Huszti-ügy: harminc napon belül lehet nyilvános az ítélet

Vágólapra másolva!
2007.03.26. 19:07
Címkék
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) harminc napon belül hozza nyilvánosságra a Huszti Szabolcs (képünkön) nevelési költségéről szóló döntését. A válogatott labdarúgó ügyének újabb fejleményéről a 100 százalék Fradi számolt be.
Huszti Szabolcs lassan már nem is emlékezik a metzi időszakára, a Ferencváros annál inkább
Huszti Szabolcs lassan már nem is emlékezik a metzi időszakára, a Ferencváros annál inkább
Huszti Szabolcs lassan már nem is emlékezik a metzi időszakára, a Ferencváros annál inkább
Huszti Szabolcs lassan már nem is emlékezik a metzi időszakára, a Ferencváros annál inkább

A magyar klub álláspontja szerint a francia Metznek nevelési díjat kellene fizetniük az azóta már Hannoverbe szerződött játékosért. A franciák azonban a CAS-hoz fordultak, amely most tárgyalt a kérdésről.

„A Ferencvárost dr. Burai-Kovács János képviselte a tárgyaláson, de Petró László is részt vett azon - mondta dr. Balogh Ákos, az FTC zRt. igazgatóságának tagja, majd hozzátette: - Előbbi elmondása szerint közel négyórás volt a tárgyalás, végül a bíróság berekesztette azt, és arról született döntés, hogy 30 napon belül írásban értesítik a feleket az ítéletről.

Az ftc.hu szerint a Metz 50 százalékos egyezséget ajánlott, de a Ferencváros a teljes összeget várja.
Legfrissebb hírek

A Vasas kiejtette a Puskást a kupából; Tizenhat év után dobogó: Akilov Pilip bronzérmes

E-újság
6 órája

Vasárnapi sportműsor: Bukarestben a ferencvárosi kézisek, MK-meccsek és sorsolás

Minden más foci
6 órája

Hidegzuhany – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
6 órája

Boldogságunk napjai – Ballai Attila publicisztikája

Magyar válogatott
6 órája

Babos Tímea és Luisa Stefani megnyerték a Sao Pauló-i tenisztornát

Tenisz
6 órája

Európai kézilabdaligák: Pergel hat, Tóth Rajmond három gólt lőtt a spanyol élvonalban

Kézilabda
6 órája

A ráadásban jött a csattanó, egy pontot otthon tartott a Brentford a Chelsea ellen

Angol labdarúgás
6 órája

A Monaco az öngól ellenére elvitte mind a három pontot Auxerre-ből

Francia labdarúgás
6 órája
Ezek is érdekelhetik