NB II, Keleti csoport: mezőkövesdi Baktalórántház-siker

2007.10.01. 00:08
A másodosztályú labdarúgó-bajnokság nyolcadik fordulójában a Keleti csoportban Mezőkövesden nyert minimális különbséggel a vendég Baktalórántháza.
Szabó 19. percben szerzett találatával a vendégek szereztek vezetést a találkozón, majd a szünetben becserélt Czerula pályára lépését követően kilenc perccel máris eredményes tudott lenni.A hazaiak a hajrában egy fővel megfogyatkoztak ugyan - Vágó kapott piros lapot -, de Bogdány révén még szépítettek, igaz a pontszerzéshez ez kevés volt.A sereghajtó Mezőkövesd hatodszor kapott ki a szezonban, harmadszor hazai pályán. A Baktalórántháza harmadszor tudott nyerni, idegenben viszont első alkalommal.

NB II, KETEI CSOPORT, 8. FORDULÓ:

MEZŐKÖVESD-ZSÓRY - BAKTALÓRÁNTHÁZA 1–2 (0–1)
Mezőkövesd, 600 néző. Vezette: Sulyok (7) (Tóth L., Lukács I.)
MEZŐKÖVESD: Szalánczi 5 – Nagy P. 5 (Nyeste –, 67.), Vágó 6–2=4, Sándor Zs. 5, Sivák 5 – Pázsit 5, Somodi 4 (Bogdány 6, 57.), Busai 5, Ragó 4 – Somogyi 5 (Olasz G. 6, a szünetben), Olasz J. 5. Vezetőedző: Vojtekovszki Csaba
BAKTALÓRÁNTHÁZA: Sándor Z. 6 – Márkus 5, Király 6, Szenes 6, Koskovics 6 (Czerula 7, a szünetben) – Saliga I. 6, Illés Gy. 6, Rakóczi 7, Kozma 0 (Illés L. 6, 20.) – Saliga Z. 5, Szabó R. 7 (Arnóczki –, 80.). Vezetőedző: Kovács János
Gólszerző: Szabó R. (19.), Czerula (54.), Bogdány (82.)
Kiállítva: Vágó (80.)
MESTERMÉRLEG
Vojtekovszki Csaba: A mérkőzés elején nem tudtuk kihasználni adódó helyzeteinket, és mint általában, most is gyermeteg hibák után kapjuk a gólokat, megnehezítve ezzel saját helyzetünket.
Kovács János: Taktikus és fegyelmezett játékkal nyertük meg a mérkőzést, amelyen kitűnő teljesítményt nyújtottak a játékvezetők.

Legfrissebb hírek

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

Simán nyert a Kövesd a KBSC ellen a borsodi rangadón

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 18:51

Három különböző időpontban pótolják a három elhalasztott NB II-es meccset

Labdarúgó NB II
2026.09.17. 18:41

Megvan a Misleny első sikere, a Mezőkövesd legyőzésével

Labdarúgó NB II
2026.09.05. 16:47

Újabb DVTK-vereség; a Mezőkövesd négy, a KTE három gólt szerzett – ez történt szombaton az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.08.29. 19:25

A szünet után beindult a kövesdi henger, sorozatban harmadszor győzött Máté Péter csapata

Labdarúgó NB II
2026.08.29. 19:15

Fölényesen nyert idegenben a KTE és a Karcag, kikapott a Vidi és a DVTK – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.08.22. 19:26

A Mezőkövesd emberhátrányban játszva hozta el a három pontot Fehérvárról

Labdarúgó NB II
2026.08.22. 19:23