NB II: Jászapátiban két góllal kapott ki a Bőcs

Vágólapra másolva!
2007.04.09. 23:46
Címkék
A másodosztályú labdarúgó-bajnokság 20. fordulójában a Bőcs Jászapátiban kétgólos vereséget szenvedett.

Az NSO ajánlja:

Az NSO ajánlja:

A 25. perctől emberhátrányban játszó vendégek szereztek vetetést a mérkőzés 37. percében, de a hazaiak még a szünet előtt egyenlíteni tudtak. A második felvonásban az egalizáló Horváth Péter második gólját is megszerezte, így átvették a vezetést a vendéglátók, akik a 75. percben be is biztosították győzelmüket.

A találkozót követően a vendégek edzője, Tóth László a mérkőzés előtti játékvezető-váltásban látja a vereség okát. „Olyan játékvezető dirigálta a mérkőzést, aki három évig kapusedző volt Jászapátin” - mondta a szakvezető a lefújást követően.

Ötödször nyert a 12. helyen álló Jászapáti, harmadszor hazai pályán, a negyedik helyezett Bőcs hatodik vereségét szenvedte el, a negyediket idegenben.

NB II, MÁSODOSZTÁLYÚ LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG:

KELETI CSOPORT, 20. FORDULÓ:
JÁSZAPÁTI – BŐCS 3–1 (1–1)
Jászapáti, 600 néző. Vezette: Varga L. (7) (Tóth I., Márton)
JÁSZAPÁTI: Tajti J. 0 – Kaszás 6, Horváth R. 6, Kiskapusi 6, Mosoni 5 – Kerékgyártó 6, Herczku 5, Kósa 5, Varga Z. 5 (Debreceni –, 83.) – Kotula 7 (Tejnóra –, 86.), Horváth P. 7 (Kóczián –, 88.). Vezetőedző: Szabó András
BŐCS: Matkó 4 – Vágó 5 (Zimányi 5, 54.), Susak 4, Martis 5 (Vass –, 82.), Molnár Zs. 1 – Török 5, Szakszon 6, Irhás 6 – Urbin 5, Fekete V. 6 – Gaál 5 (Siróczki –, 62.). Vezetőedző: Tóth László
Gólszerző: Urbin (37. p.), Horváth P. (44., 49. p.), Kotula (75. p.)
Kiállítva: Molnár Zs. (25. p.)
Legfrissebb hírek

Molnár Attila országos csúccsal elődöntős 400-on; Futballünnep Szarvaskenden

E-újság
16 perce

Széna a csűrben – Csinta Samu publicisztikája

Atlétika
40 perce

Ott az érem! – L. Pap István jegyzete

Ökölvívás
41 perce

Hámori Luca legyőzője aranyérmes lett az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
42 perce

Burrow sérülése után győzött a Bengals, hosszabbítás után nyert a Dallas

Amerikai sportok
1 órája

Ligue 1: Negóék a hosszabbításban buktak el Strasbourgban

Francia labdarúgás
1 órája

Csak a szokásos: a Barcelona ezúttal is alaposan kitömte a Valencia kapuját

Spanyol labdarúgás
1 órája

Jó az öreg a háznál: a 40 éves Modric góljával nyert a Milan a Bologna ellen

Olasz labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik