A fiú az edző mögött – Borbola Bence jegyzete

ÚJSÁGÍRÓKÉNT az lenne az ideális, ha minden edző szívesen beszélne. Ha az első kérdés után nem kellene a következőt feltenni, mert a válasz magától vinné tovább a beszélgetést. Borbély Balázs ebből a szempontból nem ideális alany. Nem szeret nyilatkozni, nem keresi a mikrofont, és aligha jut eszébe egy-egy siker után, hogy volna mit mondania magáról… Beszélgetés közben is érezni, neki a munkája a természetes közege, a nyilvánossággal kevésbé tud mit kezdeni. A népligeti irodájában mégis olyan történetek kerültek elő, amelyek után másként nézhetünk rá. A gyerek, aki iskola után a kertben dolgozott. A fiú, aki egy rossz jegy miatt annyira félt hazamenni, hogy elfelejtett leszállni a buszról. A Németországba szerződő futballista, aki nem tudott németül, és esténként rettenetesen egyedül érezte magát. Ezekben a történetekben könnyebb volt felismerni őt, mint a mérkőzések utáni néhány mondatában.

 

És a tanulásról is őszintén beszélt. Nem csinált úgy, mintha a futballban elért sikerei minden korábbi döntését igazolnák. Ma már másként osztaná be az idejét, szigorúbb lenne magához, megpróbálná az egyetemet, főiskolát is. Negyvenhét évesen kimondani, hogy valamit elmulasztott, szerintem többet ér, mint utólag minden kanyart a nagy terv részének nevezni.

Valamit viszont biztosan nagyon tud, méghozzá olyat, amit egyetlen főiskolán sem tanítanak. Hiszen működik, amit csinál. Csinger Márk és Vitális Milán is az ő kérésére került Győrbe, ma már mindketten válogatottak, és külföldön keresik a kenyerüket. Észrevett bennük valamit, amihez aztán ragaszkodott. Felismerte a lehetőséget, vállalta a döntés felelősségét, és adott nekik időt. Kívülről akkor figyelünk fel az ilyen választásokra, amikor már a játékos neve mellé kerül az új klub, no és a válogatottság.

A saját útját jóval nehezebben találta meg. Amikor a sérülései elvették tőle a futballt, fogalma sem volt, mihez kezdjen. Elment dolgozni, de fél év után beismerte, ez nem az ő világa. Ebben sincs semmi látványos, csak éppen kell hozzá bátorság, hogy az ember feladjon egy rosszul választott életet, amikor még a következőben sem lehet biztos.

A győri búcsú körüli indulatok kapcsán pedig kirajzolódott, mennyi mindent várunk ma egy embertől azon túl, hogy tisztességesen elvégezze a munkáját. Legyen jelen, magyarázza meg tetteit, tegye közzé, amit érez, ami odabent lapul benne. Borbély Balázs azt mondja, megköszönte a közös éveket, az üzeneteket ma is őrzi. Nem tudom, minden sértettséget fel lehetett volna-e oldani egy másféle elköszönéssel, azt viszont elhiszem neki, hogy fontosak voltak azok, akikkel együtt dolgozott.

S amikor az édesapjáról beszél, nincs szükség újabb kérdésre. A szigorú emberre emlékezik, aki később már dicsérni is tudott. Jó volna most elmondani neki, hová jutott. A Ferencváros edzője ül velem szemben, de abban a pillanatban egy fiú várja az apja elismerését.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!