugyanis remekül sikerült a 2022–2023-as idénye, amikor 17 mérkőzésen hat gólt szerzett. A sikeres idény után újabb klub- és országváltás következett, Kulenovic a Slovan Liberecben folytatta pályafutását. Új csapatában hamar alapemberré vált, 29 mérkőzésen hét gólt szerzett a bajnokságban.
A 2024–2025-ös idény kezdetén csatlakozott a kiesés ellen harcoló holland Heracles Almelóhoz. ahol 27 találkozón 10 gólt szerzett és két gólpasszt is kiosztott. Emellett a bosnyák válogatottba is meghívót kapott, s három alkalommal pályára is lépett az idény során. A 2025–2026-os idényben 32 mérkőzésen hat gólt szerzett és négy gólpasszt adott.
Csapatával búcsúzott az első osztálytól, a holland másodosztályban is pályára lépett az idei szezonban két mérkőzésen.
NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ETO FC-NÉL
Érkezők: Leon Balogun (nigériai, Arisz Limassol – Ciprus, szabadon igazolhatóként), Bödő Efraim Zoltán (FK Csíkszereda – Románia), Csinger Márk (DAC 1904 – Szlovákia, kölcsön után végleg), Luka Kulenovic (bosnyák, Heracles Almelo – Hollandia), Modou Lamin Mass (gambiai, Almasi Football Academy – Nigéria), Modou Lamin Marong (gambiai, FC STK 1924 Samorín – Somorja, Szlovákia), Nicolae Rotaru (moldovai, Petrocub – Moldova), Schön Szabolcs (Bolton Wanderers – Anglia, kölcsön után végleg), Umathum Ádám (Puskás Akadémia FC, legutóbb kölcsönben Csákvár),
Kölcsönbe érkezők: Peter Agba (nigériai, Maccabi Haifa – Izrael), Jewison Bennette (Costa Rica-i, LNZ Cserkaszi – Ukrajna), Viktor Djukanovics (montenegrói, Hammarby IF – Svédország)
Kölcsönből visszatérők: Urblík Norbert (magyar-szlovák, FC STK 1924 Samorín – Somorja, Szlovákia)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Élő Csongor, Horváth Valentin
Kiszemeltek: Raki Auani (tunéziai, Riga FC – Lettország)
Távozók: Nadir Benbuali (algériai, Pyramids FC – Egyiptom), Ledio Beqja (albán, Egnatia – Albánia, legutóbb kölcsönben Dinamo City – Albánia), Deian Boldor (román, Bp. Honvéd, szabadon igazolhatóként), Csinger Márk (FC Groningen – Hollandia), Farkas Balázs (BVSC-Zugló, kölcsön után végleg), Senna Miangué (belga, Aktobe – Kazahsztán, szabadon igazolhatóként), Olekszandr Piscsur (ukrán-magyar, Girona FC – Spanyolország), Tóth Rajmund (Konyaspor – Törökország), Vitális Milán (AEK Athén – Görögország)
Kölcsönbe távozók: Csorba Noel (FC Ajka), Tollár Imre (Gyirmót FC Győr), Jovan Zivkovic (osztrák-szerb, FK Radnicski 1923 – Szerbia)
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –








