
„Nagyon szerettem volna Nyíregyházára igazolni, örülök, hogy ez megvalósult. Úgy érzem, jó csapathoz kerültem, a szurkolók nagyon szeretik az együttest, már alig várom, hogy pályára léphessek a Városi Stadionban. A Paks színeiben már bemutatkozhattam az NB I-ben, és szerettem volna újra az élvonalban játszani. Bízom abban, hogy sikeres szezonunk lesz majd a Szparival” – idézi a nyíregyházi klubhonlap Máté Csabát, akivel a klub három évre szóló szerződést kötött.
A fiatalszabálynak is megfelelő játékos 13 éves kora óta nevelkedett Pakson. Az előző idényben az élvonalban kilenc mérkőzést játszott, míg a Kozármisleny színeiben az NB-II-ben 15 meccsen lépett pályára, egy gólt szerzett, egy gólpasszt adott. A mostani idényt a Szentlőrincben kezdte, az első öt fordulóban alapember volt.
„Jó felépítésű játékos, a középpálya bármely pozíciójában bevethető. Öröm számunkra, hogy egy olyan klubtól tudtunk igazolni, amely az elmúlt években rendre az élmezőnyben végzett és nemzetközi kupában szerepelt. Kimondottan szimpatikus volt számunkra, hogy Csaba hozzánk akart szerződni, és csapatunkban szeretett volna játszani” – véleményezte a szerződéskötést Fekete Tivadar, a Nyíregyháza Spartacus sportigazgatója.
NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A NYÍREGYHÁZA SPARTACUSNÁL
Érkezők: Dala Martin (Puskás Akadémia FC, kölcsön után végleg), Hős Zsombor (Vasas FC), Máté Csaba (Paksi FC), Rocco Zikovic (horvát, FC Liefering – Ausztria),
Kölcsönbe érkező: Jean Florent Batoum (kameruni, Cracovia – Lengyelország), Kaczvinszki Dominik (Újpest FC), Marko Regza (lett, Hradec Králové – Csehország)
Kölcsönből visszatérők: Alaxai Áron (Paksi FC), Kun Ákos (Szeged-Csanád GA), Zan Medved (szlovén, 1. FC Slovácko – Csehország). A Nyíregyháza II adta kölcsön: Csörnyei Zsombor (FC Ajka)
Kiszemeltek: –
Távozók: Szlobodan Babics (montenegrói-szerb, Szutjeszka Niksics – Montenegró, szabadon igazolhatóként), Beke Péter (Kecskeméti TE, kölcsön után végleg), Eneo Bitri (albán, KF Egnatia – Albánia, szabadon igazolhatóként), Czimer-Nyitrai Ádám (DEAC), Kersák Roland (szabadon igazolható), Pavlosz Korrea (ciprusi-panamai, Maccabi Petah-Tikva – Izrael, szabadon igazolhatóként), Kovács Dániel (Nea Szalamina – Ciprus, szabadon igazolhatóként), Kovácsréti Márk (Vasas FC), Nagy Dominik (Videoton FC Fehérvár, szabadon igazolhatóként), Oláh Benjámin (Szentlőrinc)
Kölcsönbe távozók: Keresztes Krisztián (Greuther Fürth – Németország, legutóbb kölcsönben: Dundee United – Skócia)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz: Meldin Dreskovics (montenegrói, SV Darmstadt 98 – Németország), Farkas Bendegúz (Puskás Akadémia FC), Muhamed Tijani (nigériai, Slavia Praha – Csehország, majd onnan Újpest FC)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Dorian Babunszki (északmacedón), Bright Edomwonyi (nigériai), Bojan Szankovics (szerb-horvát)








