Kovácsréti Márk: Nem pánikolunk a két vereség miatt

GALAMBOS DÁNIELGALAMBOS DÁNIEL
2026.09.03. 10:31
null
Kovácsréti Márk (Fotó: Czinege Melinda)
Tudta, hogy nem nyerhetnek mindig, ettől még bosszantja a Vasas szélsőjét a két egymást követő vereség. Kovácsréti Márk szerint azonban a kisiklás csak még motiváltabbá tette a javítani igyekvő piros-kék társaságot. 

A jó kezdés után először került kisebb hullámvölgybe a Vasas. Hogyan élik meg?      
A két vereség engem is váratlanul ért, abban viszont, hogy eredményesen kezdjük a szezont, őszintén bíztam – mondta Kovácsréti Márk, az angyalföldiek 26 éves szélsője. – A nyári felkészülés, a keret minősége, a játékstílusunk egyaránt bizakodásra adott okot. Attól pedig, hogy történt egy kis megingás, nem pánikolunk, már csak azért sem, mert a játékunk továbbra sem rossz, a lehetőségeink alapján mindkét bajnokit megnyerhettük volna. A helyzetkihasználáson viszont feltétlenül javítanunk kell.

Mégis, mi a fontos ilyenkor, két rossz eredmény után? Hogy ne kezdjenek el kapkodni, hogy tartsa magát a csapat az elveihez, a játékstílusához, divatos kifejezéssel élve az identitásához?     
Igen, és tényleg nincs is ok a változtatásra. Külső szemlélőkkel beszélgetve is az a vélemény, hogy szép focit játszunk, ami ráadásul működik is. Olyan futball ez, amit mi, játékosok is élvezünk. Szóval biztos nem módosítunk a felfogásunkon. 

A Puskás Akadémia elleni vereséget még lehetett a kiállításra fogni, joggal, elvégre sokkal jobban játszottak addig, az újpesti fiaskó miatt azonban csak saját magukat okolhatják.     
Mi mindkét vereséget követően csak magunkat okoltuk. Igaz, hogy a Puskás Akadémia ellen a piros lap árnyalta a történteket, ettől még az első félidőben el kellett volna döntenünk a mérkőzést. Újpesten is volt rá esélyünk a hetvenedik percig. 

Mi történt azután? Azon kívül, hogy kaptak három gólt…     
Nehéz magyarázatot találni. Az első kapott gól előtt cseréltek le, azt láttam kintről, hogy nagyon hamar jött az elsőre a második, kinyíltunk, és azután valamelyest össze is zuhantunk, de bármennyire is fáj a vereség, kudarc helyett tanulnivalóként fogjuk fel. 

Mit lát a csapaton, hogyan reagált az egymás utáni két pofonra?     
Nyilván nem ugyanolyan a hangulat, mint ha nyertünk volna, de egyáltalán nem törtünk össze, sokkal inkább extra motivációra leltünk. Keményen odatettük magunkat ezen a héten is.

Ilyenkor kell mentálisan erősnek maradni?     
Igen. Éppen arról beszélgettünk egymás közt, hogy továbbra is hinnünk kell az elvégzett munkában, abban a futballban, amit a vezetőedzőnk megalkotott, mert egyértelműen úgy gondoljuk, hosszú távon meglesz a gyümölcse.

Azért előfordul, hogy egy csapatot megfog két egymást követő vereség.     
Pedig a hasonló gödör nem ritka a futballban, és azért azt sem árt hozzátenni, hogy bár a Vasas tradicionális nagy klub, idén újonc. Senki sem gondolhatta azt, hogy hibátlanok leszünk, az persze bosszantó, amikor úgy veszítesz, hogy azt érzed, jobb vagy és nyerned kellene. Ettől még tudtuk, hogy megbotlunk majd az úton, de minél kevesebbszer szeretnénk. Az a cél, hogy a lehető legkiegyensúlyozottabban szerepeljünk. 

