Véglegesen lezárult a Ferencváros MLSZ ellen indított pere

2007.07.03. 20:33
A Legfelsőbb Bíróság helybenhagyta a Fővárosi Ítélőtábla azon határozatát, miszerint jogtalan volt a Ferencváros kizárása az NB I-ből. Ezzel végérvényesen lezárult a zöld-fehér klub és az MLSZ pere.
Képünk illusztráció
Képünk illusztráció
Képünk illusztráció
Képünk illusztráció

Nagy vihart kavart, amikor tavaly nyáron a Ferencvárost a Magyar Labdarúgó-szövetség kizárta az élvonalbeli küzdelmekből, és a zöld-fehér klub története során első ízben a másodosztályban kezdte meg a bajnokságot.

A fővárosi együttes ezután pert indított az MLSZ ellen azzal az indokkal, hogy a szövetség döntése jogtalan volt a klubbal szemben.

2006. december hetedikén jogerős ítélet született a Ferencváros kontra MLSZ-ügyben a Fővárosi Ítélőtábla előtt. A Bíróság akkor jogerősen megállapította, hogy jogellenesek voltak azok a döntések, amelyek az FTC-nek licencet megadó korábbi határozatot hatályon kívül helyezték, és új eljárást rendeltek el az ügyben. Az ítélet ellen az MLSZ nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, amelyet a Legfelsőbb Bíróság bírált el.

„Az FTC vezetése a keddi napon vette kézhez a Legfelsőbb Bíróság ítéletét, amelyben a Fővárosi Ítélőtábla korábbi határozatát hatályában fenntartotta. Ezen ítélet ellen további felülvizsgálatnak helye nincs, így elmondható, hogy a tavaly szeptemberben kezdődött eljárás véglegesen az FTC győzelmével bejeződött” - mondta dr. Petró László, az FTC jogi képviselője a 100%Fradinak.

Legfrissebb hírek

„Batik Bence esetében a játékvezető hibázott” – közleményben reagált az MLSZ a DVSC–Szparin történtekre

Labdarúgó NB I
Tegnap, 18:38

Meleg napok – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.08.04. 23:25

Az MLSZ nyilvánosságra hozta az NB I 4. fordulójának programját

Labdarúgó NB I
2026.08.04. 15:43

MLSZ: az európai kupamérkőzések kezdési időpontjáról az UEFA dönt

Minden más foci
2026.08.04. 15:01

NB I, NB II: így szól közbe az időjárás – az MLSZ megváltoztatta a hétvégi programot

Labdarúgó NB I
2026.08.03. 15:43

19 ezer ellenőrzés, 80 százalékkal esett vissza a súlyos hibák száma – jön az 1000. VAR-mérkőzés az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.08.02. 13:29

Locsolási tilalom lép életbe a stadionokban

Labdarúgó NB I
2026.08.01. 13:15

Három NB II-es mérkőzést is elhalasztanak szombaton – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.08.01. 11:03