„A térde stabil, valószínűleg a szalagjai húzódtak meg” – Ferenczi István a megsérülő Tóth Milán állapotáról

CSERHÁTI ANDRÁSCSERHÁTI ANDRÁS
2026.10.16. 23:07
null
Tóth Milán (fehérben) bal térde sérült meg, a diagnózis az MRI-vizsgálat után válhat biztossá (Fotó: Árvai Károly)
A labdarúgó NB I 10. fordulójának nyitó mérkőzésén az MTK hazai pályán 1–0-ra legyőzte a Vasast. A meccs után a kék-fehérektől Pinezits Máté vezetőedző, míg vendégrészről Ferenczi István másodedző értékelt.

Pinezits Máté, az MTK Budapest vezetőedzője

– Nagy kő eshetett le a szívéről…
– Az első félidőt kontrolláltuk, de volt hiányérzetem. A fordulás után a Vasas nagyobb energiákat mozgósított, a kiállítás után pedig szívvel-lélekkel küzdöttek a játékosaink. Olyan edzőnek vallom magam, aki szereti azt látni, hogy a csapat sokat támad, ezen a téren azért akadtak gondjaink. Az élet most visszaadott valamit abból, amit eddig elvett: a paksi, teljesen megérdemelt vereségünkön kívül minden mérkőzésen nyerhettünk volna, annyi lehetőséget szalasztottunk el, annyi kapufát rúgtunk.

– Kovács Patrik butaságot csinált, ártalmatlannak tűnő helyzetben rúgta meg csúnyán Kovácsréti Márkot – mi zajlik le ilyenkor az edzőben?
– Nem kamuzok: élőben csak annyit láttam, érzékeltem, hogy a labdát akarta elrúgni. Még nem néztem vissza a szituációt, nem akarok butaságot mondani. Aki ismeri Kovács Patrikot, tudja, szándékosan senkit sem rúgna meg piros lapot érően, nem az a típusú játékos.

– Zsinórban négy, nyeretlenül megvívott bajnoki után győzött ismét a csapat – mit jelent ez a siker?
– Sokat dolgoztak a játékosok azért, hogy újra nyerjenek, nagy motivációval vágtak neki a meccsnek. Ezt a győzelmet megérdemelték. Sok erőt lehet meríteni, bízom a hasonlóan jó folytatásban.


Ferenczi István, a Vasas FC másodedzője

– Miért nem Erős Gábor vezetőedző érkezett a sajtótájékoztatóra?
– Személyes okok miatt… Ami a meccset illeti: az első félidőben nem találtuk a ritmust, az MTK-nak több lehetősége is adódott. A másodikban agresszívabban játszottunk, de sajnos több nagy lehetőséget is elszalasztottunk, elég Tóth Milán vagy Koszta Márk esélyeire gondolni. Emberelőnyben még több erőt kellett volna mozgósítanunk, csalódottak vagyunk.

– Miért játszottak az eddigiekhez képest passzívabban, főleg az első félidőben?
– Értetlenül állunk a látottak előtt. Az MTK jól védekezett a szélről érkező labdák esetében, ezzel nem tudtunk mit kezdeni. Akkor sem, amikor már két erőcsatár volt fent a pályán. Az első félidőt átaludtuk, a fordulás után már némileg agresszívabban játszottunk.

– Mit lehet tudni Tóth Milán állapotáról?
– A térde stabil, valószínűleg a szalagjai húzódtak meg, majd az MRI-vizsgálat után okosabbak leszünk.

Labdarúgó NB I
2 órája

Komáromi bombagólja három pontot ért az MTK-nak, a Vasas emberelőnyben sem tudott egyenlíteni

Megszakadt a kék-fehérek rossz sorozata – a két csapat 165. első osztályú mérkőzésén az angyalföldieknek semmi sem akart összejönni, s ezen még Kovács Patrik kiállítása sem változtatott.

LABDARÚGÓ NB I
10. FORDULÓ
MTK BUDAPEST–VASAS FC 1–0 (1–0)
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion, 4212 néző. Vezette: Hanyecz Bence (Rózsa Dávid, Ring Kevin)
MTK: Varga B. – Armalas, Beriasvili, Radic, Kovács P. – Kata, Zeljkovic – Jurek (Hinora, 65.), Zubor (Varju, 83.), Komáromi – Kerezsi (Nyers, 76.). Vezetőedző: Pinezits Máté
VASAS: Engedi – Pávkovics, Baráth B., Csóka Dániel, Doktorics – Hidi M. S. (Pálinkás, 83.), Rab B. (Mezei, 67.) – Horváth R. (Kovácsréti, a szünetben), Urblík J., Tóth M. (Molnár Cs., 67.) – Koszta (Pethő B., 67.). Vezetőedző: Erős Gábor
Gólszerző: Komáromi (26.)
Sárga lap: Baráth B. (60.), Rab B. (62.), Csóka Dániel (84.), Pávkovics (90+1.)
Kiállítva: Kovács P. (76.)

 

 

Legfrissebb hírek

Így szakította meg rossz sorozatát az MTK a bajnokságban – képgaléria

Labdarúgó NB I
1 órája

Komáromi bombagólja három pontot ért az MTK-nak, a Vasas emberelőnyben sem tudott egyenlíteni

Labdarúgó NB I
2 órája

Változtatott az MLSZ, mégis lehetnek nézők a Honvéd–DVSC bajnoki meccsen

Labdarúgó NB I
7 órája

A Nyíregyháza ellen duplázó Arthur Henrique: Trófeákat szeretnék nyerni a ZTE-vel

Labdarúgó NB I
9 órája

Az Újpest három meccse gólt sem lőtt a PAFC-nak; a Fradi még sosem kapott ki Kisvárdán

Labdarúgó NB I
10 órája

Hinora Kristóf: Nem tartom reálisnak a jelenlegi helyezésünket

Labdarúgó NB I
12 órája

Három meccsre eltiltották az MTK középpályását

Labdarúgó NB I
2026.10.14. 20:08

Lukács Dániel: Majdnem feladtam… – interjú a válogatott támadójával

Labdarúgó NB I
2026.10.14. 10:22