Kovácsréti Márk csapata védekezéséből is kiveszi a részét, de úgy érzi, a kapu előtt élesebbnek kell lennie (Fotó: Czinege Melinda)

Az edzők ki tudnak vetkőzni magukból vereségek után, vagy fogalmazzunk úgy, sokuknak akkor jön elő a valós énje. Mit lát Erős Gáboron?     
Hogy egyáltalán nem lett más. Meccsek után amúgy sem szokott bejönni az öltözőbe, szereti átgondolni a történteket, és az új héten ref-
lektálni rájuk. A heti munkában sem éreztem úgy, hogy másként viselkedne, mindannyian még motiváltabbak vagyunk, és ha nehéz meccsre számítok is a Nyíregyháza ellen, vissza akarunk találni a győztes útra.

Ahhoz néhány Kovácsréti-gól is elkélne…     
Egyértelmű, hogy az egy gólpasszommal nem vagyok elégedett, főleg, hogy megvannak a helyzeteim, csak nem sikerül gólra váltani őket. Tőlem is jobb helyzetkihasználásra van szükség. Eredményesebb kezdést vártam magamtól, de azt remélem, a meló, amit az edzésekbe és a meccsekbe beleteszek, kamatozik, és megérkeznek a gólok is. 

És mindent beletesz, vagy lehetne még többet?     
Nem érzem azt, hogy probléma lenne a hozzáállásommal. Szerintem a játék is rendben van, a kapu előtt viszont élesebbnek kell lennem, értékesíteni az adódó lehetőségeket. 

Ha jön az első gól, jön a többi is?     
Az első mindig fontos, és én az előző két évadban mindjárt az első fordulóban betaláltam, ami sokat segít, de nem görcsölök erre rá. Új csapatban játszom, új a szerepkör, meg kell szokni. 

Ami még az esetleges több munkát illeti: Ebedli Zoltán unokájaként megszokta, hogy többet várnak öntől, hogy duplán kell bizonyítania?     
Nem kísérte ez végig a karrieremet, a profi pályafutásomat egyáltalán nem. Sokáig nem is ismerték a családfámat, a Fradi utánpótlásában persze igen, ott volt egyedül téma. Manapság legfeljebb akkor jön elő, ha a Ferencváros ellen játszom. Szóval nem éreztem, hogy emiatt nagyobb lenne velem szemben az elvárás.

A Vasassal szemben a jó rajt után viszont nőtt. Meddig juthat a csapat?     
Az idény előtt a biztos bennmaradást tűztük ki célul, persze ha az ember elindul egy versenysorozatban, győzni akar. Reálisan nézve nem mi leszünk a bajnokok, de azt is tudom, nagyon sok van ebben a csapatban. Ha megszerezzük a kellő rutint, kiegyensúlyozottabbá válunk, a felsőházat elérhetjük. Szeretem, hogy sok a csapatban a fiatal, hogy jól bánnak a játékosok a labdával, hosszú idő után szerepelhetek újra olyan együttesben, amelyiknek a stílusa fekszik a futballomnak. Az utánpótlásban is szerettem már a Vasasban játszani, most különösképp. Már csak az kell, hogy újra elkezdjünk győzni. És ha a csapatnak megy, akkor nekem is meglesznek a pofásabb számaim.

 

Legfrissebb hírek

A belga élvonalból és Kölnből is érkezhet ma játékos az NB I-be; erősít a Videoton – bezár a magyar átigazolási piac

Labdarúgó NB I
22 perce

Milyen fogadtatásra számíthat Győrben Borbély Balázs?

Labdarúgó NB I
41 perce

Kiss Bence vezér is lehetne – ha megfogadná a nagypapa tanácsát

Labdarúgó NB I
1 órája

Samuel Petrás: A Fradi ellen mindig kell valami extra

Labdarúgó NB I
3 órája

A Vasas vízilabdázóinak minden fronton legalább az elődöntő a céljuk

Vízilabda
3 órája

Az ETO 13 év alatt kétszer verte meg a Fradit – mind a kétszer Borbély Balázs irányításával

Labdarúgó NB I
4 órája

Cadu: Most sokkal jobban együtt van a csapat

Labdarúgó NB I
5 órája

Nagy mozgás a Fradinál, érkezők Győrben, Nyíregyházán és Újpesten is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:28