Ferencváros: már az első mérkőzésen tüntetnek a drukkerek

2007.08.10. 23:24
Címkék
Már a Ferencváros első hazai mérkőzésén tüntetésre készülnek az NB II-ben szereplő labdarúgócsapat szurkolói. Igaz, csak egy részük, azok, akik elfogadhatatlannak tartják, hogy Rieb György a klub elnöke, egyezséget kötött a Magyar Labdarúgó-szövetséggel.
illusztráció
illusztráció

TOVÁBBI RÉSZLETEK A NEMZETI SPORT PÉNTEKI SZÁMÁBAN!
Mint megírtuk, a paktum arról szólt, hogy a klub eláll a több száz milliós kártérítési igényétől, ennek fejében a szövetség nem zárja ki „okirathamisításra” hivatkozva a csapatot az NB II keleti csoportjából.

Az úgynevezett B közép ezt nem tudja megemészteni, így feszült hangulatban kerül sor a BKV elleni találkozóra, s hírlik, a szurkolók egy vehemensebb csoportja nemcsak a paktum ellen emeli fel szavát, de tüntet Kisteleki István MLSZ-elnök ellen is.

Miközben Rieb György elnök szabadságát tölti, Csank János vezetőedző és csapata nem foglalkozik a szurkolók készülődésével. A Ferencváros a mesteredző vezetésével vissza kíván jutni újra az élvonalba.
Legfrissebb hírek

Ováció a sajtótájékoztatón, népünnepély az utcákon – így fogadták Neymar beválogatását Brazíliában

Foci vb 2026
9 perce

Az MKSZ jelentkezett a férfi kézilabda-vb egyik szabadkártyájára

Kézilabda
32 perce

„A jó időt idén is próbáljuk intézni” – 39 nap múlva kezdődik a Balaton-átevezés

Kajak-kenu
33 perce

Antonio Conte az idény végén távozhat a Napolitól – sajtóhír

Olasz labdarúgás
41 perce

„Hamburg szuper választásnak tűnik” – Vasziljevics Andrej több mint ígéret

Képes Sport
46 perce

Öttusa: Képesek még fokozni a teljesítményüket a versenyzőink – Belák János

Egyéb egyéni
1 órája

Négy magyar induló a vadvízi kajak-kenu világbajnokságon

Kajak-kenu
1 órája

Kisfaludy Anett: Egy csoda jutott nekünk erre az idényre

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik