Debrecenben folytatná gólerős játékát a ZTE FC

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
2026.10.13. 07:03
null
Csonka András reméli, a ZTE megtartja a lendületét a DVSC ellen is (Fotó: Szabó Miklós)
Csonka András szerint a szerzett gólokkal párhuzamosan nőtt a zalai játékosok önbizalma a Nyíregyháza ellen a labdarúgó NB I vasárnapi játéknapján.

Ég és föld volt a különbség a Zalaegerszeg két félidőben mutatott teljesítménye között a Nyíregyháza ellen. A szünetben a vendég Szpari vezetett a ZTE Arénában, ám a fordulás után megrázta magát a hazai alakulat, s végül 5–1-re győzött.

„Amikor Matheus Machado a második félidő elején egyenlített, új mérkőzés kezdődött – mondta lapunknak Csonka András, a ZTE FC 26 éves játékosa. – Fordulópontot jelentett a gyors gól, mindenképpen meg akartuk mutatni, hogy nem az az igazi arcunk, amit az első félidőben mutattunk. Filipe Celikkaya vezetőedző a szünetben azt mondta, hogy nyugodjunk meg és javuljunk fel, de mindenki tudta, hogy többre van szükség. Úgy futottunk ki a folytatásra, hogy fordítani akarunk. Már hátrányban sem éreztem, hogy eldőlt volna a meccs, a szünet után pedig egyre több helyzetet dolgoztunk ki, sokszor odaértünk az ellenfél kapuja elé. Sorra jöttek a gólok, s ezzel párhuzamosan nőtt az önbizalmunk – egyre magabiztosabbak lettünk.”     

Ennek a győzelemnek köszönhetően a Zalaegerszeg kilenc ponttal fellépett a tabella kilencedik helyére, vasárnap pedig az egy ponttal és egy helyezéssel előtte lévő Debrecenhez látogat a Nagy­erdei Stadionba.

„Jót tett nekünk ez a fölényes győzelem, bízom benne, hogy Debrecenben tudjuk folytatni a második félidőben mutatott játékunkat és pontokkal jövünk haza.”

A ZTE másodszor szerzett öt gólt a bajnoki idényben, ezt megelőzően a Paksot győzte le 5–2-re, míg az előző kiírásban a Kazincbarcikát szórta meg kétszer is (5–0, 4–0). A közelmúltban láttunk már olyat magyar pályán, hogy egy csapat egy félidő alatt öt gólt szerzett, a Mol Magyar Kupa előző kiírásában a Ferencváros már a szünet előtt beállította a végeredményt, 5–0-ra legyőzte a Kazincbarcikát.

Labdarúgó NB I
2026.10.11. 16:35

Egyenlítés, fordítás, két tizenegyes és öt gól a ZTE–Szpari második félidejében

Az első játékrész még a nyíregyháziaké volt, akik Katona Mátyás szabadrúgásgóljával szereztek vezetést.

 

Legfrissebb hírek

Babó Levente: A Puskás Akadémia szereplésében van némi szerencse, de szakmai minőség is

Labdarúgó NB I
2026.10.11. 22:45

Nagy pofont kapott a Nyíregyháza: a ZTE elleni mérkőzés legjobb képei

Labdarúgó NB I
2026.10.11. 18:49

Egyenlítés, fordítás, két tizenegyes és öt gól a ZTE–Szpari második félidejében

Labdarúgó NB I
2026.10.11. 16:35

Van miért törleszteniük a zalaiaknak; többen is lehetnének a Bozsik Arénában, de...

Labdarúgó NB I
2026.10.11. 09:57

Borbély Balázzsal első hazai bajnoki győzelmére készül a Ferencváros – a Lokit fogadja

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 10:48

Felkészülés: döntetlen az Újpest és a Vidi meccsén, ikszelt az ETO is

Labdarúgó NB I
2026.10.03. 16:37

Preisinger Sándor: Az könnyelmű, akiben nincs alázat és felelősségérzet

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:22

A hétvége bakija: ezzel a góllal győzte le az Újpest a ZTE-t a labdarúgó NB I-ben – videó

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 13:50